Diabéteszes háziorvos a pályán
Dr. Rezessy Bálint 33 éves fiatalember háziorvos, focista és diabéteszes. Külön-külön talán nem lenne érdekes, de így együtt...?
– Mióta cukorbeteg?
– 1995 óta, 13 éves korom óta vagyok 1-es típusú cukorbeteg.
– Hogy fogadta tinédzserként?
– Megdöbbenéssel. Miután megmondták, hogy cukorbeteg vagyok, a dietetikus felsorolta, mik azok, amiket ezentúl nem ehetek: túros táska, kakaós csiga, csupa finom dolog, amiket szerettem. Nem csoda, hogy megdöbbentem és nagyon szomorú voltam. Aztán szépen, lassan, ahogy egyre több információnk lett a szüleimmel együtt a betegségről, finomodott a véleményem. Hozzászoktam. Amikor diagnosztizálták a cukorbetegségemet, olyan magas volt már a cukrom, hogy például nem működött a térdreflexem. Bénulásos, neurológiai betegségre gondoltak a szakemberek, s megkönnyebbültek, hogy csak diabéteszem van. Tehát az orvosok örültek, én meg voltam döbbenve, a szüleim pedig nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.
A sorstárs felé megnő a bizalom
– A diabéteszének köze van ahhoz, hogy orvos lett?
– Talán annyi, hogy rendszeresen jártam kórházba, szakrendelőbe, tehát a hangulat ismerős volt.
– Háziorvosként, gondolom, vannak diabéteszes betegei. Tudják, hogy ön is diabéteszes?
– Nem szeretek erről beszélni. Akin látom, hogy nagyon új neki a cukorbetegség, és a bizalom megszerzése, megtartása érdekében hasznos lehet számára a tény, hogy az orvosa egyben a sorstársa is, annak elmondom. és valóban azt tapasztalom, hogy ettől megnő a bizalom, olyan dolgokat is elmondanak nekem, amiket más kezelőorvosnak nem, vagy csak később. De a legtöbb beteg nem tudja rólam. Egyébként az én diabetológusom is diabéteszes.
– Orvosként hogy látja, milyen az ideális cukorbeteg?
– Fegyelmezett! Ezt tartom a legfontosabbnak. A diétát betartja, a napi rutint követi. Úgy látom, hogy a gyakorlott diabéteszesek hajlamosak elfelejtkezni a vércukormérés fontosságáról, s pusztán a megérzéseikre hagyatkoznak, pedig így nem lehet jól beállítani a kezelést.
– Milyen az ideális diabetológus cukorbetegszemmel figyelve?
– Kompromisszumkész. Ne csak a szabályokat tartassa be! Ne a beteget próbálja alakítani a szabályokhoz! Legyen rugalmas, próbáljon meg a beteg fejével is gondolkodni! A kompromisszumkészség persze nem mehet az anyagcsere rovására, de a mai inzulinokkal már lehetünk rugalmasak. Egy dolgozó felnőttet nem lehet napi ötszöri étkezésre kényszeríteni. Szükség van a beteg és az orvos együttgondolkodására.
Nem jut elég idő a betegekre
– Ön inzulinpumpát használ. Valóban nagy szabadságot biztosít a penes kezeléshez képest?
– Két évig ellenálltam, hiába javasolta a kezelőorvosom, hogy használjak pumpát. Nekem a tollal semmiféle betegségtudatom nem volt, s úgy képzeltem, attól, hogy egy készülék folyton rajtam van, betegnek fogom képzelni magam. Addig-addig mondogatta a doktornő, hogy végül kipróbáltam, s két nap alatt megszoktam. Most már vissza nem adnám! Igen, nagyobb szabadságot ad. és szakmailag is jobb. Nekem például hajnalban rendszeresen elkezdett emelkedni a vércukorszintem, pennel nem tudtuk megakadályozni. A pumpával, a bázisinzulin megfelelő adagolásával megszűnt ez a problémám.
– Mi a véleménye a magyar cukorbeteg-ellátásról?
– Semmiképpen nem mondanám rossznak. Az tény, hogy nem jut elég idő a betegekre. Egy diabéteszes 20 percet, maximum fél órát van a rendelőben, ennyi idő alatt a mindennapok gondjait sem lehet megbeszélni, széles körű betegoktatásról pedig szó sem lehet. Nagy a várakozási idő, a diabetológiai szakrendelésekre – bár területi eltérések vannak – az előjegyzés általában két hónap. Kevés a jól képzett dietetikus, mindenütt az országban, s elég nehéz eljutni hozzájuk. A betegeimtől sok olyan szakorvosról hallottam, aki nem eléggé kompromiszszumkész. így természetesen nem is alakul ki bizalmi kapcsolat köztük. 2-es típusú diabétesz esetén sokszor csak anynyit mond az orvos, fogyjon le a beteg. Ez sokaknak bántó lehet. így nem lehet együttműködést kezdeményezni. Szakmailag azonban megfelelő a háttér.
Ha nem tud futni, sétáljon!
– Ön tagja a DiaEuro magyar futsalválogatottnak. Mióta sportol?
– Amióta az eszemet tudom, focizom, amatőr keretek között. Sok más sportot is kipróbáltam, de végül mindig visszatértem a focihoz.
– A cukorbeteg sportolók mások, mint az egészségesek?
– Az étkezés, a vércukor-ellenőrzések miatt talán fegyelmezettebbek vagyunk. összességében tudatosabbak, mint az egészségesek, de minden más szempontból ugyanolyanok vagyunk. A kispadon mindig van szőlőcukor, a vércukormérők is kint sorakoznak, ez biztosítja, hogy ne legyen súlyos hipónk. általában három-négy edzésnaponta egyszer fordul elő hipózás. Ha egy kívülálló nézné végig az edzésünket, nem mondaná meg, hogy cukorbetegek vagyunk.
– Orvosként hogy értékeli a DiaEurót, a cukorbetegek nemzetközi bajnokságát?
– Nagyon örülök neki, s nemcsak azért, mert benne lehetek, kívülálló orvosként is ezt mondanám.
– Önnek fontos a sport, most is épp biciklitúrára indul. A betegeit rá tudja venni a mozgásra?
– Igyekszem. Van, aki könnyebben, van, aki nehezebben vehető rá a mozgásra. Azt szoktam mondani, attól, aki egész életében nem sportolt, nem várom el, hogy fusson, inkább javaslom neki, hogy sétáljon. Ha a séta már jól megy, kiránduljon. Ha a fokozatosság elvét betartjuk, akkor talán azok a betegek is rávehetők egy kis mozgásra, akik eleinte tiltakoztak.
– Mit tapasztal? Tényleg elkezdik a mozgást?
– Általában igen. Persze vannak, akik csak a receptjükért jönnek, nekik bármit mondhatok, nem törődnek vele. Mi csak a lehetőséget ajánlhatjuk fel, s hogy melyik beteg él vele, melyik nem, az már a beteg döntése. Legtöbben – ha én jól magyaráztam el – elfogadják a tanácsomat.
Herth