Szerző: Dr. Horváth Csaba Feltöltés dátuma: 2016.02.09.

Gyógyszeres és nem gyógyszeres megelőzés

Vesekő, vesekőbetegség

A vesekő az ember ősi kísérője, már a kőkorszakban is előfordult, napjainkra azonban igazi népbetegséggé vált. Egyszeri veseköve bárkinek lehet, hazánkban azonban kétszázezernél is többen vannak azok a vesekőbetegek, akiknél – rövid, vagy akár többéves szünetekkel – ismételten képződik vesekő, többnyire mindkét vesében. Cikkünk előbb a veseköves görcsöt, majd a kőképződés módját, az ismételt kőképződésre hajlamosító tényezőket és betegségeket, végül pedig a vesekőbetegséget megszakító, ún. kőmegelőző gyógykezelés lehetőségeit mutatja be.

A vesegörcs – a legnagyobb fájdalmak egyike

A húgyúti kövek sokáig tünetmentesen fejlődhetnek. Panaszt akkor okoznak, amikor a vizeletáramlás megmozdítja őket és felszínük a nyálkahártyát sérti, vagy méretük miatt elakadnak. A húgyutak mindkét ártalomra a falukat alkotó simaizom görcsével reagálnak: az emiatt jelentkező, hirtelen támadó, igen nagy fájdalmat nevezzük vesekőrohamnak. A fájdalom hátul a vesetájon, vagy elől a hasban a bordáktól a húgyhólyag felé mutató vonal mentén, esetleg az alhasban jelentkezik, görcsös jellegű, és a herékbe vagy a nagyajkakba kisugárzik. Hányinger, hányás gyakori ilyenkor, tartósabb fennállását kiszáradás és a bélműködés átmeneti leállása kísérheti. A kőroham a fenti jellegzetességekből jól felismerhető, más heveny hasi betegségektől való elkülönítése az orvos feladata. A veseköves görcs mellé vérvizelés társul, és gyakori a kő okozta vizeletpangás miatt a húgyutak fertőződése, amit láz is jelez. Az orvos ilyenkor vérvételt, röntgen-, ultrahang- vagy CT-vizsgálatot rendel, amelyekkel igazolódik a gyanított vesekő, és felmérhetők a szövődmények (pl. a vizelet elakadása, gyulladás stb.).

A kőroham az egyik legnagyobb emberi fájdalom, ráadásul amíg tart, addig a kő a húgyutak izomfalának görcsös fogságában, egyhelyben áll, ürülése nem halad, sőt mellette a vizelet is nehezen jut át. A kőroham azonnali csillapítása ezért elsőrendű orvosi feladat, ami simaizomgörcs-oldók és erős fájdalomcsillapítók injekciós beadásával többnyire gyorsan és sikeresen elvégezhető. Szükség lehet a hányás miatti kiszáradás és sóveszteség infúziós rendezésére is. A görcsöt követő napokban helyes a szokásosnál lényegesen több (napi 3-4 liter!) folyadékot inni a megindult kő spontán kiürülése érdekében. Segíthet ebben a vizelettel kiválasztódó, azt sikamlósabbá tevő illóolajos készítmény is.

A vesekőroham pár óra múltán spontán is megszűnhet, ha a kő kiürül, vagy levonulása közben valahol megáll és ismét rögzül, részben elengedve maga mellett a vizeletet, de az orvos felkeresése ilyenkor is indokolt. Az említett heveny szövődmények a kő vándorlását kísérhetik, de a nyugvópontra jutott kő sem jóindulatú társ: tartós jelenléte nehezen kezelhető krónikus vesemedence-gyulladást, akár a vese eltávolítását is kikényszerítő gennyedést okozhat, hosszabb idő alatt pedig hipertónia, veseelégtelenség előidézője lehet.

A heveny kőrohamot rendszerint háziorvos, urológus, belgyógyász látja el. A kő kiürítését vagy eszközös eltávolítását, esetleg ultrahangos szétzúzását az urológustól várhatjuk. Az ismételt és/vagy kétoldali vesekőképződés hátterében többnyire kóros anyagcsere vagy hormonbetegségek állhatnak, aminek felderítésével a belgyógyász tehet sokat az újabb kövek megelőzéséért.

Hogyan keletkezik a vesekő?

A vesekövek összetétele a történelem során sokat változott. A korábbi évszázadokban a fertőzéshez társuló, ún. struvitkövek voltak a leggyakoribbak, míg a húgysavkő csak a leggazdagabbak (tehát a legbőségesebben táplálkozók) betegsége volt. Modern korunkban a fertőzéses kövek száma csekély, a húgysavkő is második helyre szorult, a kövek négyötöde kalcium-oxalátból áll. Míg az egyszeri vesekő hátterében hosszasabb kiszáradást, a vese és a húgyutak anatómiai rendellenességeit vagy fertőzéseit találjuk, addig az ismételt vagy kétoldali kövesség háttérben általánosan ható anyagcserezavarokat kell keresni. Ezek nem közvetlen okok, inkább kockázati tényezők, amelyek előnytelen kombinálódása elősegíti a kőképződést. Az emberi vizelet kalcium-oxalátra eleve túltelített oldat, amelyben könnyen indul meg a kalciumsó kikristályosodása, ha megnő a vizeletben a kőalkotó anyagok töménysége. Ezt okozhatja a rendszeresen kevés folyadék fogyasztása (túl tömény vizelet), vagy a követ alkotó anyagok (kalcium, oxalát) fokozott kiválasztása. Ráadásul az egészséges ember vizeletében több olyan anyag is van, amely gátolja a kalciumsók kikristályosodását (pl. a citrát), és ezek hiánya is kőképződéshez vezethet. A kő kiválását az is elindíthatja, ha a belülről végtelenül sima falú húgyutakban valamilyen rendellenes felület – pl. gyulladásos felrakódás, vagy vérsejtek vagy baktériumok összecsapzódása – jelenik meg, ez ugyanis tapadós felszínt kínál a kristályosodási folyamatnak. A képződött kőmag a továbbiakban maga is ilyen felület, ezért a kövek egyre nagyobbodnak.

A kőbetegek családtagjai körében szintén gyakoribb lehet a vesekövesség, de ez nem szoros összefüggés, sokszor teljesen hiányzik. A vesekőbetegség öröklődése nem következetes – inkább a rizikótényezők iránti fogékonyság örökölhető. Különféle öröklésmenetű veseköves családok ismertek, és újabban friss génmutációkat is megfigyeltek a vesekő hátterében, de a vesekő többnyire nem öröklött betegség. Sokkal gyakoribb az, hogy a kőbetegek családtagjai hasonló életmódbeli szokásokkal (táplálkozás, mozgás, folyadékbevitel) rendelkeznek, ami elősegítheti a familiáris halmozódást.

Az ismétlődő kalcium-vesekövességet okozó betegségek felderíthetők

A kalcium-oxalátos kőképződés folyamatának ismeretében ma már azonosítható az ismételt kőképződés oka a betegben. Az elmondottakból világosan következik, hogy az egyik legfontosabb ilyen tényező az elégtelen folyadékfogyasztás. Ha keveset iszunk, a vizeletünk sokkal töményebb lesz, pedig a követ alkotó anyagokra eleve túltelített volt. Ilyenkor könnyebben csapódik ki egy apró kőmag, ezzel pedig máris rendelkezésre áll a kő további növekedéséhez szükséges felület – csak idő kérdése az egész…

A másik kiemelkedő kockázati tényező a vizelet kalciumtartalmának a megnövekedése, az ún. hiperkalciuria. (Érdekes, hogy a másik kőalkotó anyag, az oxalát fokozott ürítése jóval ritkábban okoz kövességet, ezért is hatástalan az oxalát kiválasztását csökkentő B6-vitamin-kezelés kőmegelőzésként.) A hiperkalciuria nem egységes betegség. A betegek kisebb részében egy másik szerv megbetegedésének a részjelensége: a pajzsmirigy vagy a mellékvese túlműködése, az ún. szteroid gyógyszerek adagolása pl. reumás vagy autoimmun betegségekben, a sav-bázis szabályozás némely betegsége, vagy tartósan mozgáskorlátozó állapot (pl. bénulás) okozhat ilyet. A manapság oly népszerű D-vitamin túlzott adagú szedése is hiperkalciuriát okoz, ezért a D-vitamin-pótlást előzetes orvosi felmérés után és rendszeres orvosi ellenőrzés mellett érdemes alkalmazni.

A hiperkalciuriát okozó legfontosabb betegség kétségtelenül a mellékpajzsmirigy túlműködése, amelyet a vesekő mellett még csontritkulás és a vér kalciumszintjének a megnövekedése is jellemez. Ez a betegség igen jól felismerhető, csak gondolni kell rá és minden vesekőbetegnél legalább egyszer megméretni a vér kalciumszintjét. Ha ez magas, akkor a hormonokkal foglalkozó endokrinológus orvos könnyen megtalálja a betegséget, amely a beteg mirigy műtéti eltávolításával meggyógyítható, és többé nem képződik vesekő. Sajnos ma sem minden esetben ismerik fel ezt a gyakori (évente kétezer új beteg) és jól gyógyítható betegséget.

A hiperkalciuriás betegek többségének azonban nincs háttérbetegsége, hanem maga a fokozott kalciumürítés jelenti a rendellenesség lényegét. Egyik formájában a bél túlzottan nagy mennyiségben veszi fel a szervezetbe a táplálék kalciumtartalmát, egy másik formájában ezt a szervezetben kórosan fokozott D-vitamin-képződés okozhatja. A legtöbbször azonban a vese szűrő-visszaszívó működésének a hibáját látjuk, amelyben az ún. vesecsatornácskák a kelleténél kevesebb kalciumot tartanak vissza a szervezetben, azaz a normálisnál többet engednek a vizeletbe. Emiatt rövid távon vesekő képződik (annak összes szövődményével), hosszabb távon pedig a szervezet kalciumhiányos állapotba kerül, ami korai és intenzívebb csontritkulással jár.

A harmadik fontos kockázati elem lehet a vizelet citráttartalmának a lecsökkenése, ami a folyamat természetes gátlásának a csökkenését jelenti, így szintén kövességhez vezet.

A vesekőmegelőző gyógykezelés

A már kialakult vesekövet minél korábban fel kell fedezni, és lehetőleg spontán távozásra bírni, vagy eszközös vagy műtéti beavatkozással eltávolítani. Ez urológiai feladat, a kalcium-oxalát kövek gyógyszerrel nem oldhatók fel. A beteg ezt a folyamatot a rendszeresen bő folyadékbevitellel, rendszeres fizikai mozgással segítheti elő, továbbá az orvos felkeresésével és tanácsai betartásával.

Az újabb vesekő képződése az esetek túlnyomó többségében megelőzhető, sőt – a súlyos következmények ismeretében – megelőzendő! Ehhez szükséges a fentebb bemutatott, vesekőre hajlamosító kórállapotok kivizsgálása, amit elsősorban a belgyógyász-endokrinológus végez a vér és vizelet laboratóriumi vizsgálatával. A háttérbetegségek többsége gyógyítható, így kezelésük nem csupán az újabb kövek megelőzését szolgálja, hanem az addig tünetmentes háttérbetegség más következményeinek az elhárítását is (pl. szívritmuszavar a pajzsmirigy túlműködésében, cukorbetegség a szteroidterápia miatt stb.).

Ha nincs ilyen háttérbetegség, csak a hiperkalciuria mutatkozik a vesekövesség egyedüli okaként, azt – a jellegétől függően – többféle módon is normalizálni lehet. Ritkán eredményes lehet a kalciumszegény étrend, bár ezt nehéz sokáig betartani és hosszú távon veszélyeztetheti a csontokat. A legalkalmasabb kezelés a vízhajtó gyógyszerek egy speciális csoportja (ún. thiazid-típusú vízhajtók), amelyek gyorsan csökkentik a vizelet kalciumtartalmát. Hatásuk azonban csak addig tart, ameddig rendszeresen szedik, ez a kezelés tehát élethosszig szóló. Olykor enyhe vérnyomásesést okozhatnak, máskor csökkenthetik a szervezet káliumtartalmát, vagy emelhetik a húgysavszintet – ilyenkor az orvos kiegészítő gyógyszert rendel, hogy a vízhajtó tartós alkalmazhatóságát biztosítsa. A kőbetegek egy részénél fennálló citráthiány ugyancsak jól pótolható a megfelelő gyógyszerkészítménnyel, amit többnyire szintén élethosszig kell szedni. Mivel a kövességre hajlamosító tényezők gyakran kombinálódnak, így a kőmegelőző gyógykezelés is sokszor nem egy, hanem többféle gyógyszerrel érhető el.

Végezetül ismét hangsúlyoznunk kell, hogy a kőképződés egyik meghatározó kockázati tényezője a kevés folyadék fogyasztásához társuló, kis mennyiségű, tömény vizelet termelése. Ennek elhárítását egyedül a beteg teheti meg, tudatosan figyelve a rendszeresen bőséges folyadékbevitelre. Minden olyan napon, amikor ez elmarad, a vesében már megbújó kis kő néhány mikronnal növekszik, míg a sok mikron lassan milliméterekké válik. Veseköves beteg annyit igyon, hogy azzal naponta legalább 2 liter, de inkább 2,5 liter vizeletet ürítsen – legyen az bármilyen kényelmetlen is: a vesekő kiújulása megelőzhető a tudatosan odafigyelő beteg és a gondos orvosi tevékenység közös eredményeként. A profilaxis eredményessége akár 90 százalék feletti is lehet, azaz minden tíz betegből csupán egynek képződnek később is kövei, de neki is ritkábban.

szerzo

Dr. Horváth Csaba

Belgyógyász és endokrinológus, a Semmelweis Egyetem habilitált tanára, az MTA doktora, jelenleg a Semmelweis Egyetem, I. Belgyógyászati Klinikáján dolgozik. Több évtizede foglalkozik a hormonrendszer betegségeivel, ezen belül különösen gyakran a kalciumanyagcsere és a csontanyagcsere kórképeivel. Hazánkban bevezette az ismétlődő vesekőbetegség anyagcsere-hátterének kivizsgálását és a kőmegelőző gyógykezelést.

Megjelent a hypertonia2015/3. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!