Diabetes és Hypertonia Magazin
A diabétesz világnapja
Szerző: Somfai Katalin
A Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) 33 éve szervezi meg a diabétesz világnapját minden év november 14-én. A világ minden tájára kiterjedő kampány arra hívja fel a diabéteszesek, az egészségügyben dolgozók, a támogatók, a politikai döntéshozók és a nyilvánosság figyelmét, hogy fogjanak össze és együttesen cselekedjenek a diabéteszesek érdekében.
Tovább
Óraátállítás
Szerző: Somfai Katalin
Azoknak, akik inzulinpumpával élnek, mindenképpen számít az egyórányi változás, mert ha a pumpa órája nem áll át automatikusan, a manuális átállítás során hibázhatnak, s ez akár súlyos következményekkel is járhat.
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
Jerry Gore 2001 óta 1-es típusú cukorbeteg, 2004 óta minden évben teljesít egy extrém kerékpáros kihívást, amivel 1-es típusú diabéteszes gyermekeket, fiatalokat támogat. Az adománygyűjtéseket az Action4Diabetes alapítvány koordinálja, aminek Jerry társalapítója. Tavaly magazinunk is beszámolt róla, hogy Jerry és társa Londonból Kijevbe kerékpároztak, hogy adományt gyűjtsenek az Ukrajnában élő, rászoruló krónikus betegeknek. 62 évesen Jerry a legidősebb 1-es típusú diabéteszes, aki ilyen extrém, 2500 km hosszú kerékpártúrát teljesített.
Tovább
MDT
Szerző: Somfai Katalin
A Magyar Diabetes Társaság kongresszusán számos szakmai elismerést adtak át. A Pro Aegrotis díj a diabéteszgondozás terén végzett kiemelkedő munkát értékeli. Idén prof. dr. Gerő László is megkapta a díjat.
Tovább
Cukorbetegség és gyermekvállalás
Szerző: Somfai Katalin
Az amerikai diaTribe.org portál elismert nőgyógyászokat kérdezett: mit tanácsolnak azoknak, akiket frissen diagnosztizáltak gesztációs diabétesszel?
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
A Newswise.com tudományos hírportál beszámolt egy egészen friss, egereken végzett kutatásról, amelynek eredményei rámutatnak arra, mi történik azoknak a diabéteszeseknek a szervezetében, akiknél Alzheimer-kór alakul ki. Azt több korábbi kutatás is kimutatta már, hogy a két betegség között kapcsolat áll fenn. Az újabb eredmények azt sugallják, hogy az Alzheimer-kór kialakulásának rizikófaktora csökkenthető.
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
Kelsey Bascom 1-es típusú diabétesszel élő forgatókönyvíró, rendező, színész…
Tovább
Anna Fernstädt
Szerző: Somfai Katalin
Anna Fernstädt 28 éves, 14 éves kora óta szkeletonversenyző, nem is akármilyen színvonalon, háromszoros junior világbajnok, olimpiai hatodik és hetedik helyezett, két éve pedig 1-es típusú diabéteszes.
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
Veréb Hunor Mátyás 2013-ben született, szüleivel Dunaharasztiban él 10 éve. A jégkoronggal öt és fél évesen találkozott először. Apukája elvitte egy edzésre, akkor azonban a jégre sem ment fel. Szülei több mozgásformát is ajánlottak neki, de sem a foci, sem a tánc nem vonzotta. Az unokatestvérei mégiscsak „megfertőzték” a jégkorongozással, amikor nagy lelkesedéssel együtt kergették a pingponglabdát, házi készítésű hokiütőkkel.
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
3200 km-t tett meg kerékpárral két biciklista, hogy adományt gyűjtsön az Ukrajnában élő diabéteszeseknek.
Tovább
Nemzetközi Diabétesz Szövetség
Szerző: Somfai Katalin
Egy nemzetközi kerékpáros csapat Ukrajnában diabétesszel és más krónikus betegséggel élők számára szervez adománygyűjtést. Augusztus végén indul a hosszú távú kerékpártúra, a résztvevők egy hónap alatt több mint 2500 km-t tekernek, közben 8 európai országot szelnek át. Ezzel a nem mindennapi erőfeszítéssel céljuk a figyelemfelhívás, szolidaritás kifejezése, valamint öt számjegyű euró értékben gyűjteni adományokat.
Tovább
DiaEuro
Szerző: Somfai Katalin
A járványhelyzet miatt három év kihagyás után kerül újra megrendezésre a cukorbetegek futsal-Európa-bajnoksága, a DiaEuro. Az idei rendezvény kapcsán a szervezőkkel Somfai Katalin, az elmúlt 10 év magyar tapasztalatairól Herth Viktória beszélgetett.
Tovább
Szerző: Somfai Katalin
A 30 éves lengyel hölgy 22 éve diabéteszes, háromszoros Ironman triatlonista. Idén szeptemberben pedig teljesítette a Dupla Ironman triatlont, vagyis az ultratriatlont, az ausztriai Klagenfurtban megrendezett versenyen.
Tovább
Alexander Zverev: A diabétesz nem szab nekem korlátokat
Szerző: Somfai Katalin
A németek világklasszis teniszjátékosa nagy visszhangot keltő bejelentést tett a közelmúltban: létrehozott egy alapítványt diabéteszes gyermekek támogatására. Nem véletlenül. Most először beszélt nyilvánosan arról, hogy maga is cukorbeteg.
Tovább