Diabetes és Hypertonia Magazin
Az inzulin felfedezésének korában és az előtt
Szerző: Kicsák Marian
Az inzulin felfedezése az 1920-as évek elején sokakban azt a reményt keltette, ha inzulint adnak, nem szükséges a diéta. Az inzulinéra előtt meghatározták a beteg számára, hogy mennyi szénhidrátot ehet, s annál sem többet, sem kevesebbet nem volt szabad fogyasztania.
Tovább
Diabéteszévfordulók szerte a világban
Szerző: József Attila
Diabetes Forecast (USA) – Diabetes Control (Chile) – Balance (UK)
Tovább
Szerző: Dr. Békefi Dezső
Az orvosegyetemre 1959-ben kerültem, így az orvosláshoz 50 éve van közöm. Ha arra a kérdésre kellene válaszolnom, hogy ezalatt miben lépett nagyot előre a gyermekek orvosi ellátása, akkor biztosan az első három hely egyikén nevezném meg a cukorbeteg gyermekek gondozásának a változását. És hálát adok az Istennek, hogy ebben nekem is szerepem lehetett.
Tovább
Szerző: Keller Richard
Pörög-forog, vadul ide-oda cikázik az acélgolyó a ruletten, a gyerekek lélegzetvisszafojtva koncentrálnak. Egy kislány, csukott szemmel, hirtelen hátat fordít az asztalnak, és konok, zárt ajkai között görcsösen mormol valamit. Ökölbe szorított kezek, vörösen izzó arcok, lázas tekintetek. Kétségbeesés lesz rajtam úrrá: te jó ég, mit művelek? Honnan jött az az idióta ötletem, hogy gyermektáborba kaszinójátékot hozok?
Tovább
Szerző: Szőke Mária
Nagyszerű műszerek segítik, hogy a vércukorszint mérésével az inzulin pontos adagolását valósíthassuk meg, mert csak így tudunk kellemes, kiszámítható életvitelt biztosítani magunknak. A diabétesz olyan betegség, ami igényli, hogy a páciens fontosnak tartsa a saját érdekeit: minél hosszabb ideig szövődményektől mentesen tudjon élni. Ehhez meg kell tanulnia a betegség lényegét, amiben meghatározó segítség a kezelőorvosa és a diabetológiai szakápolója. Azt pedig nagyon jól lehet ellenőrizni, hogy a beteg és gondozói jól végzik-e feladataikat, hiszen a beteg állapotának alakulása jelez.
Tovább
Az inzulin felfedezésének korában és az előtt
Szerző: Kicsák Marian
Különleges, kíváncsisággal fűszerezett öröm közel 100 évvel ezelőtt kiadott orvosi szakkönyvekben olvasni arról, hogyan is kezelték a cukorbetegeket az 1900-as évek első harmadában. Az orvosi leírások nyelvezete és írásmódja kissé eltér a mai korban elfogadottétól, ezért kérem, ennek figyelembevételével olvassák az írást. Igyekeztem az akkori szakkifejezésekből is átemelni szavakat, vagy akár egész mondatokat. Pl. a kilokalória (kcal) helyett a kalória kifejezést használták, a keményítőtartalmú szénhidrátforrásokat összefoglalóan amiláceának nevezték.
Tovább
Hiánypótló oktatás diabetológiai ellátók számára (Subito-program)
Szerző: Fazekas Erzsébet
Napjainkban 30–35 ezerre becsülik hazánkban az 1-es típusú diabétesszel élő azon betegek számát, akiknél – a kezelőorvossal való nagyon szoros együttműködés ellenére – nehezen állítható be a vércukorszint, akik olykor „hipóznak”, akiknél mutatkozik az úgynevezett hajnali jelenség, mivel éjszakai inzulinszükségletüket nem fedezi az este beadott mennyiség. E csoport tagjainál válik igazán előnyössé az inzulinpumpa alkalmazása, hiszen ennek segítségével – folyamatos mennyiségkalkulálás után – az aktuális állapotnak megfelelő inzulinmennyiséget tudják a szervezetbe juttatni.
Tovább
Szerző: Szőke Mária
Aludni csodás: kipihenjük magunkat, erőt gyűjtünk, és álmodunk – feltéve, hogy jól, pihentetően tudunk aludni. Emberek milliói azonban képtelenek a nagyon vágyott éjszakai nyugalomra. Nem tudnak elaludni, vagy állandóan felébrednek éjszaka, és nem tudnak visszaaludni.
Tovább
Szerző: Szabó Zsuzsa
Azt mindenki tudja, hogy cukorbetegségben magas a vércukorszint. Ahhoz, hogy megértsük a kezelés alapjait, nézzük meg, mi a szerepe a (szőlő)cukornak szervezetünkben, hogy kerül a vérbe, és miért is emelkedik meg egyes emberek vérének cukorszintje.
Tovább
Kiemelkedő teljesítményre is képesek vagyunk
Szerző: Módos Anikó
A Győrben megrendezett gyermek diabétesz nap díszvendége volt Ferjancsik Domonkos világ- és Európa-bajnok kardvívó. A rendkívül szimpatikus fiatalember 1996 óta cukorbeteg. A Mosolyország Alapítvány nagyköveteként is azt vallja: cukorbetegsége sohasem gátolta abban, hogy kiemelkedő sporteseményeken vegyen részt. A sportoló a rendezvény egyik szünetében készségesen válaszolt a Diabetes újságírójának kérdéseire.
Tovább
Az inzulin felfedezésének korában és az előtt
Szerző: Kicsák Marian
Különleges, kíváncsisággal fűszerezett öröm közel 100 évvel ezelőtt kiadott orvosi szakkönyvekben olvasni arról, hogyan kezelték a cukorbetegeket az 1800-as évek második felében vagy az 1900-as évek első harmadában.
Tovább
Szerző: Szabó Zsuzsa
Az inzulin állati hasnyálmirigyből való kivonása, azonosítása, majd tömeggyártása a XX. század egyik sikertörténete, hiszen az 1920-as évekig az inzulinfüggő cukorbetegség halálos kórnak számított. Hogy minden cukorbeteg szinte a kezdetektől hozzájuthat inzulinadagjához, abban nem kis szerepe volt a felfedezők önzetlenségének is: Banting és Best az inzulin szabadalmát nem védte le, szabadon elérhetővé tették, ami kedvezett az inzulingyártás igen gyors megindulásának és az inzulinkezelés elterjedésének.
Tovább
Szerzők: Módos Anikó, Dr. Kiss Éva
Az egyiken látható a szám, a másikon az írás. De bármelyik oldalát nézem, mindenképpen ez az ötforintos. Nézem magam a tükörben: kissé molett, fáradékony, az élettől gyötört, mindig dolgozni kénytelen középkorú asszonyt látok, akit „az ág is húz”. Nézhet engem az orvosom: elhízott, keveset mozgó, önmagával mit sem törődő, magát fizikailag és lelkileg kizsigerelő női beteget lát. Mindkettő én vagyok. (Ez csak képletes mese volt, én nem ilyen vagyok!) Szóval hajlamosak vagyunk a világra fogni, hogy miért nem tornászunk, úszunk, futunk, miért nem diétázunk. A világ nem engedi, mert nem hagy rá időt, erőt, figyelmet – mondjuk. Pedig ha valamit nagyon akarunk, van rá időnk, erőnk, figyelmünk.
Tovább
Csontritkulás
Szerző: Dr. Korányi László
Az élettudományok fejlődése, a diabétesz lényegének mind jobb megismerése és a javuló betegellátás következtében a cukorbetegek nemcsak jobb életminőségre, hosszabb élettartamra számíthatnak, de sajnos az életkorral kapcsolatos betegségek – mint például a csontritkulás – hangsúlyosabb megjelenésére is. A növekvő életkorhoz kapcsolódó csontvesztés mellett ráadásul a cukorbetegek csontjainak az egészsége is rosszabb, amit az 1-es és 2-es típusú cukorbetegek körében észlelt gyakoribb csonttörések igazolnak.
Tovább
Szerző: Szőke Mária
Arról már a legtöbb 2-es típusú diabéteszes olvasott-hallott, hogy különösen az alma alakú elhízás veszedelmes. Ilyen esetben belső szerveink között is zsír raktározódik, majd állandóan vastagodik, akinek tehát sörpocakja van, annak nemcsak a bőre alatt keletkezik hájrétege. A zsírszövet olyan, akár egy önálló életet élő „lény”: sok olyan fehérjét, hormont és peptidet termel, amelyek állandó izgalomban képesek tartani éhségközpontunkat, evésre ösztönöznek, de befolyásolják magát az inzulin hasznosulását is. Annál több inzulinra van szükségünk, minél több zsír rakódott ránk.
Tovább