Krónikus beteg a családban
Pár mondatban összefoglalom, hogy mit mond a pszichológia tudománya arról a helyzetről, amikor a családban, avagy a közeli baráti társaságban valaki megbetegszik. Az elméleti háttér sokat segít, hogy megértsük a krónikus betegek és hozzátartozóik pszichés helyzetét, alapot ad a hatékony segítségnyújtáshoz.
Egy kis tudomány
A lélektan kiemelt krízisként kezeli a krónikus megbetegedés szituációját: mind a beteg, mind pedig a hozzátartozók jelentős válságot, bizonytalanságot élnek át, nagy veszteség éri őket. A veszteségélmény az egészséges állapot elvesztését jelenti. Ennek a veszteségnek jól elkülönülő szakaszai vannak. Kezdetben a tagadás jellemző: amikor a beteg és a hozzátartozók nem akarnak szembesülni az új állapottal, a beteg nem hajlandó elfogadni a betegségét (pl. nem megy vissza az orvoshoz, nem veszi be a gyógyszereit, nem hajlandó életmódot változtatni stb.).
A következő szakaszban lassan elindul a betegség elfogadásának folyamata, kezd reálissá válni a betegség ténye, az új életmód. A harmadik szakaszban kialakul a teljes elfogadás: a beteg elkezd tervezni, átszervezi az életvitelét, új célokat állít fel. Lassan az érzelmi vihar is megnyugszik, a beteg és hozzátartozói beletörődnek új helyzetükbe.
Mindhárom szakasz kínzó, intenzív érzésekkel jár. Ellentétes érzelmekkel teli időszak ez, amelyben a hangulat és a lelkiállapot percről percre változik. Ehhez a változó hangulathoz kell igazodnia a betegnek és a hozzátartozóinak egyaránt, ami nem könnyű feladat.
Az érzelmi hullámvasút természetes lelki velejárója a testi betegségnek. Azonban ez nagyon megterhelő a beteg és a környezete számára.
Praktikus tanácsok
Egy-két praktikus tanáccsal szeretném könnyebbé és érthetőbbé tenni ezt a speciális helyzetet, ezért összegyűjtöttem azokat a kérdéseket, amelyek megválaszolásával közelebb kerülhetünk a beteg lelkéhez, és hatékony támogatói tudunk lenni megváltozott állapotában.
Miért viselkedik így a beteg?
A betegség elfogadása, mint a fentiekben is említettem, lelkileg nagyon megterhelő folyamat. Számos érzelem van egyszerre jelen, ami a beteg viselkedését befolyásolja. Gyakran agresszív, ingerlékeny. Sokszor csak ül és nem csinál semmit. Nem eszik rendesen, nem törődik magával, ellenséges, néha nagyon elesett. Indokolatlanul sír, álmatlan, vagy éppen túl sokat alszik. Minden „szokatlan” viselkedés magyarázata a krízis állapota. Az imént felsorolt viselkedési minták a depresszió, a szorongás tünetei – a teljesség igénye nélkül.
A beteg új szerepében bizonytalan lesz, félelmek lesznek úrrá rajta. Állapota szorongásokkal teli, fél az ismeretlen jövőtől. Nem mellékesen pedig ezeket a folyamatokat az is magyarázza, hogy a betegszerep presztízsveszteséggel is jár, hiszen a beteg már nem töltheti be ugyanazt a szerepet, mint rég (sem a családban, sem pedig a társadalomban), nem tudja úgy ellátni a feladatait, mint azelőtt, esetleg rokkantnyugdíjassá is válik. Otthoni tartózkodása kivonja őt az aktív életmódból, kíméletre szorul. Mindezek összetett tünetegyüttesben csapódnak le.
Abban az esetben, ha ezek a tünetek túlságosan szélsőségesek vagy nagyon elhúzódnak (a krízisállapot átlagos időtartama: 3-4 hónap), érdemes szakemberhez fordulni.
Hogyan tudjuk jól csinálni? Mit tehetünk a betegért, hogyan bánjunk vele?
A családi együttműködés elengedhetetlen feltétele a sikernek. Pozitív hozzáállás, optimizmus nélkül pedig sokkal nehezebb megbirkózni a feladattal. A legfontosabb, hogy hagyjuk, hogy a beteg irányítson. Az állapotán akkor segítünk, ha döntésképes felnőttként kezeljük, ha hagyjuk, hogy ő mondja meg, neki mi a jó. A betegséggel való küzdelemben már azzal jelentősen támogatjuk, ha „csak” mellette vagyunk, meghallgatjuk, olyan bizalmi légkört teremtünk, amelyben nyíltan kommunikálhat érzelmeiről, állapotáról, megoszthatja félelmeit. Ezek a körülmények már önmagukban is fájdalomcsillapítóként hatnak. Biztosítsuk a baráti kapcsolatok fenntartásának lehetőségét.
A beteg számára gyógyítóan hat a társas környezet, az, hogy a betegszereppel nem veszíti el kapcsolatait, az, hogy hasonló helyzetben lévőkkel tölthet időt. Támogassuk az „új” élet kialakításában. A tervek, életcélok az új helyzetben is helytállók, sőt a túlélés mozgatórugói. Idővel a betegszerep része lesz a beteg életének, olyan „mellékes tulajdonság”, amellyel számolni kell, azonban a folyamatok megfelelő feldolgozása után már nem ez a szerep vezérli az életet. A mindennapokban olyan tevékenységekre buzdíthatjuk a beteget, amelyekben önértékelése és önállósága megerősítést kap, valamint segíti abban, hogy visszaszerezze a kontrollt saját élete felett.
Szükség van-e kíméletes életmódra?
Minden megengedett a beteg számára, amit kezelőorvosa nem tilt. A kiegyensúlyozott lelkiállapot fenntartásához pedig elengedhetetlen, hogy a beteg bármit tehessen, ami jólesik neki. A krónikus betegség következménye az életmód megváltoztatása. Esetleg társul hozzá speciális diéta is, amelyet be kell tartani, és be kell tartatni.
A káros szenvedélyek feladása szintén jelentős pszichés feladat. Sok beteg nem lát összefüggést az önkárosító magatartása és a betegségének súlyossági foka között. Ennek megoldásához egyrészt olyan kezelőorvosra van szükség, akiben a beteg maximálisan bízhat, másrészt sok beszélgetésre. Azt azonban tartsuk szem előtt, hogy erőszakkal senki sem változtatható meg. Azzal segítünk, ha támogatóan fordulunk a beteg felé, lehetőségeket keresünk számára, és nem egyetlen megoldást kínálunk. Az egészséges életmód a betegségben is nagy segítség – természetesen a testi betegség meghatározta kereteken belül –, a sport elengedhetetlen a krónikus beteg állapotának javításában. A mozgás pszichés hatásai vitathatatlanok: természetes antidepresszánsként hat az egyénre. A betegnek ki kell tapasztalnia, hogy megváltozott állapotában hogyan viselkedik a teste, mennyit bír, mennyi pihenő kell a szervezetének. Mindezek ismeretében azonban a testmozgás a depresszív állapot elkerüléséhez nélkülözhetetlen.
A kíméletes életmód a beteg saját megítéléséhez igazodjon, és ne a hozzátartozók túlféltésének fokához.
Mi történik a hozzátartozókkal, ha egy családtag megbetegszik?
Eddig elsősorban a beteg szempontjából ismertettem a lelki folyamatokat. Nézzük, hogy mi történhet a családtagokkal. Bennük tulajdonképpen ugyanaz a krízisfolyamat játszódik le, mint a megbetegedettben. A lelki folyamat jelei a hozzátartozókon is megfigyelhetők. A tehetetlenség, félelem, bizonytalanság eluralkodhat a családon, ami megbéníthatja a hatékony gondoskodást. Ez is normális pszichológiai folyamat, amelyhez a családtagoknak is alkalmazkodniuk kell. Nem szabad elfelejteni, hogy mi is bizonytalanok lehetünk, nem mindig tudjuk, hogy mivel teszünk jót. A beszélgetések egymással és a beteggel sok mindent megoldanak. Jobb, ha a teherviselés többfelé oszlik, vonjuk be a gyerekeket is a kialakult helyzetbe, ne legyenek titkok.
Tanácsok a magas vérnyomással és vesebetegséggel élők számára
A magas vérnyomásos és a vesebetegek is átesnek vagy átestek a fentiekben részletezett folyamatokon. Az imént megismert lelki jelenségek nagymértékben befolyásolják a beteg fizikai állapotát.
Ha a fokozott stressz okozta szorongás, a zaklatott életmód elhúzódik, akkor a test „izgalmi” készültsége megnő: fokozódik a vérnyomás. Amennyiben ez az állapot rögzül, kialakulhat a hipertónia. Nemcsak lelki eredet húzódhat meg a betegség mögött, de a lelki tényezők befolyása minden esetben észrevehető. A stressztől nem mindig tudunk megszabadulni, de hozzáállásunkkal sokat javíthatunk lelkiállapotunkon.
A mozgás, a pihenés, a szabadidő nyugodt eltöltése, hobbitevékenységek, mind olyan hatással vannak a szervezetünkre, amelynek következtében ez az „ideges” állapot csökkenhet.
A már kialakult hipertónia- és vesebetegség fegyelmezettebb életmódot kíván, a jó közérzetet azonban befolyásolni tudjuk. Minden olyan eszköz megengedett a lelki gyógyuláshoz, amely segítségével kiegyensúlyozottabbak, boldogabbak lehetünk.
A jól-létünkkel foglalkozni kell, a jó közérzethez, a boldogsághoz bármilyen segítséget érdemes felhasználni, mert ez jelentősen befolyásolja a testi betegség minőségét és mértékét.
Hová fordulhatok segítségért?
Segítséget kérni nem szégyen, kérhetünk közvetlen környezetünktől, barátainktól és szakembertől. Szakképzett pszichológusok, önsegítő csoportok, hozzátartozói csoportok segíthetnek a betegség elfogadásában és az alkalmazkodásban.
Faludi Viktória
Krízisterapeuta, sportkonzultáns, szakpszichológus, szakközgazdász. Jelenleg magánpraxist folytat. Fő szakterületei között szerepel a szorongás, a krízis és a sport pszichológiája. Számos válogatott élsportoló pszichológusa. Az olimpia évében jelent meg első könyve A sport pszichológiája címmel, amely 2014-ben Nyírő Gyula-díjat kapott. 2015-ben az ELTE egyik nagykövete lett.