Orvosságok
Mrożek-életérzés
Ahhoz még csak színházrajongónak sem kellett különösképpen lennünk, hogy megtapasztaljuk a Mrożek-életérzést. Hiszen belülről tapasztaltuk meg. Mert bár bennem például máig hatóan maradandó nyomott hagyott Paál István 1978-as szolnoki Tangó-rendezése (a fényesen debütáló Udvaros Dorottyával, Margittai Ágival, vagy az Edek szerepében bömbölő Újlaki Dénessel: „Én szeretlek, de te alszol!…”), mintha valamiféle nemzedéki életérzés hozott anyagából készült volna az akkor szerzett élmény. Ennek az anyagnak a patetikusan groteszk, romantikusan abszurd, naturálisan szürreális szálai szövik át Sławomir Mrożek (1930–2013) lenyűgöző életművének egészét. A világhírű és sűrűn játszott drámáit is persze, a Tangót, a Rendőrséget, az Emigránsokat, a Mulatságot vagy a Nyílt tengerent, de ugyanígy az iskolát teremtő (és bennünket sokszor Örkényre emlékeztető) novellák sokaságát is. Jól példázza ezt az itt következő két egyperces. Az „orvosos” tematika persze (a kórházi ellátás, illetve a diagnózis nehézségei) senkit se tévesszen meg. Tudjuk, amit tudunk. – Barna Imre
Egészségügyi ellátás
Szükségessé vált a vakbelem eltávolítása. Kitöltöttem a megfelelő beadványokat, és felírtak a várólistára. Villámgyorsan elrepült a két év, sorra kerültem, és bejutottam a kórházba.
A műtét remekül sikerült. Maga a főorvos gratulált az eredményhez.
– Szép műtét volt, asszonyom – mondta.
Felhívtam a figyelmét, hogy férfi vagyok. Megnézett valamit a papírokban.
– Csak volt, uram, a műtét előtt. Tévedésből a kísérleti osztályra utalták be, uraságod jelenleg nő. A nemcsere úttörő sebészeti ágazat, de kiváló eredményeink vannak, aminek ön, uram, hölgyem?... a legjobb bizonyítéka.
– És mi van a vakbelemmel?
– Nem akarná inkább megtartani, asszonyom?
– Nem. És nő sem akarok maradni, korrigálják most rögtön ezt a tévedést.
– Ön, uram, hölgyem?... nehéz páciens. No jó. Mit óhajt: előbb a férfiasság, vagy előbb a vakbél?
– Ami gyorsabban megy.
– Töltse ki ezt a dupla beadványt.
Repül az idő, a következő műtét éppen olyan jól sikerült, mint az első. Új vesém remekül működött, csak most három volt: a két sajátom meg az átültetett. A számítógépprogram hibája folytán nem a megfelelő műtőbe vittek. Mihelyt magamhoz tértem, kitöltöttem a beadványt veseügyben, és csatolták az előzőkhöz.
Már nem voltam fiatal lány, amikor értesítettek, hogy van szabad hely a kórházban, sor kerül a veseműtétemre. Csak az egyiket akarták eltávolítani, de a szülészetre kerültem, mint újszülött. A tévedés a központi egészségügyi hivatalban történt, de a szülők nem tiltakoztak. Már jócskán felserdült gyerek voltam, nem kellett a taníttatásomra költeniük, hát inkább elismertek a magukénak. Ami engem illet, már elegem volt a beadványok kitöltéséből, és beletörődtem a sorsomba.
Nagyon jól kijövök a szüleimmel. Csak a vakbelem aggasztja őket, mert még mindig fáj. Kórházba akarnak küldeni vakbélműtétre. Egész jól alakult, mert gyanítom, inkább kisfiút szerettek volna, mint kislányt.
Murányi Beatrix fordítása
A digitális doktor
Vettem a minap az orvosom tanácsára egy kézi diagnosztizáló komputert. Elég, ha rácsatlakozik az ember, megnyom néhány gombot, és kijön a gépből egy papír, rajta pillanatnyi egészségi állapotom és egzisztenciális potenciálom értékelése.
Hazavittem a komputert, rácsatlakoztam, és megnyomtam a gombot. Kijött belőle a papír: „Mit akar még ez a pojáca?”
Rögtön kitaláltam, hogy rólam van szó, de nem tetszett a megszólítás. Visszavittem a gépet a boltba.
– Nincs valami finomabb modorú műszere? – kérdeztem az eladót.
– Ne vegye zokon, kérem, de ez nagyon érzékeny műszer. Ne csodálkozzék, hogy reménytelen esetekre a hálózat túlterhelésével reagál.
– Nem számít, akkor sincs joga sértegetni. Próbálja meg rendbe hozni valahogy.
De csak annyit értem el, hogy a komputer ironikus lett. Így szólt a következő diagnózis: „Még kérdezi?”
– Arra kértem, hogy javítsa meg – reklamáltam a boltban.
– Nem megy – közölte az eladó. – Ütközésig csavartam a gombot.
– Nem lehetne kalapáccsal…
– Megpróbálom.
– Kalapáccsal jössz nekem, te kriptaszökevény – pirított rám a komputer.
Kidobtam a gépet, és vettem egy zsebtükröt. Olcsó, a használata egyszerű, mindig megmondja, piros-e az arcom vagy sápadt. És persze nem sérteget.
Pálfalvi Lajos fordítása