Dunántúli Diabetes Hétvége

Pannon Diabetes Díj 2022

Az Alapítvány a Cukorbetegekért és a Veszprém Megyei Diabetes Egyesület az I. Dunántúli Diabetes Hétvége (DDH) megrendezésének 20. évfordulójára 2011-ben Pannon Diabetes Díjat alapított. A díjat egy, a Dunántúlon dolgozó, a cukorbetegek ellátásában kimagasló szakmai és emberi teljesítményt nyújtó orvosnak és egy nővérnek vagy dietetikusnak ítélik oda az alapítók. Az alapítók a díj alapításával nagyrabecsülésüket kívánják kifejezni a cukorbetegek közvetlen ellátásában dolgozó orvos, nővér, dietetikus kollégáknak, szeretnének hozzájárulni az orvoslás megbecsülésének helyreállításához. Eddig Pannon Diabetes Díjban részesült prof. dr. Simon Kornél és Bosits Istvánné (2011), dr. Pátkay József és Szabó Gyuláné (2013), dr. Baranyai Marietta és a Törp program (2015), dr. Strényer Ferenc és Hegedüs Marianna (2016), dr. bujtor Zoltán és Kovács Éva (2017), dr. Erényi Ottó és Stáhlné Tausz Katalin (2018), dr. Sudár Zsolt és Forrás Béláné (2019), dr. Késmárki Nóra és Tuifel Andrea (2020), dr. Dezső Enikő és Keserű Sándorné (2021). A díjat az idei évben dr. Fulcz Ágnes és Túri Beáta vehette át. A DDH 25 éves jubileuma alkalmából idén Pannon Diabetes Életmű Díjak is átadásra kerültek, dr. Oroszlán Tamás és dr. Hidvégi Tibor vehették át a kitüntetést. A kitüntetettekkel Herth Viktória beszélgetett.

Túri Beáta

A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház diabetológiai szakrendelésén 5 éve dolgozik Túri Beáta, 4 éve diabetológiai szakápolóként. Korábban a belgyógyászat főnővére volt, itt a hematológiát, a nefrológiát ismerte meg. Amikor lehetőség adódott, jelentkezett, hogy dolgozna a diabetes területén. Nem bánta meg a döntését, pedig addig nem ismerte alaposan ezt a területet.

– Mit szeret benne?

– A folyamatos fejlődést. Nincs két egyforma nap, sőt, ötpercenként, betegenként változik minden. Rendszeresen edukálunk, átjárunk a kórházi osztályra a friss cukorbetegeket tanítani, és a szakrendelésen segítjük az orvosok munkáját. Szeretem az edukációt. Ez hosszú folyamat, többször, alkalmanként egy órát foglalkozunk a betegekkel. A legelején kezdjük, az alapvető dolgokkal, majd egyre mélyebbre megyünk. A technikai eszközök használatára tanítjuk őket, sok apróságot elmesélünk nekik, ami könnyíti a dolgukat: hogyan tartsák a pent, hogyan csípjék össze a bőrüket. Számomra szinte flow-élmény egy-egy ilyen alkalom.

A COVID óta kicsit nehezebb a dolga, mert az emberek türelmetlenebbek, frusztráltak, s bár Beáta tudja, hogy a feszültségük nem ellene irányul, több energiát, figyelmet igényel, hogy megoldja a helyzeteket.

A mostani kicsit nehezebb helyzet ellenére a 40 éves hölgy úgy tervezi, nyugdíjig marad a cukorbetegek között, a diabetológia szakterületén. Családja – fantasztikus férje és 11 éves kislánya – támogatja ebben.

Dr. Fulcz Ágnes

– Miért jó diabetológusnak lenni?

– A diabetológia gyorsan fejlődő szakterület, mind a kezeléshez szükséges eszközök, mind a gyógyszerek hatalmas fejlődésben vannak, fantasztikus kezelési lehetőségeket kaptunk, kapunk. A másik ok: a diabetes olyan krónikus betegség, amelyben nagyon sokat lehet segíteni a betegeknek, ha kellőképpen sikerül motiválni őket.

– És miért rossz diabetológusnak lenni?

– Ismét a motivációt említem. A betegek egy része nem motivált, nem érzi a szövődmények veszélyének a súlyát. Nehéz meggyőzni őket, hogy ne várják meg a stroke, az infarktus megjelenését. Ha eléri őket, utána mindig nagy a fordulat, de addig sok kudarc éri az orvost.

– Mi az oka sokak nemtörődömségének?

– Zaklatott világban élünk, leterheltek az emberek. Az életmódváltás, ami alapfeltétel lenne, idő- és figyelemigényes, emiatt sokan nem vállalkoznak rá.

– Van konkrét eset ezzel kapcsolatban, akár sikertörténet, akár kudarc?

– Kudarcból lett sikertörténet mesélek. 1-es típusú, 24 éves fiú páciens került hozzám, akivel nem sikerült eredményt elérnünk, nem volt nyitott, nem tudott megbirkózni a diabéteszével. Akárhogy próbálkoztunk, nem tudtunk közel jutni hozzá. Átirányítottam egy kollégámhoz, hátha ő több eredménnyel jár, pszichológushoz küldtem, egyik sem hozott változást. Aztán az egyik asszisztensnőnek sikerült rábeszélnie, hogy eljöjjön a hétvégi tanfolyamra, s ott megtörtént az áttörés. Kinyílt, figyelt, aktív volt. A csoport ereje, a sorstársai nyitották meg, utána a kezelés is eredményesebbé vált.

Két évig nem találkoztunk, mert Angliába ment dolgozni. Írt egy levelet, benne a jó cukoreredményeivel, és megköszönte a segítséget. A tanfolyamtól ő valójában egzisztenciát kapott, biztonságot. „A diabéteszem már nem volt akadály – írta –, el mertem menni külföldre dolgozni.” Erre a sikerre nagyon büszkék vagyunk a kollégáimmal.

– Diabetológusként kitől, kiktől tanultad a szakmát?

– A legtöbb segítséget Vándorfi Győzőtől kaptam, de sokat tanultam a „nagyoktól” is konferenciákon, a cikkeikből, könyveikből. Az első években nagyon sokat tanultam a betegtanfolyamokon, az ottani előadóktól és maguktól a cukorbetegektől.

– Már „öreg” diabetológusként tanítottál is?

– A kórházi osztályon részlegvezetőként a fiatalokat próbáltam tanítani, előadásokat is tartottam nekik, de úgy érzem, a legtöbbet a mindennapi gyakorlat során, a viziteken, betegmegbeszéléseken tudtam átadni nekik.

Herth Viktória