Szerző: Dr. Barta László Feltöltés dátuma: 2015.08.28.

Mert a sorsát mindenki alakítja, valahogyan

Talán egy követhető példa

Magas vérnyomás és cukorbetegség! Szinte nincs család, ahol valaki ne lenne érintett. Az érszűkület, a veseelégtelenség, a szívinfarktus, a szívelégtelenség, a stroke rendszerint szövődményként nehezíti vagy ellehetetleníti sok család életét. Egyre több hozzátartozót, és egyre ifjabb életkorban fenyeget.

Illusztráció

Betegségük kiderülésekor sokakat próbálok vigasztalni, inkább buzdítani olyan ötlettel, gondolattal, hogy a család jótevőjévé válnak, ha a számukra javasolt életmódban, étkezési szokásokban nevelik tovább gyermekeiket, unokáikat. Sajnos az eredmény meglehetősen vegyes.

Mit tegyenek azok az emberek, akik időben szeretnének cselekedni a jövőjük érdekében? Írnék egy fiatalember példásan kialakított életviteléről, amelyet csaknem 30 éve követhetek.

Sándor 32 éves volt, nőtlen, és az édesanyjával élt egy kis családi házban.

Apja két évvel korábban a munkahelyén egy rosszullétet követően hirtelen, mindössze 59 évesen szívinfarktusban meghalt. Sok éve már cukorbetegséggel és magas vérnyomással kezelték. Nemigen diétázott, dohányzott és a szeszes italokat is kedvelő kövér ember volt.

Nyugdíjas édesanyja 60 éves, dohányzó, túlsúlyos cukorbeteg volt. Néhány éve már naponta kétszer kapott inzulint. Az étkezési alapszabályokat többnyire nem tudta, vagy talán nem is akarta betartani. Vérnyomása rendszerint elérte a 160/100 értéket, de az akkori gyógyszeres próbálkozásokat nem tolerálta. Akkor még a laikusokban elterjedt nézet volt, hogy a 100 + életkor, az még nagyon megfelelő vérnyomás.

Sándorral első ízben úgy találkoztam, hogy a lábát fájlaló édesanyját elkísérte a rendelőbe. A mai olvasónak talán hihetetlen, de akkor még rendszerint a betegek jöttek el az inzulin beadására a rendelőbe vagy az ügyeletre. Egyébként az a lábfájás már az érszűkületnek a tünete volt.

A megelőzés a legjobb gyógymód

Innen szeretném Sándor életét, problémáit bemutatni. Panaszmentes, enyhén túlsúlyos, szerencsére nem dohányzó, pici alkoholt ritka alkalommal fogyasztó fiatalember. Autószerelő egy szomszédos kerület szervizében. Ifjabb éveiben rövid ideig kajakozott, ma már nem sportol, a munkába busszal közlekedik. Néhány hét múlva lesz az esküvője, menyasszonya már várandós. A családalapításra és a szülei súlyos betegségeire hivatkozva könnyen rávettem a kivizsgálására.

Vérnyomása, szíve rendben volt, az EKG szabályos, a laborleletében az éhgyomri és a terheléses vércukorértékek voltak kismértékben magasabbak. Ezt akkor prediabétesznek, cukorbetegséget megelőző állapotnak, ma csökkent szénhidrát-toleranciának hívjuk.

Sikerült meggyőzni életmódja, étrendje megváltoztatásának szükségességéről, hacsak nem akar hamar a szülei sorsára jutni. Szép lassan megtanulta az étkezések szénhidráttartalmának számolását és a pedagógus felesége hatékony segítségével úgy étkezni, mintha már igazán cukorbeteg lenne. Többet mozgott, ezek után rendszerint kerékpárral járt a munkahelyére. Megértette, hogy ezekkel a lépésekkel a későbbi problémák megelőzését segíti, és a családjának, növekvő gyermekének jövőjét is jobbíthatja.

Édesanyja állapota rosszabbodott, két évvel későbben egyik lábszárát egy nem gyógyuló sérülést követően, üszkösödés miatt amputálták, majd néhány héttel azután meghalt. Ez a tragédia Sándort még elszántabbá tette az egészséges életvitel folytatásában. Kiderült, hogy a felesége családjában is számos a cukorbeteg és hipertóniás.

Három év alatt Sándor 15 kg-ot fogyott, most már a súlyának megtartása lett a kitűzött cél. Emelkedett cukorértékei a diéta bevezetésével hamarosan és tartósan normalizálódtak. Panasza nem volt, és a rendelőben soha nem mértünk 140/90 feletti vérnyomást. Jó volt erre a családra tekinteni, rendszeresen kirándultak, Sándor a kerekezés mellett esténként egy-két kilométert kocogott, növekedő fia rendszeresen úszott.

Vérnyomás-, vércukor-ellenőrzés – egészségesen is

A szülei szív- és vérnyomásproblémáira utalva az akkor 36 éves Sándorral sikerült az első vérnyomásmérőjét megvetetni. A vércukormérőt nem sokkal ezután kezdte el használni. Megbeszéltük, hogy pillanatnyilag a vérnyomását hetente 2-3 alkalommal, a cukrát havonta egy-két napon, éhgyomorra és a reggelit követően, és a testsúlyát is időnként megméri, és mindig mindent pontosan feljegyez. Ha a vérnyomás- vagy a cukorértékekben emelkedést tapasztalna, bármikor jöhet hozzám. Különben csak évente 3-4 alakommal jött el a rendelői és az esetleg szükséges kiegészítő vizsgálatokra. Ilyenkor mindig megbeszéltük a Sándor által egészségnaplónak elnevezett füzet tartalmát.

A betegségmegelőzés része lehet a gyógyszeres kezelés is

Nem akarom az eltelt 30 év történését elsorolni, inkább megmutatom a most 62 éves Sándor életét, problémáit.

Évek óta eladó egy barkácsáruházban, felesége tanár a közeli iskolában. Fiuk szakács lett, és néhány éve külföldön dolgozik.

Távoli munkahelye miatt most keveset kerékpározik, de a két kutyája napi rendszerességgel és hosszú távon megsétáltatja a gazdáját. Jelenleg talán 3-4 kg súlyfelesleggel rendelkezik. Naplóját, a már lényegesen megszaporodott mérési igényeknek megfelelve, pedánsan vezeti.

Sándor az évtizedek óta megszokott diétáját tartja, és mostanság már számos gyógyszert is szed. Erei védelmére, a normális vérzsírok ellenére, már jó 15 éve kap kezelést. A célzott vércukormérések révén bő 10 éve kiderült, hogy az étkezéseket másfél órával követő értékek megemelkedtek. A folyamatosan átgondolt életmód mellett ettől fogva Sándor a cukorbetegségére olyan korszerű gyógyszert kapott, amely ma is a betegség kezelésének alapkészítménye.

A cukorbaj szövődményeinek megelőzésére, késleltetésére, a már jóval korábban elindított érfalvédő sztatin szere mellé aszpirint és még egy vesét, szívet védő hatású gyógyszert is kapott.

Az átgondolt életmód nyeresége

A cukorbeteg Sándor lényegében ma is panaszmentes. A vérnyomása, amit folyamatosan ellenőriz, szinte mindig a célértéken van. A kétévenként megismételt ABPM (24 órás vérnyomás-monitorozás) is ezt igazolja. A szíve, veseműködése, a szemfenéki és a végtagok erei az aktuális ellenőrző vizsgálatokon problémamentesek. Mindezek elérésében komoly szerepe van a megelőzésként szedett gyógyszereknek is.

Sándor a betegségének a kitanult gondozójává vált. Vizsgálatra és megbeszélésre általában 2-3 havonta találkozunk. Belenézek az áttekinthetően vezetett „egészségnapló”-jába, talán már a tízedik spirálfüzetnél tart. Tele van az egyre sűrűbben mért vérnyomás-, vércukor-, az évi 3-4 HbA1c- és testsúlyadatokkal, sőt újabban az oldalak alján az aktuálisan szedett gyógyszerek nevének és adagolásának a felsorolásával. Ha visszalapozok, szinte betekintek az életébe, kórtörténetébe, és nagyjából már érzékelem Sándor jelen állapotát is.

Mi kell ennek eléréséhez? Eltökélt szándék a megfelelő életmód elsajátításához, és ami még nehezebb, ennek folyamatos fenntartásához. Rendszeres támogatás a kezelőorvos részéről, ami – ilyen páciensi együttműködés esetén – örömteli tevékenység. Óriási támasz a családi segítség, a közös gondolkodásmód.

Mit kapott, illetve mit nyer Sándor mindezekért cserébe? Cukorbetegségének kiteljesedését nagyon sok évig késleltethettük. Az időben elkezdett prevenciós gyógyszerek hatásaként nem alakult ki idáig magasvérnyomás-betegség. Alighanem elodázhatja, talán elkerülheti, a már komoly panaszokat okozó és az életkörülményeket akár megnyomorító szövődménybetegségeket. Remélhetőleg Sándor nem veszti el a látását, nem kell hetente többször mentővel művesekezelésre menni, vagy esetleg egyéb érbetegség következtében tolószékbe kényszerülni.

Oly sokszor hallottam betegektől efféle elkeseredett mondatokat.

– Nekem ez a sors jutott, ez van megírva.

– Minden rokonomnak ez a betegsége, nincs mit tenni.

– Jaj, doktor úr, bár 10 éve önre hallgattam volna.

– Nekem semmiben sincs szerencsém.

A szerencse csakugyan jó dolog az életünkben. De ettől még nem leszünk egészségesebbek, ugyanúgy fenyeget, előfordul a magas vérnyomás és a cukorbetegség. Saját és vele együtt gyermekeink sorsát, jövőjét csakis magunk irányíthatjuk!

szerzo

Dr. Barta László

Intenzív terápiás gyakorlatot követően több mint négy évtizede családorvos ugyanazon körzetben. Harminc éve segít a leendő háziorvosok és az orvostanhallgatók gyakorlati oktatásában. Legfontosabb törekvése a magas vérnyomás és a cukorbetegség korai felismerése, eredményes kezelése, gondozása, és egyben a páciensek helyes életmódra nevelése.

Megjelent a hypertonia2015/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!