Személyes történetek

Történetek, életutak

„Mindent megteszek, hogy egészséges maradjak”

Zöldbabpörkölt félbarna kenyérrel

Szerző: Módos Anikó

Nagy Csaba 15 esztendős soproni középiskolás. Különleges, színes egyéniség. Ránézésre nem sokban különbözik kortársaitól: tanul, sportol, szabadideje nagy részét barátaival tölti. Egy ideje a zene a mindene: zenekart alapított, társaival együtt szorgalmasan gyakorol a családi házuk alsó szintjén kialakított helyiségben. Hétköznapjait azonban a tanuláson és kedvtelésén kívül a cukorbetegség is befolyásolja. Csaba két éve diabéteszes. Korához képest meglepő bölcsességgel „kezeli a helyzetet”, hozzáállása példaként szolgálhat fiataloknak és idősebbeknek egyaránt.

 Tovább
Az étkezésünk (is) az agyban dől el

Az étkezésünk (is) az agyban dől el

Szerző: Dr. Ádám Ágnes

Tudom, elhízott vagyok, mondhatni, dagi, sőt kövér, csak ezt így nem akarta mondani háziorvosom, amikor a havi hipertóniagondozás céljából felkerestem. Megmérte a súlyomat, haskörfogatomat, nyakkörfogatomat, testmagasságomat, és jelentőségteljesen csóválta a fejét. Ingatta jobbra-balra, és arcáról nem a megelégedettség derűje sugárzott. Ebből biztosan tudtam – amit egyébként is tudok, csak nem merek szembesülni vele –, hogy ismét felszedtem pár kilót. Éreztem ezt is, hiszen a nadrágjaim egyre szűkebbek, mintha összementek volna a mosásban. Mondtam is a feleségemnek, óvatosabban mossa, mert ha így haladunk, új ruhatárra lesz szükségem. Akkor Ő is ingatta a fejét, ugyanazt a rosszalló pillantást vetette rám, mint most orvosom. Összeszövetkeznek ellenem…? Ideje lenne összeszövetkezni – értem…

 Tovább

HbA1c, önellenőrzés és torna

Szerző: Orlik Szidónia

Amint megtudtam, hogy cukorbeteg lettem, elhatároztam: mindent elkövetek, hogy jóra, jobbra forduljon állapotom. Kis küzdelem még most is nap mint nap ellenállni a sok csábító kínálkozásnak. Hét év elteltével olyanok az eredményeim, mint amikor egészséges voltam, igaz, gyógyszer segítségével.

 Tovább

A diabétesz nem ellenség…

Sokan a kezdet kezdetén azt gondolják, hogy a diabétesz tönkretette az életüket. (Én is azt hittem.) Szinte megszemélyesül az állapot. Ellenségünknek, korlátozónknak tituláljuk.

 Tovább

Állásinterjú – keserűséggel

Meséli harmincas diplomás diabéteszes ismerősöm, hogy megpályázott egy szaktudást, tapasztalatot, kapcsolati tőkét feltételező állást. Miután ő mindhárommal „bírt", s még érdekelte is a dolog, gondolta, megpróbálja. Megírta az önéletrajzát, csatolta hozzá az újonnan készített fényképét, majd elküldte a felhívásban megjelölt címre. E-mailen, mert manapság így szokás. Aztán várt.

 Tovább
Diabétesszel a kapuban

Diabétesszel a kapuban

Szerző: Szőke Mária

Ha valakinek a sors és örökletes génjei szellemi talentumot és sporttehetséget is bőségesen juttattak, az szerencse fia. És ha szülei arra ösztönzik és nevelik, hogy az életben mindig megállja a helyét, az a diabétesszel is megbirkózik. Gremsperger Gábor, a sikeres fiatalember nem tekinti magát példaképnek, mégis biztatást jelent sorstársainak, ismerőseinek és mindannyiunknak.

 Tovább
A gyógyszeres szekrény rejtélye…

A gyógyszeres szekrény rejtélye…

Szerző: Dr. Antalics Gábor

A családorvosi munka egyik sajátos vonása a folyamatos betegellátás. Ez  alatt  az értendő, hogy egy páciens praxisba bejelentkezése után mindig a választott családorvossal találkozik, a legtöbb betegségére helyben megkapja a szükséges ellátást. A heveny betegségek ellátása mellett ez természetesen vonatkozik a krónikus bajok, mint például a magasvérnyomás-betegség gyógyítására is. Hónapról hónapra, évről évre, mindig az állapottól függően, a szövődményeket, a társuló egyéb betegségeket figyelembe véve látjuk el betegeinket! Azt is gondolhatjuk, hogy ez a folyamat hamar egyszerűvé válik, meglepetéseket nem tartogat. Nemrégiben az otthonában látogattam meg egyik régi betegemet – nevezzük csak Beteg Lászlónak – soron következő állapotfelmérésre, kezelésellenőrzésre, gyógyszerfelírásra. A látogatás során meglepő tapasztalatokkal gazdagodtam. Szolgáljon tanúsággal mások számára is, legyen elgondolkodtató orvosnak és betegnek egyaránt!

 Tovább
A fogyás és az egészség receptje: a testmozgás

A fogyás és az egészség receptje: a testmozgás

Szerző: Szőke Mária

Amerikában is, itt Magyarországon is sok a túlsúlyos ember, mondja szemünkbe egy fiatalember, így egyenesen, nem kertelve.

 Tovább

Cukorbeteg gyermekek közösségben

Szerző: Lázár Virág

Óriási próbatétel a szülőnek gyermeke óvodába vagy iskolába íratása, hiszen a féltett csemetéért napközben már egy idegen ember felel. Aggódással teli napok, hetek, hónapok következnek.

 Tovább

Nagy öregjeink

Két évvel ezelőtt Győrben találkozót szerveztek olyan diabéteszesek számára, akik legalább negyven éve betegek. A Diabetes című folyóirat szerkesztőjeként ott kellett lennem! Csodálatos élmény volt találkozni a jelenlévőkkel. Közülük néhányukat mutatom be.

 Tovább

A muzsika hangja

Szerző: Herth Viktória

Veszprém nemcsak a királynék városa – ahogy azt a turisztikai reklámszöveg mondja –, hanem a zene városa is. Kisebb-nagyobb zenekarok működnek nálunk, és a kórusokat sem lenne könnyű felsorolni.

 Tovább
Akkor is a mi életünk

Akkor is a mi életünk

Ne haragudj, meggondoltam magam, mégsem szeretnék interjút adni. Nem szeretném, ha a fiam tudná, miket éreztem akkoriban.

 Tovább
 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!