Diabetes és Hypertonia Magazin
Szerző: Dr. Körner Anna
Az inzulin felfedezése a XX. század egyik legnagyobb orvosi vívmánya volt, amelyet követően úgy tűnt, hogy a cukorbetegség problémája egy csapásra megoldódott. Csakhamar azonban kiderült, hogy az inzulin segítségével túlélő diabéteszes betegeket az idő előrehaladtával a betegség idült szövődményei fenyegetik.
Tovább
Szerzők: Dr. Bognár Márta, Dr. Niederland Tamás
7000 leütés – szólt a felkérés. Ennyiben kell beszámolnunk elsősorban a Törp programról, valamint az egyéb, nyári és téli táborozási lehetőségekről, amelyek ma egy diabéteszes gyermek és szülei rendelkezésére állnak. Lehetőleg úgy, hogy aki eddig nem vett részt ilyen programon, az most kedvet kapjon hozzá.
Tovább
Szerző: Dr. Kautzky László
Ez a tájékoztató írás a gyermekek, tizenévesek, illetve a szüleik számára készült, lehet, hogy lesznek benne olyan részek, amelyek felnőtt betegekre is vonatkoznak és esetleg nem kellően világosak, nyugodtan forduljanak kezelőorvosukhoz a szükséges magyarázatért.
Tovább
Szerző: Dr. Soltész Gyula
A magyarországi diabéteszes gyermekek túlnyomó többsége 1-es típusú (inzulinfüggő) diabéteszes, a serdülőkorú kövér gyermekek között a 2-es típus is előfordul, és találkozhatunk ritkább, úgynevezett monogénes formákkal is.
Tovább
Szerző: Kicsák Marian
Bevezetőként szeretném azt a véleményem leírni, miszerint a gyermek étkezését a szülő irányítja alapvetően, még serdülőkorban is. De a gyermeknek lehet választási lehetőségeket adni az étkezés kapcsán is, ugyanúgy, mint az élet más területein.
Tovább
Szerző: Dr. Békefi Dezső
A betegség elfogadása sajátos lelki történések sorozatának eredménye, amely hasonló a gyászreakció pszichés sajátosságaihoz.
Tovább
Szerző: Dr. Blatniczky László
Dr. Blatniczky László A cukorbetegség (diabétesz, latinul diabetes mellitus; DM) meghatározása az elmúlt évtizedekben jelentős változáson ment át…
Tovább
Szerző: Orosz Judit
Valamennyi család életében emlékezetes és gyakran anekdotikus időszak a serdülőkor, amit máshogy él meg a gyermek és máshogy a szülő, s amire egy idő után mindketten másként emlékeznek.
Tovább
Szerző: Dr. Szabó László
A Gyermekdiabetes Szekció vezetősége által kijelölt bizottság 2006. január 11-én Budapesten, a Barabás-villában rendezte meg az I. Gyermek Diabétesz Napot…
Tovább