Szerző: Dr. Benczúr Béla Feltöltés dátuma: 2019.08.24.

Hipertónia mint népbetegség

A magas vérnyomás, a hipertónia az egyik leggyakoribb szív-érrendszeri rizikótényező, amelynek számos szervi szövődménye alakulhat ki. A hipertóniára joggal mondhatjuk, hogy „néma gyilkos”, hiszen világszerte 10 millió haláleset írható közvetlenül a hipertónia számlájára, több, mint a cukorbetegség (évi 5 millió haláleset) és a dohányzás (3 millió haláleset) áldozatainak a száma együttvéve, és sajnos a páciensek felénél nem diagnosztizálják időben a betegséget. Nem véletlen, hogy a Nemzetközi Hipertónia Társaság 2017 óta májust a vérnyomásmérés hónapjának szenteli (MMM: May Measurement Month) annak érdekében, hogy minél több olyan egyénnek mérjenek vérnyomást, aki nem tudott a hipertóniájáról. A mozgalomhoz a Magyar Hypertonia Társaság is csatlakozott, hiszen a hipertónia hazánkban a felnőtt lakosság közel felét, legalább 3,5–4 millió embert érint.

Illusztráció

Célértékeket befolyásoló tényezők

A jól beállított, célértéken lévő hipertóniások aránya országosan alig éri el a 44-45 százalékot. Az elérendő célérték az utóbbi években leegyszerűsödött, hiszen egységesen 140/90 Hgmm a normális vérnyomás felső határa, efelett beszélünk hipertóniáról. Az persze nem baj, ha a 130–140 Hgmm közöttiek sem érzik feltétlenül biztonságban magukat, ebben a kategóriában ugyanis már fokozott jelentősége van a nem gyógyszeres (életmód) terápiának, amelynek elemei az egészséges, szívbarát étrend (sófogyasztás csökkentése, növényi rostokban gazdag táplálkozás, a telített zsírsavak, az állati eredetű zsírok kerülése, helyettük növényi eredetű, telítetlen zsírsavakban gazdag étrend), a rendszeres testmozgás, fogyás, a túlzott alkoholfogyasztás mérséklése és a dohányzás elhagyása.

Illusztráció

Az európai irányelv a 140/90 Hgmm feletti vérnyomás, vagyis a hipertónia kezelésekor a korábbi elvekhez képest erélyesebb mértékű vérnyomáscsökkentést tűzött ki célul:

  • 18–65 éves kor között 130 Hgmm alá,
  • míg 65–79 éves kor között 130–139 Hgmm közé kell a vérnyomást lecsökkenteni.
  • 80 éves kor felett, a kezelést jól toleráló hipertóniásokban szintén a 130–139 Hgmm közötti szisztolés vérnyomástartomány az elérendő cél.

A diasztolés vérnyomás tekintetében a 70–79 Hgmm közötti érték lenne a kívánatos. A vérnyomás 120/70 Hgmm alá csökkentése már nem előnyös, miután fokozódhatnak a nemkívánatos események és szervkárosodások.

Kóros fehérjevesztés (fehérjevizelés) esetén a szisztolés célérték a 130 Hgmm alá csökkentés, de fokozott figyelmet kell fordítani a vesefunkcióra és a beteg-együttműködésre.

Hogyan mérjük a vérnyomást?

A hipertónia diagnózisának felállításában az új elveknek megfelelően már nemcsak a rendelői, hanem a rendelőn kívüli vérnyomásméréseknek is megnőtt a jelentősége. Az orvosi rendelőben, egészségügyi személyzet jelenlétében megmért vérnyomást nagymértékben befolyásolhatja a „fehérköpeny”-jelenség, ­emiatt kizárólag rendelői mérésre nem alapozhatjuk a hipertónia diagnózisát, még akkor sem, ha azt a legpontosabban, az előírásoknak megfelelően végezzük: 5 perc nyugalmi, ülő testhelyzetben eltöltött idő után felkarmandzsettás készülékkel kell a mérést végezni. A beteg dőljön hátra a széken, lábai legyenek egymás mellett a földön, mivel a lábak keresztbetétele is emelheti a vérnyomást. Egy mérés nem mérés, emiatt meg kell mérni a vérnyomást még kétszer egymás után, minimum 1-2 perces időközökkel.

Illusztráció

A rendelői vérnyomásmérésnek minden orvos–beteg találkozás során meg kellene történnie, még pl. fül-orr-gégészeti, szemészeti vagy akár pszichiátriai szakvizsgálat során is. Ugyanakkor a betegeket meg kell tanítani az otthoni önvérnyomásmérésre, amelynek a kivitelezése hasonló, mint a rendelőben, és a megmért értékekről vérnyomásnaplót kell vezetni, bemutatva azt a kezelőorvosnak.

A rendelőn kívüli mérések másik formája a 24 órás ambuláns vérnyomásmonitorozás (ABPM), amelynek során egy hordozható, automata vérnyomásmérőt visel a beteg a mindennapi aktivitása közben. A készülék az előreprogramozott időpontokban (20-30 percenként) megméri a páciens vérnyomását, majd a levétel után a kezelőorvos kiolvashatja és értékeli az adatokat. Az ABPM-nek óriási a jelentősége a hipertónia diagnózisának felállításában, a fehérköpeny-hipertónia kizárásában és a terápia hatékonyságának megítélésében.

A magas vérnyomás okozta szervkárosodások

A magas vérnyomás nemcsak a higanyoszlop magasságát jelenti, nemcsak két számértéket, hanem ami mögötte van: a magas vérnyomás fokozatosan egyre több szervi károsodást, szövődményt okoz, amelyek ha nem kerülnek felismerésre, többszervi elégtelenséget és végül a beteg halálát okozhatják.

A hipertónia korai felismerésének és mielőbbi kezelésének, a biztonságos tartományban lévő vérnyomás elérésének éppen az a célja, hogy elkerüljük ezeket a szövődményeket.

Ilyen szervkárosodásnak számít a balkamra-hipertrófia (hipertónia okozta szívizom-megvastagodás, majd szívelégtelenség), az érfalak rugalmatlanabbá válása, a vesén keresztüli fokozott fehérje-ürítés (mikroalbuminúria/proteinúria), a beszűkült veseműködés és idetartozik a hipertóniás szemfenéki károsodás, a retinopátia. Ezeknek a szervi szövődményeknek éppen az a jelentősége, hogy függetlenül az aktuális vérnyomástól, jelenlétük esetén a hipertóniás beteg nagy vagy akár nagyon nagy kockázatúnak számít, és a gyógyszeres kezelését haladéktalanul meg kell kezdeni, illetve következetesen el kell érni az egyre szigorúbb célértékeket.

Illusztráció

A hipertónia kezelése

Egyértelműen bizonyított, hogy a hatékony vérnyomáscsökkentő terápia kedvező hatású mind a kisérelváltozások (veseszövődmények, szemfenéki elváltozások), mind a nagyér-szövődmények (szélütés, szívroham, végtagi érszűkület) megelőzésében, illetve javításában.

A nem gyógyszeres kezelés, vagyis az életmód-terápia elengedhetetlen a hipertóniás betegek kezelésében, ugyanakkor a legtöbb beteg esetében nehezen valósítható meg a diétás és életmódbeli előírások betartása: a túlsúly csökkentése, a rendszeres fizikai aktivitás (naponta 30 perc, heti minimum 5 alkalommal), a sófogyasztás csökkentése, a szívbarát étrend (mediterrán diéta), az alkoholfogyasztás mérséklése, a dohányzás abbahagyása.

A gyógyszeres kezelés vonatkozásában a legfrissebb irányelvek újdonsága, hogy gyakorlatilag nincs a hipertóniának olyan enyhe stádiuma, amikor egyetlen szerrel, ún. monoterápiával kellene kezdeni a kezelést. Rögtön az első lépcsőben már kombinációs kezelés javasolt, amelyet akár egyetlen tablettába „sűrítve” is alkalmazhatunk. Ennek több előnye is van: kevesebb gyógyszer bevételével is hatékonyabb kezelést érhetünk el, ami a betegek együttműködését, a gyógyszerhűséget egyértelműen javítja. Ha két hatóanyag fix kombinációjával még nem érjük el a kitűzött célvérnyomást, hozzáadhatunk egy további hatóanyagot, amely még mindig megvalósítható egyetlen, hármas kombinációt tartalmazó tablettával. Ennek a szempontnak alapvető jelentősége van a hosszú távú sikeres kezelés szempontjából, hiszen egy olyan tartós terápiát kell a betegnek elfogadnia, amely egy tünetmentes állapot kezelésére szolgál és a későbbi kedvezőtlen események kivédését, megelőzését szolgálja.

A fix kombinációk hatóanyagai egymás hatását kiegészítik, erősítik, miközben esetleges mellékhatásaikat kiolthatják. Ráadásul a fix kombinációk általában olcsóbbak, mintha külön-külön írná fel őket a kezelőorvos, így költséghatékonyabbak is.

Pitvarfibrilláció

A pitvarfibrilláció (más néven pitvarremegés) – amely a szívritmuszavar miatti kórházi betegfelvétel leggyakoribb oka, de megfelelő kezelés mellett nem jelent életveszélyt – a szív pitvarainak szabálytalan összehúzódásából eredő ritmuszavar. A szív négy üregből áll, két pitvarból és két kamrából. A szabályos ritmus során a ritmusos ingereket képező központ (szinuszcsomó) ingerületbe hozza a pitvarokat, majd a pitvar-kamrai csomón keresztül az ingerület eljut a kamrákig. Pitvarfibrilláció esetén egy rendezetlen irányú, önfenntartó, folyamatos ingerületterjedés következtében 350–600/perces frekvenciájú, igen gyors pitvari elektromos tevékenység alakul ki. Ez a szabályos ingerképzéstől független jelenség a pitvarremegés. A pitvar és a kamra közötti ingerületvezetés fékezi, lassítja a kamrákra terjedő ritmust, ezáltal védi a kamrákat a kamraremegés (kamrafibrilláció) kialakulásától, amely azonnali elektromos beavatkozás (defibrillálás) nélkül életveszélyes lehet.

Hipertónia és pitvarfibrilláció

A pitvarfibrilláció jelentősége egyre növekszik, mivel a leggyakoribb ritmuszavarról van szó, amely jelentősen fokozza a szív-érrendszeri szövődmények és a halálozás kockázatát (stroke, tromboembóliák, szívelégtelenség, ismételt kórházi felvételek). A pitvarfibrilláció ötszörösére növeli a stroke kockázatát. Leggyakoribb oka a hipertónia okozta szívbetegség. Egyes becslések szerint 40 éves kora felett minden második emberben megjelenik hosszabb-rövidebb ideig pitvarfibrilláció, 60 év felett 2–4, 80 év felett 18 százalékos a gyakorisága, és előfordulása folyamatosan növekszik.

A pitvarfibrilláció legnagyobb veszélye a vérrögképződés. A szív nem ritmusosan húzódik össze, lelassul a pitvarokban a véráramlás, ami a vérrögösödés kialakulásának legfőbb oka. A ritmuszavar sokszor rejtve marad, és csak a legkomolyabb szövődmény, a stroke (vagy szisztémás embolizáció) miatt derül ki. Fontos volna ennek a hipertóniás szövődménynek a mielőbbi felismerése, mert hatékony alvadásgátló kezeléssel kivédhető a szívüregekben képződő vérrög, illetve az annak leszakadása után kialakuló embólia, érelzáródás, ami a szélütés legfontosabb mechanizmusa.

Minden orvos mérjen vérnyomást!

A hipertónia mint népbetegség minden egyes szakterületet érinthet, részben szervi szövődményei, részben terápiás konzekvenciái miatt. Minden orvosnak kötelessége a vérnyomást megmérni, szakterülettől és a beteg panaszaitól függetlenül, hiszen a fel nem ismert hipertónia kíméletlenül szedi az áldozatait. A betegek otthoni vérnyomásmérése kiemelt jelentőségű, hiszen otthoni, „valódi” körülményekből származó vérnyomásértékeket kaphatunk, ami segíti a vérnyomásbeállítást, ráadásul a betegek együttműködését is jelentősen javíthatja.

szerzo

Dr. Benczúr Béla

Belgyógyász, kardiológus, klinikai farmakológus szakorvos, hipertonológus, lipidológus, obezitológus és diabetológus. Egyetemi docens, a Tolna Megyei Balassa János Kórház Kardiológiai-Nefrológiai osztályát vezeti. Legfőbb feladatának egy olyan kardiológiai profil megteremtését tekinti, amely a noninvazív kardiológiai ellátás teljes spektrumát lefedi a rizikófaktorok szűrésétől, a prevenciótól az akut ellátáson át a rehabilitációig terjedő ív mentén. Ennek érdekében egy Hipertónia-Lipid Decentrumot hozott létre, másrészt a fekvő- és járóbeteg-kardiológiai rehabilitáció megteremtése a legfőbb célja.

Megjelent a hypertonia2019/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!