„Nagyvárosi legendák” és tények a vízről

Ősi anyagunk nagyító alatt

Nincs talán a világon még egy anyag, amelyről annyit és annyifélét mondtak, írtak volna, mint a vízről. Nem véletlen, hiszen környezetünk és testünk meghatározó, ősi eleme, testtömegünk átlag 60 százaléka víz. Ennek túlnyomó része a szöveti sejteken belül, egyharmad része azonban a sejteken kívül – azok között, részben az érpályán belül található. Az érrendszernek a vízforgalom szabályozásában nagyon fontos szerepe van: általa jut el a víz a szervezet minden pontjára, minden sejtjéhez, általa valósul meg a vesében a víz kiválasztása és visszaszívás utáni elszállítása, s az erek juttatják el a vért azokhoz a köztiagyi idegsejtekhez is, melyek révén a természetes pótlás ingere, a szomjúság érzete is keletkezik. A szomjúság érzete – a „bevételi oldalt” biztosító jelzés – bonyolult idegi utakon tudatosul bennünk. Ugyanitt, tehát a köztiagyban termelődik a vese vízürítését gátló, a víz visszaszívását elősegítő ún. antidiuretikus hormon (ADH) is, ami a vízegyensúly fenntartásának egyik legfőbb „kiadási tételét”, a vizelettel történő vízürítést szabályozza. Vérünk „keringtető anyaga”, a vérplazma 90 százaléka víz, sűrűségét a benne oldott anyagok, főként a nátrium adja. A sűrűség (ozmolalitás) mértékét a szervezet szűk határok között igyekszik tartani (290-es érték körül). A normáltartomány 285–295 közötti – az adat megtalálható a Pirula.net weboldalon. A szabályozás finomságára jellemző, hogy már 295-re emelkedő sűrűségi értéknél maximálisra nő az ADH köztiagyi elválasztása, fokozódik a vesében a vízvisszaszívás, csökken a víz ürítése, rögtön hígul a vérplazma, a szomjúságérzés miatt pedig fokozódik a folyadékbevitel, az egyensúly helyreáll. Kérdés: mi is legyen ez a bevitel? Csapvíz? Palackos víz? Ásványvíz? Ha igen, melyik? Valamilyen speciális víz? Üdítő? Ha üdítő, akkor milyen? Kóla? Gyümölcsé? Vagy a manapság divatos sport- és energiaitalok valamelyike? Mikor és mennyit kell (vagy lehet) inni? S mindehhez hogyan viszonyuljon a magas vérnyomás vagy éppen a veseműködés elégtelensége miatt kezelt beteg. Ezekre a kérdésekre kerestem választ a neten.

A vízzel kapcsolatban zavarba ejtően nagyszámú helyen olyan harsány és helyenként ijesztően magabiztos, de általam elsőre „nem fogható” megállapításokat, tanácsokat olvastam, hogy azonnal meg kellett fogódznom: bizonyítékok után néztem. Segítségemre volt ebben Stanley Goldfarb amerikai nefrológus 2008-as közleménye, aki a „vízivás hazájában”, az USA-ban vette nagyító alá a víz (folyadék) -fogyasztással kapcsolatos „nagyvárosi legendákat” – ahogy manapság a csevelyszinten terjedő, „magától értetődő, mert X-től is hallottam”, bizonyíték nélküli „okosságokat” nevezik.

Legenda No. 1.

„Naponta legalább két liter vizet kell fogyasztani.”

Angol-amerikai közlésekben, írásokban ez a 8×8-as szabály, azaz naponta nyolcszor nyolc uncia – kb. 8×240 ml – víz fogyasztása. A szabály alapján számos helyen ma már megkérdőjelezik a szomjúság mint jelzőrendszer „megfelelőségét”, sőt határozott állítások vannak arról, hogy amikor szomjasak leszünk, akkor már vészesen ki vagyunk száradva és ez a „szervezetet” károsítja, ezt tehát tervszerű folyadékbevitellel kell megelőzni.

A tények: a 8×8-as szabály eredete a homályba vész, szakmai alapja nincs, csupán egy amerikai dietetikai ajánlás (Stare J., 1974., idézet H. Valtin cikkében, 2002.), melyet azután részben csonkítva, már dogmaként kezdtek terjeszteni, s amelyet az üdítőgyártó és vízforgalmazó ipar lelkesen zászlajára tűzött, hiszen forgalmát és bevételét növelhette vele. Erre a tényre Margaret McCartney a British Medical Journal – az angol orvosi társaság vezető lapja – egyik legutóbbi számában is felhívta a figyelmet. Nem véletlen tehát, hogy ma már világszerte mindenki PET palackokkal a kezében rohangál, hanem egy szervezett kampány része, melynek élettani alapját, helyességét azóta felmérésekkel és önkénteseken végzett vizsgálatokkal nem sikerült igazolni. Olyan – áltudományos – érvelésekkel lehet találkozni, hogy „belső szerveink legnagyobb része is víz, ezért ennek fenntartására legalább két liter vizet kell inni”. Az érvelés ahhoz hasonló, mintha azt mondanánk: „A lakásunkban minden árammal működik, ezért legalább 1000 amperes fogyasztásra kell berendezkedni” (idézet H. Valtintól).

Tanács: senkinek ne legyen lelkifurdalása, ha átlagos körülmények között nem fogyaszt el napi két liter folyadékot. Hagyatkozzon bátran szomjúságérzetére. Figyelem: a folyadékbevitelbe az ételek, gyümölcsök is beleszámítanak, utóbbiak csaknem 100%-a víz (dinnye, cseresznye, barack stb.)! A rendkívüli igénybevételek és veszteségek (verejtékezés, hasmenés) pótlása már más lapra tartozik.

Legenda No. 2.

„A vízbevitel növelése javítja a veseműködést, a méreganyagok eltávolítását.”

Sőt: egyes weblapok szerint a fokozott vízbevitel „a vesét (!) méregteleníti” (no komment).

A tények: a vese a „méreganyagokat” (ha lehet egyáltalán ilyen általános megfogalmazást használni a kiválasztásra kerülő vegyületekre) érgomoly-szűréssel, vesecsatorna általi kiválasztással és/vagy a csatorna-hámsejtekben történő lebontással távolítja el, ill. semlegesíti. Ha a fokozott vízbevitel valóban fokozná a kiválasztást, akkor annak az említett mechanizmusok útján kellene mutatkoznia. Ezzel szemben, a fokozott vízbevitel önkéntesekben az érgomoly-szűrés mértékét (klírensz) egyértelműen csökkentette, a vesecsatornák általi kiválasztást (főként a nátrium kiválasztását) csekély mértékben növelte, ennek klinikai jelentősége azonban nem ismert. Összességében a fokozott vízbevitel „méregtelenítő” hatása nem volt igazolható. Csökkent veseműködés vagy hipertóniabetegség esetében a „fokozott folyadékbevitel” javaslata ugyanakkor számos veszélyt rejt: egyes ásványvizek sótartalma emelheti a vérnyomást és fokozza a vízvisszatartási hajlamot. A veseelégtelenség előrehaladott szakában (amikor a szűrőképesség 30% alá csökken) a vesék a vizet sem képesek a bevitellel arányosan üríteni, ezért a merev folyadékbeviteli előírás (pl. „napi 3 liter”) miatt – azon túl, hogy hatástalan – hetek-hónapok alatt kiterjedt, akár életveszélyes vizenyők alakulhatnak ki. Az emberi szervezet nem „piszkos szivacs”, amit tiszta vízzel töltögetve lehet „tisztítani”. Ez ugyanolyan hibás érvelés, mint amilyenre az amper-példában utaltam.

Tanács: az ép veseműködésű egyéneknek nincs szüksége „méregtelenítésre”. A krónikus vesebeteg pedig annyi folyadékot fogyaszthat biztonsággal, amennyi vizelete vízhajtó nélkül ürül. Ennek mértékét és az egyensúlyt otthon a testsúly napi mérésével egyszerűen ellenőrizni lehet. Beavatkozásra, vízhajtóra csak vizenyőképződés, a testsúly rövid idő alatti fokozatos növekedése esetén van szükség. A „méreganyagok” szintjét veseelégtelen betegekben hatásosan és bizonyítottan a fehérjebevitel korlátozásával lehet csökkenteni és egyes gyógyszerekkel együtt a veseműködés romlását, a szűrők pusztulását lassítani.

Legenda No. 3.

„A fokozott vízbevitel növeli a belső szervek víztartalmát és javítja működésüket.”

Vigyázat: csak egészséges egyénekről van szó! Ehhez természetesen először bizonyításra szorul, hogy a többlet vízbevitel valóban „bennmarad” a szervezetben.

A tények: egészséges önkénteseket vizsgálva a rövid idő alatt (15 perc) elfogyasztott plusz vízmennyiség rövid idő alatt kiürült, a hosszabb idő alatt (2,5 óra) elfogyasztott folyadék 24 órán belül nem ürült ki teljesen, a folyadék további sorsáról nincs adat. Növelték a vízvisszatartási hajlamot a nehezen felszívódó szénhidrátok, míg a jól felszívódó szénhidrátokkal fogyasztott víz nagy része gyorsan kiürült. A fokozott folyadékbevitel tehát nem általában és nem ismert mértékben növeli a szervezet víztartalmát, ennek élettani-klinikai hatásai pedig teljesen tisztázatlanok.

Tanács: a folyadékbevitel előírásszerű növelése ezzel az indokkal még egészségeseknek sem javasolható.

Legenda No. 4.

„A fokozott vízbevitellel csökkenthető a testsúly.”

Nem véletlenül igen népszerű, számos fogyókúrás és „bio” weboldalon reklámozott „hatás” – a víz- és ivókúrák ajánlatában és indoklásában is szerepel (ismét szigorúan csak egészséges veséjűeknek!).

A tények: A sok reklámszöveg mögött meglepően kevés vizsgálat és még kevesebb bizonyíték található. A szegényesen kivitelezett vizsgálatok egyike sem tesz említést a fokozott vízivás kalóriabevitelt csökkentő hatásáról, a víz a teltségérzést növelte, hatása a testsúlyra nem dokumentált. A hirtelen bevitt nagy tömegű víz idegrendszeri közvetítéssel fokozza a lebontó folyamatokat, de ennek testsúlycsökkentő hatása nem ismert. Mások a bevitt nagy tömegű hideg víz felmelegítésére szükséges kalóriák elvonó, fogyasztó hatására hivatkoznak – mindezek bizonyítéka azonban hiányzik. Ezzel együtt – kellően tervezett vizsgálatok után – a fokozott vízbevitel terápiás alkalmazása lehet népegészségügyi szempontból a legígéretesebb terület.

Tanács: csak egészséges veseműködéssel és csak kellő orvosi ellenőrzéssel meg lehet kísérelni az elhízás csökkentésére a fokozott vízbevitelt (de azért a kalóriabevitel rendszeres csökkentését és a testmozgást senki ne felejtse el!). Nem ajánlhatók folyadékbevitelre a kalóriákat tartalmazó italok, a szervezetet izgató ún. energiaitalok, még kevésbé az ismeretlen összetevőket tartalmazó ún. fogyasztó teák, teakeverékek. Ezek némelyike súlyos szövődmények forrása lehet.

További legendák röviden No.5.

„Akik kevés vizet isznak, azoknál gyakori a hólyag- és vastagbélrák, valamint a koszorúér-betegség.”

A tények: az ilyen adatokat tartalmazó vizsgálatoknak egy baja van: nem lehet tudni, vajon tényleg azért alakult ki a rák, mert keveset ivott az illető, vagy keveset ivott, mert beteg volt. A vizsgálatok egyébként is csökkent és nem átlagos folyadékbevitelről szólnak, az átlag feletti folyadékbevitel esetleges „védő” hatását pedig egyáltalán nem igazolják.

„A fokozott folyadékbevitellel megelőzhetők a migrénes rohamok.”

Két vizsgálatot végeztek, melyekben a több folyadékot fogyasztó egyénekben valóban csökkent a migrénes rohamok gyakorisága, a baj csak az, hogy a csökkenés mértéke nem különbözött lényegesen az átlagos folyadékmennyiséget fogyasztó csoporttól. „Saját hatáskörben” ez a módszer sem javasolható, esetleges kipróbálásához konzultáljon az Önt kezelő ideggyógyásszal vagy fejfájás-ambulancia szakorvosával.

„A fokozott folyadékfogyasztás egészségesebbé teszi a bőrt.”

Azt tudjuk, hogy a kórosan elégtelen folyadékbevitel, a kiszáradás a bőr folyadéktartalmának csökkenéséhez vezet, ez a folyadék pótlásával gyorsan és látványosan javítható. Semmilyen adat nincs azonban arra nézve, hogy egyébként egészséges, jól táplált egyének bőrének állapotára bármilyen hatással is lenne a napi szükségleten felüli víz fogyasztása. Meg kell azonban állapítani azt is, hogy a hatás hiányára sincs bizonyíték – éppen ezt aknázzák ki a már említett, gyakran bombasztikus szlogeneket felvonultató weboldalak, melyek kivétel nélkül valamit el akarnak adni – vagy vizet, vagy hatást, vagy szolgáltatást. Egyszóval nem tekinthetők elfogulatlannak.

Végül – Ha már iszunk, akkor mit?

A hazai ivóvizek többsége jó minőségű. A palackozott vizek általános fogyasztása tehát egyáltalán nem indokolt, csupán azokon a területeken (pl. a Dél-Alföld egyes területei) ahol arzén- vagy nitráttartalma miatt a csapvíz egészségtelen. Erre viszont az adott területen a hatóságok felhívják a figyelmet. Ha valaki ragaszkodik a szénsavas italhoz, lehet a csapvizet házilag is dúsítani (ötletes készülékek kaphatók), vagy az újabban örvendetesen szaporodó gyártóktól a hagyományos „szódavizet” beszerezni.

A palackozott ivóvizek minősége változó, e tekintetben az InterPressMagazin (IPM) 2010. márciusi cikkére hívom fel a figyelmet, mely az általa végeztetett tesztek alapján részletesen értékelte a csapvizeket és a kereskedelemben kapható ásványvizeket. Fontos kiemelni, hogy az élen három hazai ásványvíz végzett, de kiemelkedő kategóriába került pl. a budapesti II. kerületi csapvíz is. Még egyszer: ezek rendszeres fogyasztása semmivel nem jobb a jó minőségű csapvíznél, az ízhatást a vizek kalcium-, magnézium- és – egyes területeken – vas- vagy egyéb sótartalma módosíthatja. Ez utóbbira kell nagyon figyelni a magas vérnyomásos és vesebetegeknek is: a magas nátriumtartalom növelheti a vizenyőképződési hajlamot, ezeket tehát kerülni kell (pl. Visegrádi, Margitszigeti, Theodora). Egyes vizek rendszeres fogyasztása magas kalciumtartalmuk miatt nem ajánlott veseköves betegeknek (pl. Theodora dús). A vizek pontos kémiai összetétele a palackokon szerepel. Az ásványvizek többsége bőségesen tartalmaz hidrogén-karbonátot, tehát „lúgosító” hatása is van. Ezt azért emelem ki, mert több weboldal is ajánlja a „lúgos” vagy „lúgosított” vizet vagy az előállító drága készüléket (szerepel még „Pi víz” „Tündérvíz” címszó alatt is). Ehhez csak annyit: a szervezet vegyhatását legalább háromszoros kémiai védőrendszer és ehhez kapcsolva a tüdő és a vese „felügyeli” igen szoros határok között (7,35–7,45). Savanyodás kizárólag súlyos heveny vagy idült betegségekben alakul ki, ún. „lúgosításra” tehát általában semmi szükség. Ha mégis – mint a veseelégtelenség dialízis előtti szakaszában –, akkor erre a szódabikarbóna (Na-bikarbonát) kevés vízben oldva tökéletesen megfelel. A felsorolt „csodavizek” és a „deutérium-mentes víz” kérdéséről részletesen lehet tájékozódni a „gyakorikérdések.hu” weblapon, ahol nem egészen finom jelzőkkel illetik szakértők az egész… bizniszt. További részletekbe ezért itt nem bocsátkozom.

A mostanában divatos energiaitalok alapanyaga a „lórugásnyi” szőlőcukor (www.labinfoonline.hu) és a koffein, ill. más, a szimpatikus idegrendszert izgató, „turbózó” vegyületek (guaranakivonat), továbbá hangzatos nevű, az eladhatóságot javító adalékanyagok, melyek plusz bevitele nélkül a szervezet egyébként nagyon jól „elvan”. Az italokban levő izgatószerek miatt (egy dobozban pl. „kétkávényi” koffein van) viszont ezek gyerekek, betegek és idősek részére egyáltalán nem javasolhatók, sőt tiltottak, rendszeres fogyasztásuk egészséges fiataloknak sem ajánlott. Folyadékpótlásra nem alkalmasak, mivel töménységük miatt vízhajtó hatásúak, kiszáradást is okozhatnak, főként alkohollal kombinálva.

A fogyasztanivalók értékelését a gyümölcslevekkel zárom, melyek az általános felfogás szerint „nagyon egészségesek”. Módjával és válogatva valóban. De: a gyümölcslevek energiatartalma igen magas (általában 40-50 kilokalória 1 dl-ben), ami azt jelenti, hogy egy liter ivólé 4-500 kalóriával „pakol meg” bennünket. Ez pedig – vitamin ide vagy oda – mindenképpen „luxuskalória” – szükségtelen energiabomba, amit a hízásra hajlamos vagy már elhízott egyénnek nem célszerű fogyasztani. Ajánlhatók vitaminügyben a friss gyümölcsök és a belőlük házilag készült levek (ez még olcsóbb is lehet). A másik „gyümölcslé-újdonság” a bennük levő fruktóz (gyümölcscukor), amely nem csupán természetes úton, hanem édesítő adalékként is bekerül a készítménybe. Erről pedig nemrégiben kimutatták, hogy növeli a húgysavszintet, ízületi panaszokat okoz. A British Medical Journalban közölt amerikai kutatás szerint 85 százalékkal nagyobb esélye van a köszvény kialakulására annak, aki naponta legalább két pohár magas fruktóztartalmú gyümölcslevet fogyaszt, mint annak, aki havonta 1 pohárnál kevesebbet iszik – derült ki a vizsgálatból. A következtetést 46 ezer férfi 12 éven át végzett megfigyeléséből vonták le. Egyszóval: óvatosan kell bánni a gyümölcslevekkel is, biztonságosnak a házilag frissen préselt levek tarthatók.

Zárszó: amint arról a bevezetőben szó volt, a víz szervezetünk nélkülözhetetlen része, a természetes veszteségek (izzadás, légzés, vizelet, széklet) rendszeres napi utánpótlást igényel. Túl-technizált világunkban erre már nem a természetes, szó szerinti „forrásokat” használjuk, még csapvizünket is technológiai folyamatok végeredményeként kapjuk. Ez azonban többnyire biztonsággal használható, s fogyasztása – minden ellenkező híreszteléssel ellentétben – átlagos, a szomjúság által szabályozott mértékben elegendő. A túlzott vagy speciális vízfogyasztásra ösztönző reklámok – sajnos – kereskedelmi alapúak, s gyakran félrevezető vagy áltudományos információkat tartalmaznak. Ezek nem csupán pénztárcánkat, hanem környezetünket is terhelik. Todd Jarvis professzor írja: az amerikaiak átszámítva minden percben 20 000 dollárt költenek a palackozott vizekre, öt cent helyett négy dollárt fizetve egy gallon vízért, miközben évi 2,5 millió tonna plasztikhulladékot termelnek.

Ezt is gondoljuk meg, mielőtt a vizes palackért nyúlnánk.

Dr. Zakar Gábor