Diabetes és Hypertonia Magazin
Szerző: Módos Anikó
A fenti címet olvasva talán többekben felvetődik: bizonyára csokitortáról, krémes-hegyekről, tojáslikőrről, whiskyvel „megbolondított” ír kávéról és azok elfogyasztásáról írok majd. Sietve jelentem: erről szó sincs! Olyan történeteket „gyűjtöttem”, amelyeknek középpontjában cukorbeteg sorstársaimat ért sérelmek állnak. A támadások meggondolatlanul és szégyenérzet nélkül irányultak diabéteszes nőkre, férfiakra, kamaszokra, kisgyermekekre, idősekre és fiatalokra. S időnként olyanok is elkövették ezeket, akiknek hivatása az empátia, a másik elfogadása, a szeretet közvetítése…
Tovább
A hipoglikémia akut tünetei és késői szövődményei
Szerző: Prof. dr. Halmos Tamás
A kétezres évek első évtizedének végére általánosan elfogadottá vált a cukorbetegek normoglikémiára (az egészséges emberét megközelítő vércukorértékekre) törekvő kezelése a kis- és nagyér-szövődmények megelőzése, illetve mérséklése céljából. A Diabetes 2010/2. számában megjelent cikkhez a szerző „mai üzenetet” is mellékelt.
Tovább
Szerző: Dr. Baranyi Éva
A diabetológia cukorbetegséggel foglalkozó, számos orvosi és egészségügyi szakmát érintő, összetett tudományterület. A diabétesz eredményes kutatásához, kórismézéséhez és leginkább gyógykezeléséhez a különböző szakterületeken működő orvosok és egészségügyi dolgozók szoros együttműködése szükséges.
Tovább
Cukorbeteg diéta = egészségmegőrző táplálkozás
Szerző: Kicsák Marian
Táplálkozási szokásaink és az egészségi állapotunk között szoros összefüggés van, amelyet számos tudományos vizsgálat igazol. A táplálkozással összefüggő betegségek (főként a szív- és érrendszeri betegségek, elhízás) megfelelő étrend esetén megelőzhetők, vagy kialakulásuk kockázata jelentősen csökkenthető. Az étrendfüggő betegségek kialakulásában életmódi és környezeti tényezők is szerepet játszanak, a táplálkozás mintegy 30 százalékban tekinthető oknak.
Tovább
Szerző: Szőke Mária
– Így képzelted el az életed? – A kérdés száll a levegőben, Mónika szemét keresem, kint lassan alkonyodik, akkor se látnám jól, ha rám nézne. Hirtelen visszafelé peregnek az évek, az életére gondol, amely nem volt mindig célokkal és tervekkel gazdag. Nem hallja az apró zajokat, lehull a megszokott mosolygás, aztán szótlanul rám veti a szemét. Amikor megszólal, olyan biztosan, kerek mondatokban, határozottan összegez, mint aki a váratlan csendben elsimította a gondolatokat.
Tovább
Szerző: Keller Richard
Non-profitnak lenni… már magát a kifejezést is az ünnepélyesség, a tiszta, egyenes szándék, a makulátlan „hírnév” és az érdek nélküli segítség szelleme hatja át.
Tovább
Szerző: Dr. Mosonyi Tamás
Dr. Mosonyi Tamásnak hívnak, orvos vagyok, és kommunikációs tréner. Kommunikációs trénernek lenni azt jelenti, hogy tanácsadóként, oktatóként tanfolyamokon, tréningeken javítok az emberek kommunikációs készségén. Őszintén hiszek abban, hogy az emberi kapcsolatokban sokat tud segíteni, ha egymással megfelelő módon beszélünk.
Tovább
Interjú dr. Román Ferenccel, a Barta Lajos-díj 2009-es kitüntetettjével
Szerző: Keller Richard
Román Ferenc főorvos úrral Gödöllőn találkoztam 2009. november 14-én, miután átvette a Magyar Diabetes Társaság Gyermek Diabétesz Szekciójának díját, a Barta Lajos-emlékérmet. A díjátadó ünnepségen rendhagyó, emlékezetes Barta Lajos-emlékelőadást tartott, amelyben szokatlanul őszintén, nyíltan beszélt az orvos-beteg kapcsolat válságáról, és hűen lelki alkatához, hitvallásához, az emberi tényezőkre, a humánum fontosságára hívta fel a figyelmet.
Tovább
Első Lang Gusztáv-díjas sorstársunk
40 éve cukorbeteg. Élete első 22 évében Kaposváron ő volt a Hangulat cukrászda főkóstolója, hisz mióta az eszét tudta, édesszájú volt. 1967-ben megismerkedett egy fiatalemberrel, aki a könyvtárban, ahol akkor dolgozott, elrabolta a szívét. Elrabolta, majd 1969 májusában meg is esküdtek. Nem sokkal később, másfél hónap múlva nagy boldogan mondta mindenkinek, „Babám lesz!” Erre vágyott, mióta az eszét tudta, hogy anya legyen. Ám valami furcsa dolgot kezdett tapasztalni magán. Nagyon szomjas volt, sokat evett és rengeteget kellett mennie a WC-re. A sok evés ellenére sem hízott, hanem fogyott.
Tovább
Joslin-díjazottak
A Diabetes születésnapján, 2009 júniusában Veszprémben tizenketten vehették át a Joslin Diabetes Center elismerését, a 25 éves betegségtartamért járó oklevelet, illetve az 50 évnyi diabéteszért járó emlékérmet. Lapunkban bemutatjuk Önöknek példaadó sorstársainkat.
Tovább
Joslin-díjazottak
A Diabetes születésnapján, 2009 júniusában Veszprémben tizenketten vehették át a Joslin Diabetes Center elismerését, a 25 éves betegségtartamért járó oklevelet, illetve az 50 évnyi diabéteszért járó emlékérmet. Lapunkban bemutatjuk Önöknek példaadó sorstársainkat.
Tovább
Joslin-díjazottak
A Diabetes születésnapján, június 6-án Veszprémben tizenketten vehették át a Joslin Diabetes Center elismerését. Közülük hatan az 50 évnyi diabéteszért járó érmet.
Tovább
Joslin-díjazottak
A Diabetes születésnapján, június 6-án Veszprémben tizenketten vehették át a Joslin Diabetes Center elismerését. Közülük hatan az 50 évnyi diabéteszért járó érmet.
Tovább
Szerző: József Attila
A Joslin-oklevelek, -érmek odaítéléséhez a pályázóknak bizonyítaniuk kellett, hogy hány éve használnak inzulint. Megható volt, amikor a nyomtatványok és igazolások sorai mögül előbukkantak az életek és érzelmek.
Tovább
Szerzők: Herth Viktória, József Attila
A hazai cukorbetegek gondozásának és érdekképviseletének történetében először vehették át csoportosan magyar diabéteszesek az amerikai Joslin Diabetes Center kitüntetéseit.
Tovább