Egészséges életmód
Életmód = életminőség
Szerző: Dr. Móczár Csaba
A terápiára nehezen reagáló, rezisztens hipertónia kezelése komoly terhet ró a kezelőorvosra és a betegre egyaránt. A háttérben meghúzódó ok kiderítése őszinte orvos-beteg kapcsolatot, több társszakma (gyógytornász, dietetikus, speciálisan képzett ápoló, gyógyszerész, pszichológus) együttes munkáját feltételezi. A rezisztens hipertónia kezelésében a gyógyszeres terápia mellett az életmódi kezelés, ezen belül is a testmozgás fontosságára hívja fel egy, az Amerikai Orvosok Szövetségének lapjában megjelent cikk a figyelmet.
Tovább
Cukorbetegélet Debrecenben
Debrecenben dr. Neuwirth Gyula diabetológus szakorvos az évek óta hozzá járó, főleg 1-es típusú cukorbetegek körében szorgalmazta a cukorbetegklub létrehozását. Bízott abban, hogy az elméleti és gyakorlati tudásunkat egymásnak átadva, folyamatosan tanulva hasznára leszünk a gyógyításban és a prevencióban egyaránt. Kit gyorsabban, kit többszöri rábeszélés után győzött meg ennek fontosságáról.
Tovább
Nem töltötte tétlenül a napjait a Sportos Cukorbetegek Egyesülete, hiszen már mindenki alig várta a lehetőséget, hogy ismét személyesen vegyen részt a jobbnál jobb programok egyikén. A nyarat az I. DiabKupa megszervezésével kezdték, a zánkai családi hétvégével zárták – ezekről külön részletes beszámolók olvashatók lapunkban. Most Bosev Edina összeállítása a napközis, Muskát Erikáé az ottalvós tábor élményeit eleveníti fel.
Tovább
Új kezdeményezés
Aktív közösségi sportnappal indította a nyarat a Sportos Cukorbetegek Egyesülete és a DiaEuro Sportegyesület.
Tovább
A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) 2021-ben azzal a céllal indította el Lélek-kertész programját, hogy enyhítse a koronavírus-járvány okozta elszigetelődés, félelem és szorongás érzését a diabétesszel élő felnőtteknél. A program hatalmas sikert aratott a cukorbetegek körében, sőt jelentős érdeklődés mutatkozott diabos fiatalok és diabos gyermekeket nevelő családok részéről is.
Tovább
Egészségünk szolgálatában
Szerző: Dr. Bakó Barnabás
Hazánkban körülbelül 6 millióan használnak okostelefont. Ezeket az eszközöket már nem csak telefonálásra használjuk, sok egyéb funkciójuk is van. Az App Store (iOS), a Google Play Áruház (Android), az App Gallery (Huawei) milliós nagyságrendben kínál applikációkat, amelyek számos feladat megoldására alkalmasak. Ezek egy része ingyenes, más részük fizetős, az utóbbiak reklámmentesek, illetve több szolgáltatást nyújtanak. Arra vállalkoztam, hogy összegyűjtök néhány alkalmazást, amelyek segítik egészségünk megőrzését vagy betegségünk menedzselését.
Tovább
Jó tanácsok a gondtalan ünnepekhez cukorbetegeknek
A karácsony közeledtével előtérbe kerülnek a finom ételek, a régi családi receptek, sokkal többet foglalatoskodunk a konyhában az ételek elkészítésével, kóstolásával, mint egyéb napokon…
Tovább
Szerző: Herth Viktória
A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége (MDOSZ) 1991-ben alakult, idén ünneplik 30 éves jubileumukat. Ez alkalomból a szövetség elnökével, Szűcs Zsuzsannával készítettünk interjút.
Tovább
Azok közé a (talán nem is annyira) ritka esetek közé tartozom, akiket felnőttkorukban ért utol az 1-es típusú diabétesz. Ez a 7 évvel ezelőtt kapott diagnózis vezetett új pályára, ennek hatására lettem pszichológus. Így nem pusztán szakmai szemmel, hanem saját tapasztalataimból tudom, milyen érzés szembesülni a betegség tényével, mennyire megterhelő alkalmazkodni a diabéteszből adódó szabályokhoz és kialakítani egy új, néha lemondásokkal járó életmódot. Életkoromból adódóan egy dolog viszont kimaradt: a diabéteszes gyerektáborok adta élmények és tapasztalatok. Ezidáig.
Tovább
A Nyír-Diabet Egyesület kamasztábora Seregélyesen
Táborunk különlegessége, hogy a diabos kamaszoknak nyújt élményt, kizárólag 12 évnél idősebbeknek. A baráti légkört, amely napjainkat jellemezte, az egyetemista önkéntesek alapozták meg: 41 táborozó, 21 önkéntes és 5 szervező foglalta el egy hétre Seregélyesen kedvenc táborhelyünket, immár tizedik alkalommal.
Tovább
A Juvenilis-Diab-Help Alapítvány idén is elhozta Balatonfenyves-Alsóbélatelepre az egy évig kitartó boldogsághormon-készletet, valamint azt a különleges és leírhatatlan köteléket, amit csak a 6 napos tábor végével vihet magával haza az ember.
Tovább
A korábbi évek hagyományaihoz híven idén is megrendezésre került a diabéteszedukációs tábor a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház Velkey László Gyermekegészségügyi Központjának gyermekdiabetes-gondozója szervezésében. A tábor a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítvány Erzsébet-tábor pályázata jóvoltából, a Cukorbeteg Gyermekekért Alapítvány közreműködésével jött létre, Telkibányán.
Tovább
Mint minden évben
COVID-gyorsteszt után buszra pattantunk, hogy ismét megtegyük 75 gyerekkel és lelkes kísérőinkkel a csaknem 400 kilométeres utat, ami elválasztja Debrecent Zalaszabartól.
Tovább
A Cukorbetegek Egri Egyesülete idén 7. alkalommal rendezett nyári diabétesz-gyerektábort, 72 fővel. A cukorbeteg fiatalokon és szakembereken kívül lehetőség volt a szülők és a testvérek részvételére is, akik az ország minden részéből érkeztek. Korábban ezek a családok nem ismerték egymást. A tábor egyik haszna, hogy most már a gyerekek és a szülők összejárnak, baráti kapcsolatba kerültek egymással, lelki támaszt és hasznos információkat nyújtanak egymásnak.
Tovább
A MentaPRO Alapítvány napközis tábora
A MentaPRO Alapítvány 2021-ben negyedik alkalommal rendezte meg napközis táborát: a MentaBOLYGÓra idén összesen 55 gyermek látogatott, két turnusban. A tábor különlegessége, hogy nemcsak a diabétesszel élő gyerekeket, hanem testvéreiket is szeretettel látjuk. Nekik ez a helyzet különleges, hiszen itt ők lógnak ki a sorból, ők nem mérnek cukrot, nem viselnek szenzort, pumpát.
Tovább