Feltöltés dátuma: 2019.08.24.

Dialízis felsőfokon

Ha a vesék már nem képesek megfelelően ellátni a feladatukat, nem tudják kiválasztani az elfogyasztott folyadékot, a szervezetben keletkező vizet és az anyagcsere-folyamatok során keletkezett mérgező anyagokat (kreatinin, karbamid). Ugyanakkor az értékes fehérjéket nem tudják visszaszívni, a vizeletben fehérje jelenik meg. Ezért alakul ki a szervezet „vizesedése” (ödéma), a magas vérnyomás és a szervezet mérgezettségi állapota, ami a többi szervet is károsítja. Az egyes vesebetegségek hosszú ideig rejtve maradhatnak, mert eleinte nem produkálnak látványos tüneteket. Sajnos Magyarországon nagyon rossz a korai felismerés helyzete, az évente dialízisprogramba kerülők csaknem 60-70 százalékánál a vesebetegség felismerésével egy időben, azaz azonnal el kell elkezdeni a vesepótló kezelést!

Illusztráció.

A legtökéletesebb vesepótló kezelés egy egészséges donorvese sikeres beültetése. Napjainkban Magyarországon 6–10 ezren járnak krónikus művesekezelésre (dialízisre), közülük mintegy 700-an szerepelnek a transzplantációs várólistán, és évente nagyjából 300 veseátültetés történik. Az arányokból tehát jól látszik, hogy a krónikus vesebetegségek nagy többségében úgynevezett „művese”-kezelés (dialízis) szükséges. A művese-kezelés lehet hemodialízis vagy peritoneális dialízis.

Hemodialízis

Hemodialízis egy testen kívül zajló eljárás, amelynek során a beteg vére a dialíziskészülék csőrendszerében áramlik át egy szűrőn (a dializátoron, kapillárison, amely bizonyos molekulákat visszatart, míg másokat átenged), hogy megtisztuljon. Ezután a megtisztított vért visszavezetik a testen belüli normális keringésbe. A dialíziskezelés speciális dialízisközpontokban végezhető, a betegeknek általában heti három, 4-5 óra hosszú kezelésre van szükségük.

Peritoneális dialízis

Egy egyelőre még kevésbé elterjedt eljárás az ún. peritoneális dialízis. A belső hasfalat és a belső szerveket borító hashártya hasonló tulajdonságokkal rendelkezik, mint a hemodialízis során használt mesterséges filter, így ezen eljárásban ezt a természetes szűrőt használják filterként. A tisztító folyadékot (leggyakrabban cukormolekulákat tartalmazó dializálóoldat) a hasfalon keresztül a hasüreg legmélyebb pontjára helyezett katéteren keresztül juttatják a szervezetbe. A használt dializálóoldat egy másik katéteren keresztül távozik a hasüregből a toxinokkal és a felesleges vízzel együtt.

A hasi dialízis leggyakrabban alkalmazott formáját, az automatizált peritoneális dialízist betanítás után a beteg önállóan, az otthonában maga is végezheti. Ilyen esetben egy állandó katétert (ún. „port”) ültetnek a beteg hasfalába a dializálófolyadék bevitelére és a hashártya által megszűrt folyadék kivezetésére. Természetesen nagyon fontos a sterilitás biztosítása, mivel a nem kellőképpen körültekintő eljárás hashártyagyulladást okozhat.

Automatizált peritoneális dialízis (APD) során az oldatcserére akkor kerül sor, amikor a beteg alszik, mégpedig egy speciális gép (ún. „cycler”) segítségével. Így napközben szabadon teheti a dolgát. A dializálógép kis kerekes bőröndhöz hasonló méretű, könnyen szállítható készülék.

A gép a 8-10 órás dialízisidő alatt a salakanyagokat és a felhalmozódott vizet eltávolítja a szervezetből éjszaka, miközben a beteg alszik. A gép méri, hogy mennyi dializálóoldatra van szükség az egyes cserékhez, valamint gondos számítások alapján, automatizált módon megadja a bevezetési, a benttartási és a lecsapolási időt.

Az átlagos betanítási idő körülbelül tíz nap; ezt követően a beteg otthon is el tudja végezni a kezelést. Probléma esetén telefonon tud tanácsot kérni, vagy felkeresi a dializálóközpontot.

Személyre szabható művesekezelés otthon

Bár az automata peritoneális dialízis a betegek számára sokkal jobb életminőséget és a normális élethez történő visszatérés (pl. munkavállalás!) lehetőségét is megadja, a szoros orvosi kontroll lehetőségének hiánya miatt eddig csak az érintettek egy kis részénél alkalmazták (Magyarországon kb. 1000 fő). A modern technika, az új informatikai programok segítségével azonban megoldottá vált a beteg és a dialízis teljes körű orvosi távfelügyelete. Ez a betegeknek személyre szabott kezelést, jobb életminőséget, könnyebb munkavállalást és nagyobb biztonságot, az ellátórendszernek idő és pénz megtakarítását jelenti.

Az ERA-EDTA Budapesten június 13–16. között lezajlott 56. kongresszusán bemutatott új automatizált peritoneális dialízis (automated peritoneal dialysis – APD) rendszer kevesebb kórházi vizitet, kisebb költségeket és biztonságosabb nyomon követést kínál az érintetteknek. A felhőalapú, kétirányú kommunikációt biztosító páciens-távfelügyelő rendszer lehetővé teszi a szakorvosoknak, hogy az irodájukból vagy rendelőjükből figyelhessék és felügyeljék az otthoni dialízisek folyamatát, és akár a beteg gyógyszerelését is megváltoztathassák anélkül, hogy a betegnek meg kelljen jelennie a rendelésen.

ERA-EDTA

Az Európia Veseszövetség – Európai Dialízis és Transzplantációs Szövetség – amelynek angol rövidítése ERA-EDTA – június 13–16. között Budapesten tartotta 56. Kongresszusát a Hungexpóban.

A 7000 tagot számláló szövetség a világ egyik legnagyobb nefrológiai szövetsége, célja az oktatás, irányelvek kidolgozása, adatok gyűjtése, epidemiológiai vizsgálatok folytatása, ösztöndíj- és kutatási programok szervezése. Fő célkitűzése a prevenció, a társadalom érzékenyítése a krónikus vesebetegség ügyében.

Szabadság és biztonság

Szabadság és biztonság a betegeknek, költség- és időmegtakarítás az orvosoknak, nővéreknek és az ellátórendszernek – így foglalta össze prof. dr. Claudio Ronco, a San Bortolo Kórház és Vicenzai Nemzetközi Vesekutató Intézete (IRRIV) nefrológia, dialízis és transzplantációs osztályának igazgatója az új technológia lényegét. A szakember utalt rá, hogy számos krónikus betegségnél – pl. COPD (krónikus obstruktív tüdőbetegség) vagy cukorbetegség – használnak már távfelügyeleti módszereket, amelyek egyértelműen előnyösek mind a betegnek, mind az őt ellátó szakszemélyzetnek.

Ronco professzor elmondása szerint a személyre szabott dialízis folyamatában alapvetően fontos a beteg megfelelő oktatása, tájékoztatása (az egészségügyi személyzet feladata), az orvosi ellátás megfelelő minősége – hogy a hiba vagy a tévedés kockázatát minimalizálni lehessen –, a személyre szabott gondoskodás, a páciens igényeinek figyelembevétele, és meg kell találni azokat, akik elszigetelve érzik magukat vagy érzékenyebbek, és számukra nagyobb támogatást kell nyújtani.

Bár az automatizált peritoneális dialízis komplex rendszer, a dializálógép kezelése kialakításának köszönhetően nem igényel különleges készségeket. A berendezés nem pusztán összegyűjti a felhasználóktól származó információkat, és felméri a szükségleteiket, amivel személyre szabható a kezelésük, de a betegeknek is megad minden ismeretet.

VMkomm

Megjelent a hypertonia2019/1. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!