Beszélgetés Nagy Mari színésznővel

Cselédlányból főszerep

Ha valaki Nagy Mariról, a Nemzeti Színház művészéről szeretne információt megtudni, ne a bulvárlapokban keresse. Gyakran gondolkodunk sztereotípiákban, ha azt halljuk, színésznő, reprezentatív, az utcán „harsányan” és büszkén vonuló primadonnát képzelünk el. Nagy Mari pont nem ilyen. A törékeny, apró hölgy halk szavú, kedves modorú, maníroktól mentes, gátlásokban gazdag, aki az első telefonbeszélgetésünk során is végtelenül őszinte volt.
Újságíróként szerencsém volt sok értékes ismert vagy kevésbé ismert emberrel találkozni, de a vele töltött idő kiemelkedik ezek közül. Örülök, hogy megismerhettem.

Az elvarázsolt lány

A Jászai Mari-díjas, érdemes és kiváló művész Nagy Mari 65 évvel ezelőtt egy kis faluban, Toponáron született, amely ma már Kaposvár része. Szülei a cukorgyárban több műszakban dolgoztak, ezért a szomszédban lakó nagymamája vigyázott rá.

– Csak a kis konyhában volt fűtés, itt töltöttük minden időnket, itt is aludtunk. Számomra ez a meleg zug olyan volt, mint egy fészek. Nagymamám a saját nehéz életéről mesélt, visszagondolva népballadaként emlékszem ezekre a történetekre, mintha filmet néztem volna, a saját fejemben. Befelé forduló, „elvarázsolt” lány voltam, aki – azt tartották – beszél magában az utcán, pedig csak verseket mondtam. Kamaszkoromban pedig jöttek a gátlások: kicsi vagyok, nem vagyok nőcis, egyre inkább húztam össze magam.

Mint oly sok asszony, 50 évesen ránézve tinédzserkori képeire már látta, hogy szép volt, csak akkor még nem tudta. De talán épp ez a belső állapot, ez a sok kifejezni vágyott gondolat és érzés tolta a színház felé.

A ki nem mondott mondatok színésznője

A fenti gondolatot, a ki nem mondott mondatok színésznője megtisztelő címet Cseh Andrea Izabella írta le róla. Hogy miért? Nagy Mari nem végzett főiskolát, Kaposváron súgóból, segédszínészből lett lépésről lépésre színész.

– Szerepeket nem kaptam, feladatokat igen.

Nagyon nevezetes a kaposvári Három nővér, a ’70-es évek második feléből, amelyet Jeles András rendezett. Marinak egyetlen mondata sem volt az előadásban cselédlányként, de a rendező úgy gondolta, legyen végig a színpadon. Lekoppintotta a gyertyát, kivitte a villát, behozta a tányérokat, a poharakat helyezgette. A kor egyik legnagyobb színikritikusa, Molnár Gál Péter azt írta, Mari főszereplőt csinált a cselédlányból.

– Azóta is boldogan császkálok szavak nélkül is a színpadon. Nem érzem feleslegesnek, meg tudom tölteni tartalommal. Udvaros Dorottya szokta mondani: te egy fűszálból is tudsz szerepet csinálni.

Ez a jelenlét, az apró mozgásokból, gesztusokból és a szemében tükröződő érzésekből összerakott szerepformálás máig jellemzője, akár a színpadon, akár filmvásznon látjuk. Nincs manír, nincs harsogás. Ő van!

Akit szeret a kamera

Gothár Péterrel forgatott először, A részleg című film főszerepét kapta. A kezdő filmszínésznővel külön is foglalkozott a rendező, Marit vette a kamera, s ő folyamatosan látta magát a monitoron.

– Ekkor értettem meg, csak az jelenik meg az arcomon, ami a fejemben van. Nem illusztrálni kell az érzést, a szememben kell, hogy legyen! A film bennem „hozzátanulódott” a színpadhoz, nem találtam semmi ellentmondást köztük. Nem lekicsinyíteni kellett, amit a színpadon csináltam, hanem még mélyebbre kellett rakni a fejembe.

Kende János operatőr azt mondta, Marit szereti a kamera. Ő pedig szívesen vállalta, hogy modellje legyen a gyakorló operatőröknek, világították, fotózták, s ő szívesen tűrte. Nem véletlen. A színház láthatatlan munkásait tiszteli, szereti.

Az egyik legfontosabb, amit a kezdeti, kaposvári években megtanult: nem csak a színpadon létezés fontos a színházban, a portástól a kellékesig, az öltöztetőtől a súgóig, díszletmunkásig mindenkire szükség van, mindenki hozzáteszi az energiát, szeretetet, figyelmet a nagy egészhez.

A bizonytalan ember

– Aki elvégezte a főiskolát, a diplomával megkapta a kiválasztottságot, hogy színész lehessen, ezért bennük biztonságérzet van. Én a saját küzdelmes, nagyszerű utamon mentem végig, emiatt számomra a mai napig minden szerep azt jelenti: be tudom-e bizonyítani, hogy alkalmas vagyok. Soha nem érkeztem meg.

Mari felnőttként is befelé forduló, alapvetően melankolikus alaptermészetű ember.

– A férjem szokta mondani: miért vagy szomorú, hiszen semmi okod nincs rá? De én 20 év múlva is képes vagyok egy rossz mondaton problémázni.

Négy éve van oka a szomorúságra, szeretett férje, akivel 38 évig éltek együtt, elhunyt. Mérnök ember volt és a színház rajongója, dolgozott is színházban műszaki vezetőként.

– Amikor megtörténik, nem gondolja az ember, hogy valaha is sikerül talpra állnia. Csak az idő, az idő, az idő segíthet. Nem zárkóztam be, dolgoztam, de mindig visszamenekültem a magányomba. Egy idő után óvatosan kezdtem, beengedtem a barátaimat, a világot az életembe. Lassú folyamat, míg eljutsz oda, hogy megbocsátod magadnak, hogy tudsz nélküle élni, nevetni.

Az anya

Nagy Marit még sok szerep várja, minden alkalommal örömmel áll színpadra. Ennyi idősen mégis meg lehet kérni, hogy tekintsen vissza, melyik volt a legszebb színházi élménye.

– A Mária testamentuma. Az egy különleges állapot volt.

Egy 2017-ben bemutatott monodrámáról van szó, amelyben az öregedő Mária mesél a fiáról, aki nem volt mellette, de akiről annyifélét hallott, s a végén az anya megfogalmazza, nem érdemelte meg a világ fiának önfeláldozó halálát, mert nem tanult belőle semmit. A darab rendezője Viktor Balázs, a művésznő fia.

– Meg kellett volna bíznom benne, mégis nagyon izgultam. Nem győzött nyugtatni, hogy Mama, tudod, mennyire szeretlek nézni. Csak ketten vagyunk, ez egy egyszerű próba. Végül feloldódtam, színésszé váltam, de katartikus élmény volt a fiamról mesélni a fiam előtt. Azért anya is maradtam, mindig vittem szendvicset a próbára, nem a rendezőnek, hanem a gyermekemnek.

Akinek már nem magas a vérnyomása

Beszélgettünk még a primadonnaságról, arról, hogy csodálattal figyeli az igazi dívákat. Valószínűleg ő is tudná produkálni ezt a megjelenést a hétköznapokban, de mivel ez is szerep lenne, több energiáját vinné el, mint a színpad.

Beszélgettünk arról is, hogy nem tudja szervezetten megélni a hétköznapokat. Amikor nem játszik, kicsúszik kezei közül az idő. De már meg is engedi ezt magának, a feladat megvárja, amikor lesz kedve, majd megcsinálja.

Ekkor kaptunk észbe, hogy én valójában azért hívtam őt, hogy a magas vérnyomásáról beszélgessünk. Arról a magas vérnyomásról, ami 13 évvel ezelőtt jelentkezett, némi szívelégtelenséggel. Kórházban volt egy hetet, beállították a gyógyszerezését, és azóta 120/80-as értéket mér. Mindig.

Erről felesleges több szót ejteni, talán az életmódról érdemes beszélgetni. Ebben nem igazán követendő példa Mari. Az evéssel mindig gondjai voltak. Talán csak akkor étkezett helyesen, amikor várandós volt, s amikor kicsi volt a fia, mert a férje azt mondta: az legyen életed legnagyobb színészi alakítása, hogy az asztalnál ülve rendesen eszel, mert ezt látja a fiúnk. Mari betartotta, de ma, hogy egymagának kellene főzni, nem igazán megy neki.

– Ezért vagyok ennyire vékony, ami nem baj, de néha erőtlen is. Ilyenkor észbe kapok és odafigyelek.

A sportolást erős szemüvege akadályozza, de gyakran elhatározza, s egy ideig mindig tartja is, hogy rendszeresen sétál.

Herth Viktória