Sófogyasztás és magas vérnyomás
Ki ne ismerné a legkisebb királykisasszony történetét, aki úgy szerette apját, mint a sót. A király többre értékelte a kincseket, drága ékszereket, míg rá nem jött, hogy a legpompásabb étel sem ér semmit só nélkül.
Rövid sótörténelem
A Bibliában először Mózes I. könyvében olvashatunk a sóról, amikor Szodoma és Gomora városok elpusztításakor Lót felesége a figyelmeztetés ellenére hátrafordul, és sóbálvánnyá változik. Majd Jób könyvének hatodik fejezetében a só ízesítő és tartósító hatásáról olvashatunk: „Lehet-e só nélkül enni, mi ízetlen, tojásfehérjének jó talán az íze?” Fertőtlenítő és tartósító hatásának köszönhetően a só a maradandóság és az állandóság jelképe is, erre utal a „sószövetség” kifejezés. És a só a bölcsesség szimbóluma is, ebben az értelemben használta Szent Pál, amikor azt mondta Kolesszé lakóinak, hogy beszédüket meg kellene ízesíteniük egy kis sóval. Értékét mi sem bizonyítja jobban, hogy mindenáron igyekeztek elkerülni a kiborítását. A görögök közül a költő Homérosz (i. e. kb. 9. sz.) a sót isteninek tartotta, míg a bölcselő Platón (i. e. 427–347) az isteneknek kedves anyagként jellemezte. A filozófus Plutarkhosz (46–120) megjegyezte, hogy só nélkül semmi sem finom, és hogy a só olyan plusz ízt ad a borokhoz, melytől azok vidáman csúsznak le az ember torkán. A történelem is azt bizonyítja, hogy az olykor fehér aranynak nevezett ásvány lelőhelyének birtoklása egyet jelentett a pénzzel és a hatalommal.
A só (nátrium-klorid) az orvoslásban igazán akkor nyert teret, amikor felfedezték, hogy a sóbányában dolgozók között ritka a légúti betegség. Az asztmások, tüdőbetegek mellett a só kedvező hatású az allergiások és a kruppos gyerekek számára is. Sós fürdővel manapság is sikeresen kezelhetők különféle bőrbajok és a pattanásos arcbőr. Pikkelysömörben – melyben a népesség 3–5 százaléka szenved – enyhíthet a tüneteken az otthoni sós kádfürdő: a Holt-tenger sótartalmával megegyező, 15 százalékos sóoldat.
A sófogyasztás befolyásolja a vérnyomást
Ókori feljegyzések szerint időszámításunk előtt 2500-ban írták le először a pulzust. Nei Ching, a neves kínai orvos 12 különböző pulzust ismertet, melyek változásait is észlelte. Itt olvasható először, hogy „aki túl sok sót tesz ételébe, annak pulzusa keménnyé válik”. 1905-ben Ambard és Beaujard megerősíti a sószegény diéta kedvező hatását magas vérnyomású betegekben. Hazánkban 1918-ban az I. Belklinika egykori professzora, Korányi Sándor egyik előadásában hangzott el először, hogy a vesebajokat kísérő hipertóniát a vese különböző betegségei okozhatják, mint a vesegyulladás, az általános érelmeszesedés és az ereken belüli só-visszatartás. Haynal Imre Kossuth-díjas egyetemi tanár „A szív és vérerek betegségei” c. 1938-ban megjelent művében kiemelten fontosnak tartotta az elsődleges hipertóniával kapcsolatban észlelt szénhidrátanyagcsere-zavart, melynek kezelésében a mértéktelen evés-ivás, a dohányzás mellőzését és a sószegény étrend jelentőségét hangsúlyozta.
A kezdeti feltételezések után az elmúlt évtizedekben számos vizsgálatot, adatgyűjtést, statisztikai elemzést végeztek el a szakemberek, s mára már egyértelművé vált, hogy a túlzott sófogyasztásnak szerepe van a magas vérnyomás kialakulásában.
A sófogyasztás és a hipertónia összefüggése
A hipertónia azt a vérnyomásértéket jelenti, amely felett a kezelés inkább hasznos, mint ártalmas. A hipertónia okozta, szervezeten belüli elváltozások az egész világon a vezető haláloki tényezők. A stroke hátterében 72, a koszorúér-betegségében (ISZB) 58 százalékban az emelkedett vérnyomás áll. Az a tény, hogy az 50–59 éves korcsoportban 40, 70 év felett 60 százalékot meghaladó a hipertónia előfordulása, egyértelművé teszi az egészségügyi jelentőségét.
A vérnyomás-szabályozás szempontjából is a vese az egyik legfontosabb szerv. Bármely okból emelkedik is a vérnyomás, a vesében megnő a nátrium- és a víz kiválasztása, aminek következtében csökken a keringő vér mennyisége és nyomása.
A nátrium legnagyobb része a testfolyadékokban található, fő szerepe, hogy a szervezetben lévő (ozmotikus) nyomást és a vízháztartást állandó szinten tartsa. Naponta 4–16 g nátrium-klorid kerül a szervezetbe, ami a megfelel 1,5–6 g nátriumnak, a vese működésével a sejten kívüli (ún. extracelluláris) testfolyadék (melyet a szövetközti folyadék és az erekben keringő vérplazma alkot) nátriumtartalma nagyjából állandó, 302–324 mg/100 ml marad. A táplálkozással felvett nátrium mennyisége egészséges embernél tág határok közt mozog, és a vese nátriumkiválasztása arányos a bevitellel. A vese a sóbevitel ingadozásait a nátrium vesén át való visszavételének szabályozásával széles határok közt képes kiegyenlíteni.
Az emberek egy kisebb része sóérzékeny, ami azt jelenti, hogy a vese kevésbé képes kiválasztani a nátriumot a vizeletbe. Sajnos nem létezik egyszerű módszer arra, hogy megállapítsuk, ki a sóérzékeny. Több tanulmány is mutatja, mindnyájan jóval több sót fogyasztunk, mint kellene, tehát mindenkinek jót tesz, ha csökkenti a sófogyasztását.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2003-as felmérésből tudjuk, hogy hipertóniás egyénekben a napi nátriumfogyasztás 1,7 g-os csökkentésével a vérnyomáscsökkentő gyógyszert szedők száma közel 50 százalékkal, az agyvérzés okozta halálozás 20 százalékkal, a magas vérnyomás okozta szívbetegség 15 százalékkal lenne csökkenthető. A nátriummegszorítás vérnyomáscsökkentő hatása különösen nagymértékű középkorúakban, idősebb emberekben, valamint hipertóniás cukorbetegekben, idült vesebetegségben szenvedőkben. A sóbevitel csökkentése nemcsak a vérnyomást mérsékli, hanem a koszorúér-betegségek kockázatát is. A WHO egy másik tanulmánya szerint a napi 2,3 g-os nátriumfogyasztás a vérnyomásérték átlagos 10 Hgmm-es csökkenését okozná a 60 éven felüli korosztályban.
Nemzeti Sócsökkentő Program
Magyarországon a táplálkozási vizsgálatok szerint mintegy három-négyszer nagyobb a nátrium-fogyasztás (6–10 g/nap), mint az ajánlott, optimális mennyiség.
A javasolt nátrium-, illetve konyhasófogyasztás naponta egészségeseknek 2,3 g, illetve 5 g, míg hipertónia esetén, valamint középkorúak és idősek számára 1,5 g, illetve 3,8 g (1 g nátrium = 2,5 g nátrium-klorid, vagyis konyhasó).
Összefüggés a sófogyasztás és a nátriumbeviteli érték között (a nátrium és a só ekvivalens mennyiségei): 2400 mg nátrium = 104 mmol/l nátrium = 6,0 gramm konyhasó (egy teáskanálnyi konyhasó kb. 6 gramm).
A STOP SÓ Nemzeti Sócsökkentő Program az Európai Unió Sócsökkentő Keretprogramjához kapcsolódóan 2008-ban indult el Magyarországon azzal a céllal, hogy a lakosság sóbevitelét csökkentse.
A program fő feladata adatok gyűjtése az ételek sótartalmáról és a lakosság sóbeviteléről, a lakosság sóbevitele szempontjából meghatározó élelmiszercsoportok kiválasztása, majd megegyezés az ipari szereplőkkel a sócsökkentés mértékéről, illetve együttműködés az iparral az általuk gyártott élelmiszerek sótartalmának csökkentése érdekében. Ezek mellett többszintű lakossági felvilágosító kampányban hívják fel a figyelmet a túlzott sófogyasztás negatív hatásaira.
Sajnos hazánkban a program eddig nem érte el célját, nem tudta a kívánt és indokolt mértékben átalakítani a sófogyasztási szokásokat és a forgalmazott termékkört.
A sófogyasztátási szokások megváltoztathatók!
40 éves korunktól kezdve folyamatosan csökken az ízérzékenységünket meghatározó ízlelőbimbók száma, kb. 250-ről akár 40-re, így a sós ízt is kevéssé érezzük. 50 éves kor felett kevesebb nyál termelődik, emiatt is kevésbé érezzük az ízeket, ezért még gyakrabban és erősebben sózzuk ételeinket.
A sóbevitel 75 százaléka élelmiszeripari eljárásokból, 10 százaléka eredeti élelmiszerekből, s 15 százaléka sózásból származik. Az egyes táplálékok esetén 100 grammra megadva 200 mg nátriumtartalom alatt kis, 200–400 mg közt közepes, 500 mg felett emelkedett értékről beszélünk. A legtöbb só a hentesárukban, konzervekben, sajtokban, pékárukban, közvetlenül sózott termékekben (chips, mogyoró, pisztácia) található. Minél „készebb” az élelmiszeripari készétel, annál több sót tartalmaz, ezért törekednünk kellene a frissen készített élelmiszerek fogyasztására, ám fontos, hogy főzés közben kevesebb sót használjunk, mint korábban és az asztali sót, az „utánsózást” kerüljük. Próbáljuk meg a sót természetes ízfokozókkal helyettesíteni, használjunk több petrezselyemzöldet, zellerzöldet, kaprot, tárkonyt, kakukkfüvet, majoránnát és bazsalikomot.
A sócsökkentő diéta eredményességére vonatkozó adatok értékelése alapján megállapítható, hogy a hipertóniás betegek és a cukorbetegségben szenvedők (mind 1-es, mind 2-es típusú diabéteszben) vérnyomáscsökkenése a sóbevitel mérséklése után kifejezettebb, mint normális vérnyomású személyeknél.
Léteznek csökkent nátriumtartalmú sók, magas vérnyomású betegeknek különösen ajánlott ezzel helyettesíteni a hagyományos konyhasót.
A tények nem megkérdőjelezhetők: a csökkentett nátriumtartalmú só használatával az ételek ízértéke megmarad, 60 éves kor felett átlagosan 8–10 Hgmm-es, 60 éves kor alatt átlagosan 5–7 Hgmm-es vérnyomáscsökkenés figyelhető meg, ami megfelel egy jó vérnyomáscsökkentő szer hatásának!
Valószínűleg sokunkban felmerül a kérdés, hogy mi lehet a magyarázata annak, hogy sokan nem az egészségügyi hatóságok által is ajánlott csökkentett nátriumtartalmú sót preferálják, de még a túlzott konyhasó-fogyasztás ártalmait sem veszik komolyan.
Dr. Barna István
A Magyar Hypertonia Társaság Vérnyomásmérési Munkacsoportjának vezetője, a Magyar Nephrológiai Társaság vezetőségi tagja, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkoterápiás Klinikájának egyetemi docense, Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának szakmai vezetője.
