Akiknek még nem magyarázták el, hogyan történik…
A vérnyomás mérése
Testünk működésével ismerkedve az első élmények egyike, amikor valakinek a mellkasára hajtva fejünket, halljuk az illető szívdobogását. A gyerekek számára ez érdekes, a fiatal szerelmesek számára pedig izgalmas. Amikor megtanulunk pulzust mérni, a csuklón tapintással érezzük, hogyan lüktet a vér ütőerünkben, és megszámoljuk mennyit dobban a szívünk egy perc alatt. Ha ujjunkat a nyaki verőérre tesszük, még jobban észleljük, hogyan dagad ki az ér az átáramló vértől minden szívdobbanáskor. Tulajdonképpen a vérnek az ér falára ható nyomását figyeljük. A szívből kipréselt vér kitágítja az eret, hogy minél nagyobb keresztmetszeten tudjon gyorsan végigáramlani. Az érfal rugalmas, ezért képes tágulni, és rugalmassága folytán azt is elviseli, ha testen kívülről benyomják, vagy akár teljesen elszorítják.
Szívünk összehúzódáskor a főütőéren keresztül kilöki a vért a nagyerek (artériák) – kiserek – hajszálerek (kapillárisok) „csőhálózatába", és egy ehhez hasonló ellentétes irányú útvonalon végül a nagy gyűjtőereken (vénákon) keresztül áramoltatja vissza.
Tehát amikor egy szívdobbanásról beszélünk, akkor mindig egy összehúzódás → vérkipréselés → maximális nyomás és egy elernyedés → vérvisszaáramlás → minimális nyomás állapotváltozást tudhatunk e mögött. A figyelmes olvasó joggal kérdezheti: ezek szerint egyetlen szívverésnél meg lehet mérni a legnagyobb és a legkisebb nyomásértéket? A rendelőben bezzeg ennél sokkal tovább tart!
Nos, hogy ez miért van így, ahhoz meg kell ismerkednünk a vérnyomás mérésére alkalmas műszerekkel és eljárásokkal.
A XVIII. században történt egy érdekes kísérlet, amikor egy ló vérnyomását mérték meg oly módon, hogy a nyakán lévő verőérbe csatlakoztattak egy függőleges helyzetű üvegcsövet, és a ló vérének nyomását abból mérték le, hogy a vér milyen magasra emelkedik a csőben. Ebben az esetben a szív nyomóereje akkora, mint az általa felpumpált véroszlop súlya. Talán innen indult el az a gondolatmenet, amely végső megoldásként már nem közvetlenül a testből kiáramló vért, hanem közvetett módon idegen anyagot, higanyt használt. Mivel a vérkör nem került megnyitásra, megszűnt a fertőzésveszély. Azáltal, hogy a higany sokkal nehezebb, mint a vér, rövidebb üvegcsövet lehetett alkalmazni. De hogyan közvetítsük az ér belsejében uralkodó nyomást a testen kívüli higanyoszlophoz? Nos az előzőekben már szó volt róla, hogy a szív munkája hajtja előre a vért az erekben. Amennyire nyomja előre, ugyanolyan mértékben nyomja oldalra is, tehát az érfal irányába. Ha karunkon a verőér fölé felhelyezünk és ráfeszítünk egy levegővel teli párnát, akkor ezek kölcsönösen nyomják egymást. Felkarunkon a köztük lévő izom- és kötőszövetek kis tompítással továbbítják a – most már nevezzük nevén – mandzsetta szorítását az érhez, valamint az érfal kitáguló, lüktető mozgását a mandzsettához. A mandzsetta szorításának ereje a belépumpált levegő mennyiségével változtatható, a mindenkori pontos értéket a csatlakozó higanyoszlop magassága – mint nyomásérték – mutatja. Nem meglepő módon a mértékegység: higanymilliméter, rövidítve Hgmm.
Fontos szabály, hogy a mérés módja, körülményei megfelelőek legyenek, azt hitelesített mérővel, szabályosan végezzék.
A mérési eljárás menete
- A mandzsetta csövét egy gumipumpához kötjük, hogy kézzel működtetve fel tudjuk tölteni levegővel. Szükséges még egy leeresztő szelep, amellyel a levegőt majd kiengedjük. Az így létrehozott szerkezethez még csatlakoztatunk egy nyomásmérőt, mely a mandzsetta levegőpárnájának nyomását folyamatosan mutatja. Ez lehet egy függőleges üvegcső milliméterskálával ellátva és higanytartállyal felszerelve, de lehet mutatós kivitelű nyomásmérő műszer is.
- A mandzsettát a felkar köré tekerve rögzítjük úgy, hogy ne legyen laza, hanem feszes, de csak annyira, hogy még éppen ne szorítson.
- A mandzsettát felfújjuk levegővel olyan nagyra, hogy kidagadó oldala összenyomja felkarunk lágy részeit és az itt futó artériát a felkarcsonthoz szorítva annyira lelapítsa, hogy az teljes keresztmetszetében elzáródjon. A vér áramlása értelemszerűen megáll. A mandzsettában uralkodó nyomás most tehát magasabb, mint a vér nyomása, hiszen a szív nem képes akkora erőt kifejteni, hogy a lelapított érfalat megemelje és átpréselje a vért. A nyomásmérő a vérnyomás maximumánál nagyobb értéket mutat (a higanyoszlop magasan áll).
- Megindítjuk és folyamatossá tesszük a levegő kiáramlását. Nagyon lassan, egyenletesen hagyjuk szivárogni a levegőt a leeresztő szelepen keresztül. A nyomásmérő a beállított sebességgel csökkenő nyomást mutat (a higanyoszlop lassan süllyed).
- A mandzsetta szorítását létrehozó levegő nyomása folyamatosan csökken, és így lejut arra az értékre, amely a vérnyomás maximális értékével azonos. A szív izomereje és a mandzsetta szorítóereje ekkor egyenlő. Ezt a pillanatot követően megfordul a helyzet és a levegő nyomása lesz kisebb. Az összehúzódó szív által kitolt vér már képes felemelni az érfalat és utat nyitva magának átáramlik az eddig elzárt szakaszon. Ez az esemény észrevehető, és ha az első megjelenésekor leolvassuk a nyomásmérőn éppen látható értéket, a vérnyomás maximumát kapjuk. Ezt nevezik szisztolénak (systole). A higanyoszlop teteje itt egy pillanatra észrevehetően megemelkedik az üvegcsőben.
- A mandzsetta szorítása egyre csökken, innen már csak a szív elernyedt állapotában tudja visszalapítani az eret, hiszen a minimális vérnyomásnál azért még magasabb a mandzsettában uralkodó nyomás, de minden szívütésnél az érfal megemelkedik, és a vér átáramlik. Az érszakasz váltakozva kinyílik-lezárul. Érezhetően egyre jobban erősödik a vér lüktetése (a higanyoszlop teteje az egyenletes süllyedés mellett ütemenként picit visszaemelkedik).
- A mandzsetta szorítását létrehozó levegő nyomása továbbra is csökken, és így leesik arra az értékre, ahol a szív elernyedt állapotában fennálló minimális vérnyomás és a mandzsetta szorító erejét adó levegő nyomása egyenlő. Ezt a pillanatot követően pedig beáll az a helyzet, amikor a mandzsetta szorítása annyira csekély, hogy az érszakasz már nem záródik ütemenként vissza, létrejön a folyamatos keringés. Ha a nyomásmérő által mutatott értéket leolvassuk ott, ahol a visszazáródás jelensége éppen megszűnik, a vérnyomás minimumához rendelhető értéket kapjuk. Ezt nevezik diasztolénak (dyastole) (a higanyoszlop tetején az ugrálás megszűnik).
- A mérés megtörtént. A mandzsettát a maradék levegő kiengedését követően eltávolítjuk. A keringés zavartalanná válik (a higanyoszlop nullára esik).
A vér áramlása hangtalan mindaddig, amíg útjába akadály, szűkület nem kerül. A fenti eljárás során az áramlást folyamatos akadályoztatással befolyásoljuk, ezért hanghatások keletkeznek, melyeket a könyökhajlatnál, az ér felett elhelyezett fonendoszkóppal jól felismerhetően észlelhetünk (Korotkov-hang). A mérés folyamán ezeket halljuk:
- az első, hirtelen megjelenő hang a szisztolés érték elérését jelzi,
- a folyamatos, lüktető hang zörejesebbé, zúgolódásszerűvé válik,
- a hang felerősödik, kopogós lesz,
- a hang hirtelen fojtottá, tompává válik,
- a hang megszűnik – ez a diasztolés értéknél következik be.
Nincs más dolgunk, mint figyelmesen hallgatózni, és az I., valamint az V. esemény keletkezésekor azonnal leolvasni a nyomásmérő által mutatott értéket.
Nos egy ily módon jól kivitelezett vérnyomásmérés kevesebb időt vesz igénybe, mint amennyi alatt e cikk olvasásakor idáig eljutott a kedves olvasó. Kétségtelen, hogy az eljárás nem olyan tökéletes, mint amikor közvetlen módszer esetén egy nagyon vékony és hajlékony műanyag csövet (katétert) vezetnek az érbe, és a véráramban érzékelik az uralkodó nyomást, illetve annak időbeli változását. Cserébe azért a kényelmetlenségért, hogy elviseljük a mandzsetta szorítását és végigvárjuk azt az igen kis időt, míg a mérés megtörténik, egy olyan, a vérnyomás mérésére alkalmas technika birtokosai vagyunk, amely kórházon kívül is végrehajtható. Nincs szükség a test és a vérkör megnyitására, nem kell nagy értékű klinikai műszert alkalmaznunk, a mérést kis gyakorlással bárki megtanulhatja, többször használható a készülék akár más-más személynél is, anélkül hogy az eszközt fertőtleníteni kellene, és ami a legfontosabb: kellő pontossággal meghatározható a vérnyomás felső/alsó értéke. Ennek köszönhető, hogy a közvetett vérnyomásmérés technikája hamar kikerült a hétköznapok gyakorlatába. A kezdeti konstrukciókat folyamatos fejlesztés mellett felváltották az egyre tökéletesebb készülékek, melyek kezelése egyszerűsödött, megbízhatóságuk pedig nőtt. A jelenleg kapható vérnyomásmérők között van olyan elektronikus készülék, mely a bekapcsolást követően egyetlen gombnyomással indítva megméri az alsó és felső vérnyomásértéket, valamint a pulzust. Mindezeket pedig a mérés végén számjegyekkel kiírva jelzi egészen addig, míg a készüléket ki nem kapcsolják.
A későbbiekben bemutatjuk a különböző vérnyomásmérő készülékeket és azok használatát, mérési eljárásukat.
Trieber László
Vezetője egy szolgáltató és kereskedő cégnek, mely kórházak és magánszemélyek részére végzi orvosi és gyógyászati készülékek javítását, valamint forgalmazását.