A magas vérnyomás nemzetközi története – a XX. század

Ott hagytuk abba a magasvérnyomás-betegség történetét, hogy megismertük az osztrák Leopold Augenbruggert, aki 1761-ben a kopogtatásról, majd a francia orvosiskola nagyságát, René Theophile Laennec-t, aki 1819-ben a közvetett hallgatózás módszeréről számolt be. Bemutattuk az olasz Scipione Riva-Roccit, aki elődei sok-sok próbálkozását követően 1896-ban publikált felfedezéséről, az első klinikailag is használható higanyos vérnyomásmérőről. Egy felfújható mandzsetta segítségével egyenletes nyomást gyakorolva a felkarra megszüntette a keringést a karban, majd a felfújt mandzsetta leengedése során a pulzus megjelenésével a szisztolés vérnyomásértéket tapintotta. Lépjünk tovább a történelemben, ahogyan tette ezt a szentpétervári Nyikolaj Szergejevics Korotkov is és ismerjük meg a vérnyomásmérés és hallgatózás egyidejű használatának örökbecsű felfedezését.

1906-ban Nyikolaj Szergejevics Korotkov (1874–1920) párosította a sztetoszkópot Riva-Rocci higanyos vérnyomásmérőjével, s megalkotta a ma is használatos, arany standardként elfogadott vérnyomásmérési módszert.

Korotkov 1874. február 26-án Kurszkban született egy kereskedőcsaládban. 1893-ban Harkovban kezdte el, majd 1898-ban Moszkvában kitüntetésekkel fejezte be orvosi tanulmányait. Képességeit jelzi, hogy két hónap alatt 24 sikeres vizsgát tett le. Tanulmányai befejezése után először Kínában 1900-ban a „boxerlázadás” idején, majd 1904–1905-ben az orosz-japán háborúban teljesített katonaorvosi szolgálatot.

Később a Vöröskereszt szolgálatába állt Távol-Keleten, volt Japánban, Szingapúrban, Ceylonon, Szuezben, majd a Fekete-tengeren keresztül tért vissza Moszkvába. Németről oroszra lefordította a kor egyik legjobb sebészeti diagnosztika könyvét, ezután 1903-ban meghívták Szentpétervárra sebészorvosnak. Doktori munkáját az érsebészet területéről választotta. 1905-ben számolt be először az érhangokról. Előadásának fő gondolata az volt, hogy „a teljesen elszorított artériától távolabbra semmilyen hang nem hallható, majd amint a legkisebb vérmennyiség átjut, akkor halk, meg-megszakadó hang hallatszik. Ezt akkor lehet hallani, amikor az elszorított eret felengedjük. A fonendoszkóp különlegesen hasznos segédeszköznek bizonyul.” A pulzus tapintásával és a hallgatózással megállapított vérnyomásérték közt 5–12 Hgmm eltérést talált. 1905. november 8-án első ízben javasolta a fonendoszkóp használatát a szisztolés vérnyomás meghatározásához. Korotkov a vérnyomásmérés során észlelt különböző hangokat is leírta. Először az alkaron futó artéria radiálison a pulzus tapintásával meghatározta a szisztolés vérnyomást, s a mandzsettát ennél az értéknél magasabb nyomásra fújta fel. A nyomást lassan csökkentette. Az először hallható erős koppanó hang (Korotkov 1-es hang) a szisztolés vérnyomás megjelenését mutatja, a hang teljes megszűnése (Korotkov 5-ös hang) a diasztolés vérnyomást jelzi. 1906 második felében a varsói Janowski volt az első külföldi orvos, aki elfogadta és elterjesztette a módszert.

Korotkov, a gyakorló sebészorvos, keveset publikált: egy fordítást és egy közleményt írt. 1914-ben katonaorvosként részt vett az I. világháborúban. 1920. március 14-én Petrográdban hunyt el tuberkulózisban.

Életének egyetlen közleményével beírta nevét a hipertónia diagnosztikájának történetébe. A Korotkov módszerével végzett vérnyomásmérés a harmincas évektől az egész világon a mindennapos orvosi tevékenység alapjává vált.

David Ayman (1901–1986) 1940-ben első ízben hívja fel a figyelmet az önvérnyomásmérés szükségességére, mely nemcsak a terápia hatásosságában nyújt segítséget, hanem a beteg-együttműködésben is. A vérnyomásmérés történetében megkezdődnek a kísérletek az önműködő műszerek előállítására.

Weiss és Gibson 1941-ben bemutatott automata vérnyomásmérő készülékében automatikusan felfújt mandzsettát alkalmaztak, és kis mikrofon érzékelte a Korotkov-hangokat. Mind a hangokat, mind a mandzsetta nyomását papíron rögzítették, és ebből határozták meg a vérnyomásértéket.

Hinmann 1964-ben Kaliforniában megalkotja az első, járóbetegeknél is alkalmazható vérnyomásmérő készüléket. A mandzsettát a beteg fújta fel, míg a dekompresszió automatikus volt. A Korotkov-hangokat és a mandzsetta nyomásának értékét kazetta tárolta. Ez az eszköz természetesen az alvás alatti mérést nem tette lehetővé. 1966-ban Sokolov és munkatársai továbbfejlesztették a módszert, és hordozható vérnyomásmérő monitorról számoltak be. Kezdetben minden mérést a beteg kezdeményezett, majd a 70-es évek végén fejlesztették ki az első teljesen automata hordozható ambuláns vérnyomásmérő készüléket.

Az első dinamikus, invazív, egy artériába vezetett cső segítségével végzett vérnyomásmérés és EKG – „Oxford technika” – képes volt a vérnyomást 24-48 órán keresztül az ereken belül mérni, EKG-t regisztrálni, a fontos eseményeket rögzíteni. Első ízben nyílt lehetőség a 24 óra eseményeit 24 perc alatt értékelni (a poligráf dekódolt adatait számítógéppel elemezni). A teljes, valamint egyes periódusokra bontott időszakban a mért szisztolés, diasztolés és középvérnyomás meghatározása mellett a vérnyomás és szívritmus átlagértékeit, rövid és hosszú távú ingadozásait jelenítette meg. A módszer legnagyobb hátránya hosszadalmassága és kellemetlensége volt. Emellett néhány, nem jelentéktelen pontatlanságot okozó hibát is jeleztek a vizsgálatok (jelátalakító, alapvonalmozgás, csőhossz stb.). Minden kérdés és kétség mellett először sikerült a vérnyomást és EKG-t nappal, éjszaka, vagy óránkénti bontásban, nem fekvő emberen meghatározni.

Az ambuláns vérnyomásmérés (ambulatory blood pressure monitoring – ABPM) teljesen automatikus technika, melynek segítségével a vérnyomás hosszabb időn keresztül, rendszerint 24 órás időtartamban mérhető. A módszerrel tetszőleges gyakoriságú vérnyomásmérésekkel meghatározható egy adott időszak (leggyakrabban 24 óra időtartam, nappal 20, éjszaka 30 percenként) nappali és éjszakai vérnyomásátlaga. Az összes mérések száma változtatható, rendszerint 50 és 100 között van. A készülék tárolja a mérési adatokat, majd a kapott adatokból összeállított lelet tartalmazza a 24 órás, illetve a nappali és éjszakai szisztolés, valamint diasztolés nyomás-átlagértéket, ami nemcsak pontosabban jelzi a szervkárosodások mértékét, hanem a napi vérnyomásprofil alapján pontosítható a kezelés.

Az ambuláns vérnyomásmonitorok rendkívül nagy segítséget nyújtanak a hipertónia kutatásában és a mindennapi orvosi gyakorlatban egyaránt. Az ambuláns vérnyomás-monitorozással nyert értékek a betegség diagnosztikájában és kezelésében a mindennapok eszközévé vált. Az ambuláns vérnyomás-monitorozással mért számos alap- és származtatott érték szoros összefüggést mutat a magas vérnyomás okozta szervkárosodásokkal (szív, vese, agy) is. Ha arra gondolunk, hogy egy vérnyomáscsökkentő gyógyszer hatásának mértéke, hatástartama és így napi adagolásának gyakorisága egyértelműen meghatározható ABPM segítségével, nem lehet kérdéses számunkra, hogy egyetlen gyógyszer sem kerülhet anélkül a patikákba, hogy nagyszámú betegen ambuláns vérnyomás-monitorozással ne végezték volna el értékelését.

A következő részben a magas vérnyomás Magyarországi történetével ismerkedünk meg.

Dr. Barna István

A Magyar Hypertonia Társaság Vérnyomásmérési Munkacsoportjának vezetője, a Magyar Nephrológiai Társaság vezetőségi tagja, a Semmelweis Egyetem Belgyógyászati és Onkoterápiás Klinikájának egyetemi docense, Magyarország Átfogó Egészségvédelmi Szűrőprogramjának szakmai vezetője.