Vesebetegek kerékpártúrája
RenBike Tour – immár hagyomány
2012-ben két győri hasi dializált vesebeteg (Pingitzer Károly és Horváth Róbert) ötlete alapján, kezdetben egy baráti társasággal, köztük 6 dializált beteg részvételével kezdődött a Balatont 4 nap alatt megkerülő kerékpártúra. Ennek folytatásaként a túrasorozat 2013 óta országossá szélesedve és immár hagyományt teremtve, évente körülbelül 30 dializált és krónikus vesebeteg, valamint összesen több mint 100 résztvevővel RenBike Tour néven vált ismertté. Sikerességének bizonyítéka az évente visszatérő régi, valamint újabb és újabb vesebetegek, szimpatizánsok, barátok részvétele, valamint a 2014 óta a Balaton-kerülés mellett megrendezett, nagy sikernek örvendő tavaszi egynapos Velencei-tó kerülése is.
A túrák célja az, hogy lehetőséget teremtsünk krónikus vesebetegségben szenvedő betegeink megfelelő kontroll melletti sportolásához és kikapcsolódásához. A betegek számára ingyenes részvétel biztosításával sok esetben lehetőséget nyújtunk a szűkös anyagi körülmények miatt elmaradt szabadsághoz. Célunk még, hogy betegeink megmutathassák, hogy súlyosnak tartott vesebetegséggel, vesepótló kezeléssel (hasi dialízis, gépi művesekezelés, transzplantáció) együtt is lehet teljes, aktív életet élni, sőt a rendszeres testmozgás, sportolás segíti egészségük megőrzését, szív-érrendszeri és anyagcsere-állapotuk javítását.
Élményeiről, a túrával kapcsolatos érzéseiről ír Horváth Niki, egy szombathelyi művesekezelésre járó fiatal nőbeteg, aki gyermekkora óta küzd visszafordíthatatlan betegségével. Ez a ritka megbetegedés először a látását tette tönkre, majd az érrendszerét megtámadva veseelégtelenséghez vezetett. Súlyos betegsége ellenére két éve média szakon diplomázott. Akkor még a napi tevékenységgel kapcsolatos mozgás is sokszor nehézséget jelentett számára.
Tavaly vett először részt a RenBike velencei, majd balatoni rendezvényén egy tandem kerékpár hátsó ülésén tekerve, egy másik művesekezelt beteg, Sziffer Gábor „vezetésével”. Azóta Niki életét áthatja a mozgás, napi rendszerességgel sportol. A tavalyi RenBike balatoni túra kalandos utazásáról szól a beszámoló egy „nem látó” szemével.
Meghódítottuk a tengert
Tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor egy esztendővel ezelőtt életem első balatoni biciklizésén, a RenBike Touron elindultunk. A hatalmas tömegből alig ismertem néhány embert, mégsem éreztem magamat rosszul. Az a tudat, hogy mindannyian egy célért fogunk küzdeni, megteremtette a kapcsot, amely összetartott minket. Amikor a startot követően 160 csengő szólalt meg, kirázott a hideg, és a könnyeimmel küszködtem. Az öröm szülte tengerrel… Idén minden más színben pompázott előttem. Már nem mint idegen ültem a tandemen. Sokakat ismertem, sőt szerettem már, ami megadta a stabil alapot. A bringám, hála a szervezőknek, 2015-ben megtestesítette a két keréken guruló álmot. Tudtam, mi vár ránk, és türelmetlenül vártam, hogy a százas csengőszólam ismét elvarázsoljon. A mágikus perc elérkezett, s mi nyeregbe pattanva pedáloztunk előre, a cél felé.
Az időjárás úgy döntött, hogy packázik velünk, csak ő még nem sejtette akkor, amit mi már tudtunk: 100 ember közös vágya ellen esélye sincs az esőfelhőknek. A nedves cseppek csiklandozásával mit sem törődve hamar elhagytuk Balatonfüred határát, hogy az első pihenőig meg se álljunk. A táv közel felét megtéve gurultunk be Balatonalmádiba, ahol igazi szendvicskánaán fogadott minket. Az asztalokhoz letelepedve ki tudja hány kenyeret tömtünk magunkba – szerintem csak a pironkodás elkerülése miatt nem számoltuk az adagokat. Egy óra habzsi-dőzsi után aztán folytattuk tovább utunkat. Emlékeztem egy dombra, amely legutóbb kifogott rajtunk. Kenese vadregényes tájáig kellett kerekeznünk, én pedig agyamban folyamatosan készültem a kihívásra. Menni fog, sikerülnie kell! Aztán meglepve tapasztaltam, a többség nagy örömére, hogy kikerüljük a meggyfával, kúttal szegélyezett „fordított lejtőt”, s másfele bringázunk tovább. A sors azonban megadta a kárpótlás lehetőségét, hamar alkalmunk adódott felfelé tekerni. Nem álltunk meg, nem szálltunk le! Sikerült! Pedig a sofőröm, Gábor, aki szintén dializált, sérült bokával csinálta végig az egész napot, s derekasan helytállt.
Siófok határában megpihentünk, de a természet eléggé vad arcát mutatta. A fák ágait tépdeste a hullámokat is nagy ívben korbácsoló szél. Egy bátor szörföst figyeltünk a partról, aki kihasználva a lehetőséget, szinte repült a levegőben. A félórás didergés után megváltásnak tűnt tekerni a felmelegedés reményében. 60 km. Az első nap távja, amelyet öt óra környékén le is tudtunk. A szállásunkra besétálva elfoglaltuk szobáinkat, és „betámadtuk” a pazar kínálatot nyújtó svédasztalos vacsorát. Maradjunk annyiban, hogy jóllaktunk, valójában ki tudja hány repetával tömtük tele bendőnket, egy túrós sütemény különösen nagy csábításnak bizonyult. Az estét mindenki pihenéssel, társasággal szabadon tölthette, s titkon mindannyian lélekben készültünk a másnapi kihívásra. 35 km. Valójában a legrövidebb táv, ami előttünk állt, ráadásul a déli parton. Szombaton ezzel a tudattal pattantunk nyeregbe, kilenc órakor. A síkság, a terep könnyedsége sebességben is mérhető volt, 33 km/h-val előztük le a többieket. Száguldoztunk. Balatonboglári célunkat hamar elértük, s mi, hemodializáltak készülődhettünk az esti „mókázásra”. Fél 11 után estünk vissza kollégiumunkba, ahol a vacsora elpusztítása után nyugovóra tértünk.
Ragyogó napsütéssel toppant be szobáinkba a vasárnap. Reggel héttől várt ránk a kiadós reggeli, hogy elfogyasztása után, fél kilenckor frissen startolhassunk. Összesen 45 km-nyi aszfalt kanyargott előttünk. Keszthelyre érve a helyi műveseközpont, az előző évek hagyományát követve, vendégül látott bennünket. Nehéz szuperlatívuszok nélkül beszélni a fogadtatásról. A kedvesség, közvetlenség teljesen természetes volt, ahogy a „kanál alá való” cigányzene is. Az üstökben rotyogtak a levesek: csirkeragu és palóc, csak hogy mindenki megtalálja a magának valót. Az asztalokra púpozott tálak kerültek, bennük házilag készített pogácsa és bukta. Pironkodva merek csak beszámolni a legalább hat lekváros finomságról, amelyet elpusztítottam, de a pogácsa is hasonló arányban tűnt el a tányérokról. Mennyei ízek, fantasztikus hangulat, szívélyes fogadtatás – ismét csak hálát és köszönetet zenghetünk a keszthelyi központnak!
Gyenesdiásra negyed óra alatt begurultunk, s a délután további részét sétálással, nézelődéssel, fagyizással töltöttük. Este fél hétkor elköltöttük a kétfogásos vacsorát. Nyolctól aztán megpörgette a DJ az első lemezt, beindult a buli, amely fergetegesen jó hangulatban éjjel 1-ig tartott. A szeretet, az összetartozás, az „egyek vagyunk” kapcsa elszakíthatatlan módon kovácsolt egybe minket. Tudtuk mindannyian, hogy idén a másnapot sem fogja elsodorni tőlünk semmi, s ez így is lett. Vakító napsütés és meleg ragyogta be a negyedik napunkat, ahol közel 70 km dimbes-dombos tekerés hívogatott minket. S mi mentünk!
Vezetőm vérnyomása kicsit rendetlenkedett, így a táv első felét egyik kedves barátnőmmel pedáloztuk le. Révfülöpöt elhagyva aztán újra betegtársam vette át a kormányt, hogy a célig meg se álljunk. Egy emelkedő sem fogott ki rajtunk, mindegyiken feltekertünk, s délután három előtt egy kicsivel sikongatás, hujjogás, tapsolás közepette beérkeztünk a balatonfüredi Spar parkolójába. Oda, ahonnan minden indult. S a könnyek a szememből ismét megindultak, hogy tisztára mossák porszennyezte arcomat. Ahogy figyeltem a beérkezőket, s kerestem a tovaszállt napok emlékét, csak egy mondat járt a fejemben: menjünk még egy kört!
Az ötlet megálmodója, sorstársunk, Pingi most nem lehetett velünk, de a 100 szív hordozta, így ő a 220 km helyett 22 000 km-t tett meg. Dr. Schneider Károly szervezése idén is egy csodával gazdagította a tekerők életét. A csendes hősök: orvosok, nővérek, akik köztünk kerekeztek, mindig rajtunk tartották óvó, gondoskodó tekintetüket. A segítők pedig gyakorlatilag a kívánságainkat nézték az együtt eltöltött 96 órában. Elementáris erőt, hitet hordozott magában, magával a RenBike Tour Balaton 2015. A „megcsináljuk” érzése szárnyakat adott mindannyiunknak. A legkevésbé sem számított, hogy vesebetegek vagyunk-e, vagy egészségesek. Az állapot harmad-, negyed-, századrangúvá törpült. Két dolog létezett: mi és a Balaton. Minden más mellékes. Úgy haladtunk előre, mint egy nagy család. Óvó kezek gyűrűjében hódíthattuk meg a magyar tengert.
Az üzenet azt hiszem egyértelmű: nincsenek lehetetlenek! Az élet folyton falakat állít az utunkba, hol kőből, hol betonból, hol acélból épült akadályokat, de ha a hitünk rendíthetetlen, ha az akaratunk sziklaszilárd, s a „meg tudom csinálni” emésztő tüze égeti szívünket, akkor bármin átléphetünk, bármit legyőzhetünk. A csoda megszületett, RenBike Tour 2015 volt a neve.
Horváth „VakVagány” Niki
