Diabetes és Hypertonia Magazin

Élet a karantén alatt

Élet a karantén alatt

Cimkék: diabetes junior személyes

A 15 éves kecskeméti Noémi 2 éve diabéteszes, de ennél sokkal fontosabb, hogy 11 éves kora óta lovagol. A cukorbetegség megjelenése után akkor nyugodott meg, amikor kiderült, továbbra is rendszeresen lovagolhat. A családja összefogott, így Noémi kaphatott egy saját lovat.

 Tovább
Nem látszott, hogy beteg lenne

Diabéteszesek zánkán

Nem látszott, hogy beteg lenne

Szerző: Herth_Viktória
Cimkék: diabetes junior személyes közösség

Az augusztus eleji, zánkai családi hétvégének nem kegyelmezett az időjárás. Pénteken zuhogott az eső. Szombaton délelőtt remek strandidő volt, de ebéd után úgy besötétedett az ég, mintha összehúztak volna egy vastag függönyt, igazi nyári zápor söpört végig a táboron. Tető alá szorultam, ott tébláboltam, amikor megakadt a szemem két bátor fiatalemberen. Amikor kicsit enyhült a vízözön, nekiiramodtak a lépcsősornak, hogy a párszáz méterre lévő szálláshelyükre fussanak. Szüleik nem voltak ennyire bátrak, velem együtt várták az eső csendesedését. (Happy end lett a vége, a felhő elment, a nap felragyogott, s innentől hamisítatlan nyári hétvégében volt részük a táborozóknak.) Szóba elegyedtünk.

 Tovább
Nagy ereje van, hogy mindenki egy cipőben jár

Diabéteszesek zánkán

Nagy ereje van, hogy mindenki egy cipőben jár

Szerző: Herth_Viktória
Cimkék: diabetes junior személyes közösség

Bár a fotón egy félelmetes farkas látszik, de arcfestés előtt egy kifejezetten gyönyörű, kedves arcú hölggyel beszélgettem. A 12 éves Borbély Csenge Laura Gyömrőn él a családjával.

 Tovább
Lili fegyelmezett kislány

Diabéteszesek zánkán

Lili fegyelmezett kislány

Szerző: Herth_Viktória
Cimkék: diabetes junior személyes közösség

A szombathelyi Lilinek nem volt ideje rám. A családi hétvégére a Sportos Cukorbetegek Egyesülete mellett a Nagycsaládosok Országos Egyesülete is szervezett résztvevőket, így történt, hogy Lili egy osztálytársával találkozott, s ettől kezdve szüleire sem sok ideje jutott.

 Tovább
Balázs volt a sztár

Diabéteszesek zánkán

Balázs volt a sztár

Szerző: Herth_Viktória
Cimkék: diabetes junior személyes közösség

Az ebédlőben találkoztunk Boldizsár Balázzsal, kicsit belezavarodtunk, melyik gyümölcsleves a diabéteszeseké, melyik a „közönséges”. Beszélgetni már korábban elkezdtünk az ebédre várók hosszú sora végén. 6 éve lett cukorbeteg, most 17 éves a gimnazista fiatalember.

 Tovább
Biztonságos hármas

Biztonságos hármas

Szerző: Herth_Viktória
Cimkék: diabetes junior személyes

Aliz és Babett jó barátnők. Annyira, hogy bár Kata beszélgetésünk során többször említette Aliz hisztijeit, Babett nem találkozott vele. Gondolom, nem érthető, amit írtam, hát elmagyarázom.

 Tovább
Noémi

Noémi

Szerző: Herth_Viktória
Cimkék: diabetes junior személyes

Régi kedves ismerőssel találkoztam október elején a Szurikáta Családi Napon. Szabó-Krémer Noémivel az egy évvel korábbi Szurikáta Családi Napon ismerkedtem meg.

 Tovább
Sikerült együtt lefutni

Fuss, Szuri, fuss! – nagykövetek

Sikerült együtt lefutni

Cimkék: diabetes junior személyes

Dani fiunk diabétesze és korábbi önkéntességem révén évek óta kapcsolatban állunk az alapítvánnyal…
 Tovább
Lóháton

A diabétesz és mi

Lóháton

Cimkék: diabetes junior személyes t1d

Sziasztok! Noémi vagyok, 15 éves és a Kecskeméti Református Gimnáziumban tanulok. Az 1-es típusú diabéteszt 2018 novemberében diagnosztizálták nálam, pont iskolaválasztás előtt, a felvételik időszakában…
 Tovább
Extrém sport inzulinpumpával

A diabétesz és mi

Extrém sport inzulinpumpával

Cimkék: diabetes junior személyes

A nevem Lukács Ákos, 14 éves vagyok, 2018 májusában diagnosztizálták nálam az 1-es típusú diabéteszt. Nagyjából ugyanekkor kezdtem el űzni a mountainboard sportot. A terepgördeszka mint sporteszköz a snowboard és a gördeszka keresztezéséből jött létre…
 Tovább
Isten éltessen, Fanni!

Isten éltessen, Fanni!

Szerző: Cserpes_Fanni
Cimkék: diabetes junior személyes

14 évvel ezelőtt szimbólum született. Ő akkor ezt nem tudta: a pufók kislány hangosan bömbölt, nagyokat evett, jókat aludt… a világból édesanyja és édesapja érdekelte. Majd múltak az évek, elindult, megszólalt, óvodás lett, iskolás, ma pedig már személyigazolvány-tulajdonos. Cserpes Fanni 14 éves!
Ma már tudja, hogy ő szimbólum. Tisztában van vele, milyen nagy dolog a létezése. Édesanyja cukorbetegként szülte a veszprémi kórházban. Épp november 14-én, a Diabétesz Világnapon. Azóta nyomon követjük a ma már nyúlánk, sportos tinédzser sorsát. Nincs nehéz dolgunk, mindennapos kapcsolatban vagyunk édesanyjával, Módos Anikóval, aki a kezdetektől munkatársa lapunknak.
Szeretjük Fannit önmagáért – és szeretjük azért, mert példája a diabéteszes asszonyok jóra fordult sorsának. Hajdanában elszörnyülködtek az orvosok, ha egy cukorbeteg hölgy gyermeket szeretett volna. Ma már természetesen fogadják, és semmivel sincs kisebb esélye az egészséges gyermeknek náluk, mint nem cukorbeteg asszonytársaiknál. Anikó és Fanni így együtt lettek példaképeink. Időről időre bemutatjuk őket olvasóinknak, mert szeretnénk, ha osztoznának közös örömünkben, és erőt merítenének sikerükből. Sajnos, pár éve ketten maradtak, Fanni édesapja már csak az égből figyeli őket. De van egy csodálatos nagymama és egy csodálatos nagypapa, akik vigyáznak mindkettőjükre. És vigyáznak ők – egymásra!

 Tovább

A kutya mint vércukorszenzor?

Cimkék: diabetes junior személyes állat

Gyermekeink nagyon szerettek volna kiskutyát, én egy darabig elleneztem, végül 2014 januárjában lett egy kutyánk…
 Tovább
„Minden nap búvárkodnom kellene”

„Minden nap búvárkodnom kellene”

Szerző: Szabados_Judit
Cimkék: diabetes junior személyes testmozgás

Ha mások azt mondják, nem lehetséges, én csak azért is küzdeni akarok – mondja Szauer Kitti, akinek nemrégiben teljesült az álma: letette a búvárvizsgát, és egy kis horvát szigeten a családjával együtt felfedezhette az Adria misztikus világát.

 Tovább
Miért pont én…?

Miért pont én…?

Cimkék: diabetes junior személyes

Gabi „története” 2004. szeptember 17-én kezdődött, két hónappal második születésnapja előtt. Ezen a napon derült ki cukorbetegsége, közel másfél hét aggodalom és orvosi „találgatás” után. Hidegzuhanyként érte a családot, hiszen előtte a 2-es típusú diabéteszen kívül nem fordult elő hasonló eset a családban.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!