Lehet a családorvosi praxisban komoly (vese) beteg is?

Családorvosi gyakorlatok kezdetén már többször hallottam orvostanhallgatóktól, de időnként még kórházi, klinikai orvos kollégáktól is, hogy a praxisokban komoly, súlyos beteget nem kell ellátni! „A családorvos ellátja a bagatell eseteket, felírja a szakorvosok által ajánlott gyógyszereket, a súlyos betegeket pedig azonnal kórházba küldi…” – mondta hajdanán egy kedves medika. Valóban így van ez? Tényleg csak sablonos, unalmassá váló feladatok végzése a családorvos jussa? Receptet ír? Beutalót szerkeszt?

Úgy gondolom, ha nyitott szemmel, kellő odafigyeléssel fordulunk betegeink felé, sok érdekes esetet találhatunk, nem válik gépiessé napi munkánk, és sokat segíthetünk. Ennek bizonyítására álljon itt egy kedves betegem kórtörténete, ki-ki döntse el, ténylegesen mit tesz, mit is tehet a családorvos?

P. Pállal, akkor 35 éves betegemmel 1991 decemberében, nem sokkal a körzetbe kerülésem után találkoztam először. Kórházi zárójelentést hozott, ideggyógyászati osztályon feküdt, ahová az éjszakai ügyelet utalta be.

Kissé megijedve, megszeppenve nyújtotta át a dokumentumot az új doktornak. Ennek oka azonnal kiderült, hiszen a leírásból kitűnt, hogy alkoholproblémák álltak a beutalás hátterében. Rendszeresen nagy mennyiségű sört, bort fogyasztott megoldhatatlannak látszó magánéleti bajai miatt. Elmondta, hirtelen megálljt akart parancsolni, s ekkor jöttek az igazi rosszullétek. Verejtékezés, remegés, heves szívdobogásérzés, mellkasi, hasi fájdalmak jelentkeztek, majd eszméletvesztéses görcsrohamok alakultak ki. Egy ilyen tartóssá váló görcsös állapot után került a kórházba. A klinikai kép, az előzmények feltárása, a vizsgálatok az alkoholfogyasztás hirtelen megvonásával magyarázták a kialakult állapotot, az alkalmi görcsrohamokat. Pszichoterápiával, gyógyszeres rásegítéssel sikerült állapotát rendezni. Új és komoly elhatározásokkal, tervekkel hagyta el a kórházat, eddigi életén változtatni akart!

Az elkövetkezendő hetekre, hónapokra szoros ellenőrzést, felügyeletet beszéltünk meg rendszeres ideggondozói ellátás, pszichológiai kezelés mellett.

Családorvosként persze komplexen, minden egyéb bajával is foglalkozni kívántam. Korábbi dokumentációjából kitűnt, hogy már öt évvel ezelőtt leírták magasabbnak mért vérnyomásértékeit, de az együttműködés hiánya miatt kezelésben nem részesült, áttekintő kivizsgálása nem történt meg. Legközelebbi találkozásunkkor részletes orvosi vizsgálatot végeztem, s vérnyomásértéke akkor is magasabb volt, kivizsgálásra küldtem. A javasolt kivizsgálási séma szerint újabb laboratóriumi vizsgálatokat kértem, EKG-ra, szemészetre, hasi ultrahangos vizsgálatra küldtem Pált. Ezek a minimális, de kötelezőnek mondható vizsgálatok segítenek eldönteni, hogy elsődleges (biztos okkal nem magyarázható) a magas vérnyomás, vagy esetlegesen más betegség következményeként, másodlagosan alakult ki a baj. Választ kaphatunk arra is, hogy az esetlegesen már tartósan fennálló magasvérnyomás-betegség okozhatott-e valamely szervben szövődményes elváltozást. Pál esetében a hasi ultrahangos vizsgálat mindkét vesében számos folyadékkal telt hólyagot (cisztát) talált. Ez arra utalt, hogy nagy valószínűséggel veleszületett vesebetegsége van, s ennek következményeként alakulhatott ki és súlyosbodhatott a vérnyomásproblémája. Laboratóriumi vizsgálata a veseműködés csökkenését is bizonyította, és emellett a vizelettel nagyobb mennyiségű fehérjét is ürített.

Kellő tapintattal sikerült az eredményeket Pállal közölni, megbeszélni. A hangsúly arra került, hogy még egy nyomós ok van, ami miatt az alkoholt törölni kell az életéből! A leletekkel természetesen vesegyógyászhoz (nefrológushoz) küldtem betegemet, ott is ellenőrzés, gondozás alá vonták.

Pál ellátásában, bármennyire is furcsa, nekem sikerült a főszerepet betöltenem. Hiszen ellenőrizte az ideggyógyász, kezelte a pszichológus, időnkét a pszichiáter, rendszeresen látta a vesegyógyász, gyógyszeres javaslatokat kapott, laboratóriumi vizsgálatokra ment, de mindezek összegzése, a teendők megbeszélése, a gyógyszerek felírása és a szedési javaslatok megszerkesztése a családorvosi rendelőben történt meg. A modern kezelések, a beteg egyre javuló együttműködése mellett is az alapbetegség lassú romlását tapasztaltuk. A vesében talált hólyagocskák fokozatosan növekedtek, a veseműködést mutató laboratóriumi eredmények fokozatosan romlottak, és 2004 decemberére végstádiumába jutó veseelégtelenséget véleményezett a vesegyógyász kolléga.

Az alapbetegség felfedezésétől 13 év telt el! Sok ez, vagy kevés? Mit tehetünk tovább? Egyetlen megoldás maradt, a vesepótló kezelés (a művesekezelés) megindítása! Heti háromszori művesekezelést javasoltak, amit Pál elfogadott. Magam is meglepődtem, amikor bejelentette, hogy betegtársaival nyáron nyaralni megy Sopron környékére, ahol előre egyeztették a soros kezeléseiket.

A rendszeres ellátások rendezték állapotát. Egy év elteltével, a soros családorvosi kontrollra nagy izgalommal érkezett Pál. Megajánlották neki a veseátültetési (transzplantációs) listára kerülését, a döntéshez gondolkodási időt kapott. Hosszas, több alkalommal zajló megbeszélések után 2006. februárban Pál elfogadta, aláírta a veseátültetés lehetőségét, elvégezték a szükséges teljes körű kivizsgálását. Izgatott várakozás kezdődött!

A várva várt telefonhívás 2006 szeptemberében érkezett meg, a veseátültetés sikeres volt. A tartós utókezelés – melyet természetesen most is közösen végzünk az operáló intézménnyel – teljes sikert hozott. A beültetett vese kiválóan működik, a normális tartományban lévő vesefunkciós értékeket kapunk vizsgálatról vizsgálatra. Pál jó általános állapottal éli mindennapi életét. Természetesen a folyamatos ellenőrzések elengedhetetlenek.

Több tanulság is megfogalmazható P. Pál esetéről.

• Ne higgyük el a szenvedélybetegek visszafordíthatatlan állapotát, találhatunk kapaszkodót, visszavezethetők a normális életbe!
• A magasvérnyomás-betegség gyanújakor családorvosi szinten is elvégezhetők alapvető vizsgálatok.
• Amennyiben kóros eredményt kapunk, keressük a megfelelő szaksegítséget, kérjünk útmutatást az ellátáshoz. A több szakorvosi véleményt figyelembe véve legyen a családorvos a koordinátora, menedzsere a beteg ellátásának.
• A jó beteg–családorvos kapcsolat alapja lehet a célszerű kezelések elfogadtatásának!

Nyitott szemmel járva számos érdekes, bonyolult problémával találkozhat a családorvos a praxisában, s azok megoldásában komoly szerepet is vállalhat. Így aztán egyhangúságról, unalmassá váló betegellátásról egyáltalán nem beszélhetünk...

Dr. Antalics Gábor

Belgyógyász-háziorvosként dolgozik Budapest XVII. kerületében 1991 óta. Kiemelten a szív- és érrendszeri betegek ellátásával, kezelésével foglalkozik, ebben a témában orvostanhallgatókat, szakorvosjelölteket is oktat az Egyetem Családorvosi Tanszékén.