A magasvérnyomás-betegség kezelése fix gyógyszer-kombinációkkal
A magasvérnyomás-betegség kezelése során az életmódterápia mellett a legtöbbször gyógyszerek adására is sor kerül. A vérnyomáscsökkentő gyógyszereknek igen széles palettájáról válogathat a kezelőorvos. A választáskor figyelembe kell venni a kísérőbetegségeket, illetve azt is, hogy a beteg vérnyomása mennyire magas a kezelés indításakor, vagy annak módosításakor. A kísérőbetegségek jelenléte azonos vérnyomás-kategórián belül jelentősen fokozza a szív- és érrendszeri kockázatot. Ez azt jelenti, hogy például a magasvérnyomás-betegséggel rendelkező cukorbetegnek vagy krónikus vesebetegnek lényegesen nagyobb az esélye a szív- és érrendszeri betegségekre, mint az ezekben nem szenvedő, „csak” hipertóniásoknak. Mindez kihatással lesz a gyógyszeres kezelés intenzitására, illetve az elérendő vérnyomásértékre. Előfordulhat, hogy a kezelőorvos úgy látja, a jelentős vérnyomás-emelkedés vagy a fokozott szív- és érrendszeri kockázat miatt a gyógyszeres kezelést mindjárt két gyógyszer kombinációjával indítja.

Mi az előnye a gyógyszer-kombinációknak?
Célvérnyomás: a vérnyomásnak a kornak, általános állapotnak (pl. társbetegségek) megfelelő azon értéke, melyet legalább el kell érni a vérnyomáscsökkentő kezelés során.
Kombinált kezelés: többféle hatásmechanizmusú szer együttes alkalmazása.
Diasztolés vérnyomás (az alsó, második szám): az a nyomás, amelyet a vér két szívösszehúzódás közben gyakorol a verőér-falra.
Szisztolés vérnyomás (az első, magasabb szám): az a nyomás, amit a vér gyakorol a verőerek falára a szív összehúzódása alatt.
Vízhajtók: segítik a vese só- és folyadékkiválasztását, így csökken a keringő vérmennyiség, és a vérnyomás is.
Béta-blokkolók: sejtek felületén lévő ún. béta-receptorok blokkolásán keresztül csökkentik a pulzust és a vérnyomást.
ACE-gátló vérnyomáscsökkentők: Az elnevezés a gyógyszer által gátolt enzimre (angiotenzin-konvertáló enzim – ACE) utal, mely az angiotenzin II keletkezését segíti elő. Az angiotenzin II a szervezetben termelődő legerősebb érösszehúzó anyag, más hatások mellett csökkenti a vesében a víz és a nátrium kiválasztását, ezzel pedig emeli a vérnyomást. Az ACE-gátlók megakadályozzák az angiotenzin II előállítását, ennek hatására tágulnak a vese erei, így több vizet és nátriumot választ ki, ami csökkenti a vérnyomást.
ARB vérnyomáscsökkentők: Az angiotenzin II érösszehúzó hatását speciális érzékelőkön (receptorokon) keresztül fejti ki. Az angiotenzin-receptorok megtalálhatók az érfali simaizomban, az agyban, a májban és még számos helyen. Ha meggátoljuk, hogy az angiotenzin II a receptorokhoz kötődjön, hatása nem tud érvényesülni – ezt teszik az angiotenzin II receptor blokkolók (a névből rövidítve: ARB-k). E gyógyszercsoport tagjai ezeket az angiotenzin II érzékelőket blokkolják, érellazulást, vérnyomáscsökkenést kiváltva.
A gyógyszer-kombinációkkal meggyorsítható a vérnyomás beállítása, mert általában olyan gyógyszereket kombinálunk, amelyek vérnyomáscsökkentő hatásaikat egymást kiegészítve, egymást segítve érik el. Nem mellékes szempont, hogy ezekben az esetekben rendszerint kisebb adagban adhatók az egyes összetevők, vagyis kevesebb mellékhatással lehetünk igen eredményesek a vérnyomás beállításában. Az eredményességet még fokozhatjuk, ha olyan készítményeket kombinálunk, amelyek naponta egyszer adhatók, mivel vérnyomáscsökkentő hatásukat 24 órán át fejtik ki.
Mit jelent a fix kombináció, miért jobb ez, mint a szabad kombináció?
Mint az előzőkben láttuk, a megfelelő gyógyszer-kombinációk számos előnnyel rendelkeznek a magasvérnyomás-betegség kezelése során. A kevesebb tabletta bevételének előnyét adják még ezekhez a fix gyógyszer-kombinációk. A fix gyógyszer-kombinációkba az egyes hatóanyagokat gyárilag teszik bele egy tablettába vagy kapszulába. Leggyakrabban két hatóanyagot tartalmaz egy fix kombináció, azonban már hazánkban is lehet kapni olyan vérnyomáscsökkentő gyógyszert, amely egyszerre három hatóanyagot tartalmaz.
A fix kombináció kritériumai
Az optimális fix dózisú kezelésnek számos követelménynek kell megfelelnie:
- Az egyes hatóanyagok különböző, de egymást kiegészítő/segítő hatásmechanizmussal csökkentsék a vérnyomást.
- A kombináció vérnyomáscsökkentő ereje nagyobb legyen, mint az összetevőké külön-külön.
- A mellékhatások gyakorisága csökkenjen, ne növekedjen.
- Az egyszerűbb kezelés érdekében a kombináció napi egyszer legyen adható.
Felmerülhet az a kérdés, hogy a fix gyógyszer-kombinációk milyen dózisban tartalmazzák a hatóanyagokat. Általában a fix kombinációk dózisait gondos klinikai vizsgálatokkal titrálják ki a legnagyobb hatékonyság és biztonságosság elérésének az érdekében. Nem ritka a fix kombinációk két, három, négy vagy több dóziskombinációban való kiszerelése. Ennek előnye az, hogy amennyiben egy beteg fix gyógyszer-kombinációval kezdte vagy folytatta a vérnyomás beállítását, akkor nem kell áttérni másfajta gyógyszerre, mivel létezhet ennek a gyógyszernek többféle „erősségű” változata is. A fix dóziskombinációk alkalmazása nagyon rugalmas és egyénre szabott kezelésmódja a vérnyomáscsökkentő terápiának.
A fix kombinációk növelik a terápiahűséget
A magasvérnyomás-betegség lényegében élethosszig tartó kezelést igényel. Külföldi és hazai adatok azt mutatják, hogy igen nagy a gyógyszerszedést elhagyók száma a vérnyomáscsökkentő kezelés során. Egy év elteltével általában kevesebb mint a betegek fele szedi az előírt gyógyszereket. A terápiahűséget javító tényezők közé tartozik, ha az adott gyógyszert napi egyszer kell bevenni. Elérhetők olyan készítmények, amelyek kettő-három hatóanyagot tartalmaznak egy tablettában, esetenként különböző hatóanyag-erősségű kiszerelésben is. Ennek előnyei akkor mutatkoznak meg, ha a betegnek két- vagy több hatóanyag kombinációjával lehet a vérnyomását beállítani. A terápiahűség tovább növelhető, ha a fix kombinációkat naponta csak egyszer kell szedni.
Összefoglalás
Szerencsére hazánkban is számos vérnyomáscsökkentő készítmény érhető el kettes vagy akár hármas fix kombinációban, amelyek napi egyszer adhatók. Az egyénre szabott terápiát erősíti, hogy e fix kombinációk számos dóziskombinációban elérhetők. A fix gyógyszer-kombinációkkal a magasvérnyomás-betegség eredményesebben kezelhető, és így hosszú távon csökkenthetjük a szív- és érrendszeri kísérőbetegségek kockázatát.

Dr. Simonyi Gábor
A Szent Imre Egyetemi Oktatókórház Anyagcsere Központ osztályvezető főorvosa. A Magyar Obezitológiai és Mozgásterápiás Társaság titkára.