Szerző: Faludi Viktória Feltöltés dátuma: 2015.08.28.

A gyászreakció kezelése

„Látjátok feleim, egyszerre meghalt
és itt hagyott minket magunkra. Megcsalt.“
Kosztolányi Dezső: Halotti beszéd

Illusztráció.

Gyötrelmes kín, ha elvesztünk valakit, érzelmileg a legfelkavaróbb életesemény. A mentális zavarok egyik vezető oka a feldolgozatlan gyász, ezért olyan fontos szót ejtenünk arról, hogy hogyan is történik a természetes folyamata, mikor normális és mikor beszélünk patológiás gyászról. A veszteség nemcsak a lelki életet terheli, hanem a fizikai állapotunkra is kihat, számos testi tünetet produkálva.

Gyászmunka

A veszteségek szükséges feldolgozási szakaszát gyászmunkának hívjuk: gyász, mert valakit vagy valamit elvesztettünk, és munka, mert a veszteség elfogadása komoly lelki aktivitást igényel, és intenzív érzelmi igénybevételt jelent.

A gyásznak a mai közhiedelemmel ellentétben fontos jelentősége van, a végcél az elvesztés érzelmi feldolgozása, az énkép, énazonosság újraépítése.

A pszichológia megkülönbözteti a normális gyászfolyamatot és a patológiás gyászreakciót. A gyász lényege az elvesztés – amely lehet valakinek a halála, valakinek vagy valaminek az elvesztése, válás, szakítás, munka elvesztése, nyugdíjba vonulás, költözés stb.– elfogadása, amihez időre van szükség, és különböző fázisokon keresztül zajlik.

Az első szakasz a tagadás időszaka, a sokk hatására érzelmileg bénultnak, kiüresedettnek érzik magukat a gyászolók, vagy pont ellenkezőleg, érzelmi kavalkáddal küzdenek. Zavaros időszak ez, gyakran jellemzi közömbösség, bénultság, és messze van a valóságtól. A „nem velem történik“, „nem lehet igaz“ periódusa ez.

Az elutasítás a védekezés egyik formája, a sokkra adott válasz. A pszichének időre van szüksége ahhoz, hogy kevésbé szélsőséges védekezési megoldást találjon. A következő szakasz a részleges elfogadás, amikor már a teljes tagadás mellett megjelenik a veszteség felfogása, kontrolláltabbá válik a gyászóló.

Ebben az időszakban a düh, a harag, a megkönnyebbülés érzése is természetes. Amennyiben nem volt egyértelmű a viszony az elvesztettel, akkor a bűntudat is előtörhet. Az érzelmi élet szélsőséges reakciói a későbbi fázisokban is elő-előbukkanhatnak.

Depresszióhoz hasonló állapot ez, a gyászoló gondolatai csakis a veszteség és a fájdalom körül keringenek. Gyakori a sírás, frusztráció, a tehetetlenség érzése, kedvetlenség. Az elszakadás időszakában már nemcsak rossz, hanem jó emlékek is előtörnek, a racionalitás kezd felülkerekedni. Az elválás az utolsó fázisa a gyászmunkának, az elvesztés teljes elfogadását megnyugvás követi, a szomorúság nem tölti már be a teljes életet.

A lelki jelenségeket testi tünetek kísérik, a gyász a stressz tüneteit mutatja: torokszorítás, pulzusváltozások, vérnyomásváltozás, gyengeségérzés, alvás- és evészavar stb. mind természetes velejárója a lelki folyamatnak.

A gyász folyamata lassú, gyakran hetekig, hónapokig eltarthat. Napjainkban nehezebb átélni a veszteséget, hiszen minden arra ösztönöz minket, hogy elfojtsuk negatív élményeinket, hogy gyorsan adaptálódjunk. A régit minél előbb kövesse az új, ne ragadjunk le az érzelmi veszteségeinknél, „minél előbb“ és „minél gyorsabban“ legyünk túl mindenen. A lelki regenerálódáshoz azonban idő kell, nem lehet megúszni és kihagyni egyetlen szakaszt sem. A gyászt át kell élni, persze megkönnyíteni lehetséges.

Minden olyan reakciót, amely eltér a normális gyászfolyamattól, a szakirodalom patológiás gyásznak hív, konkrét kritériumai nincsenek, azonban ha elmarad a gyászreakció, túl hosszú, vagy az intenzitása bizarr, ha a szokványostól eltérő pszichés és testi tünetek kísérik, érdemes segítséget kérni, szakemberhez fordulni.

Hogy könnyebb legyen

Ahogy a fentiekben említettem, a gyászt muszáj átélni és időt hagyni neki. Lehet sírni és szomorkodni, dühöngeni és örülni. Mindent lehet és kell is. A megküzdés ott van bennünk (vannak veszélyeztettebb csoportok: mentális zavarral küzdők, pszichológiailag kevésbé immunisak stb., akikre jobban kell ügyelni), meg kell keresni és használatba kell állítani ahhoz, hogy megerősödve kerüljünk ki a veszteségeinkből. Az eszköztár mindenkinél más: van, akinek a beszélgetés, másnak a hallgatás, van, akinek a szociális tér és egyeseknek az egyedüllét segít. Hagyjuk, hogy a gyászoló megtalálja a neki legmegfelelőbbet, időt és szabadságot hagyva neki.

Az elfojtás sosem jó megoldás, az emlékezés fontos része a feldolgozásnak. Azonban a gondolatok kontrollálása is fontos, néha el kell terelni azokat, munkával, feladattal. Ahhoz, hogy könnyebben alkalmazkodjunk a megváltozott élethez, magunkkal is kell foglalkoznunk. Tervek, saját elfoglaltságok elviselhetőbbé teszik a gyászt.

Sosem szégyen szakember segítségét kérni, a terápia sokat segít a gyász feldolgozásában, a továbblépésben, hogy megelőzzük a patológiás gyász okozta mentális zavarokat.

Veszélyeztetett csoport: hipertóniás betegek

Már korábban szó esett arról, hogy vannak olyan csoportok, akik sérülékenyebbek, ezáltal veszélyeztettebbek is a gyászfeldolgozás szempontjából. A hipertóniával küzdők is idesorolhatók. A hipertónia hátterében sokszor a stressz nem megfelelő feldolgozása áll, azaz a magasvérnyomás-betegek általánosságban nehezebben állnak ellen a pszichés megterheléseknek. Megküzdési eszköztárukban az elfojtás gyakran szerepet kap. Ez a fajta védekezés pedig a gyászreakciójukat is eltérítheti a normális lefolyástól. A gyász jelentős lelki megterheléssel jár, ezért lényeges, hogy fokozottabban figyeljünk ezen csoport tagjaira. A pszichológiai segítség különösen ajánlott magasvérnyomás-betegség esetében, a terápia segít kibővíteni a megküzdési lehetőségeket, felszínre kerülnek az elfojtott konfliktusok, az egyén pedig megtalálhatja és fejlesztheti saját védekezőképességét.

szerzo

Faludi Viktória

Krízisterapeuta, sportkonzultáns, szakpszichológus, szakközgazdász. Jelenleg magánpraxist folytat. Fő szakterületei között szerepel a szorongás, a krízis és a sport pszichológiája. Számos válogatott élsportoló pszichológusa. Az olimpia évében jelent meg első könyve A sport pszichológiája címmel, amely 2014-ben Nyírő Gyula-díjat kapott. 2015-ben az ELTE egyik nagykövete lett.

Megjelent a hypertonia2015/1. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!