Aktív sportos cukrosok

DiabAkadémia és edzőtábor

A Sportos Cukorbetegek Egyesülete tavasszal szervezte az első edukációs hétvégét, amely után rengeteg pozitív visszajelzést kaptunk, ezért plusz egy nappal kibővítve október első hétvégéjén ismét megrendeztük a DiabAkadémia képzést Tatán. A 4 nap alatt 30 órányi interaktív előadáson vehettek részt az 1-es típusú diabétesszel élő felnőttek vagy diabéteszes gyermekek szülei.
Ezzel egy időben, egy helyszínen rendezték meg a sportos cukrosok egyre népszerűbb edzőtáborát is.

Tudásuk legjavát adták át

Speciális lett ez az őszi DiabAkadémia. Az egyesület vezetősége szimultán szervezte meg a képzést a felnőtt Sportos Cukros edzőtáborral. Ez azt eredményezte, hogy nem csupán az akadémia résztvevőivel, hanem még több kedves sportos cukros ismerőssel futhattam össze. Nagyon vágytam közéjük, amikor a négynapos képzésen órákat ülve az ablakból láttam őket készülődni egy-egy edzés előtt, de be kellett látni: mi most nem sportolni, hanem tanulni jöttünk.

Figyelemmel fordultunk hát az összes nagy tudású, országosan ismert és elismert szakemberhez, akik ezen a hétvégén az idejüket ránk áldozták, teljes szakmai alázattal igyekeztek tudásuk legjavát a mi szintünkön átadni, minden területen a legújabb és legkorszerűbb információkat megosztani. Nem siettek, nem rohantak el. Egymás prezentációját és a mi nem szűnő kérdéseinket is meghallgatták és megválaszolták.

Mennyi figyelem jut egy diabosra az állami rendszerben? Ha a kevésbé szerencsések közé tartozunk, akkor negyedévente 20 felületes, türelmetlen, lelketlen perc. Évente egy bő órácska alatt kellene minket edukálniuk, a testünket karbantartani, a lelkünket ápolgatni. Lehetetlen küldetés. De ők, akik eljöttek a Sportos Cukorbetegek Egyesületének hívó szavára, ezzel az egy hétvégével is többet tettek értünk, mint sok diabos társunk saját magáért egész élete során.

Összegezve két nagyon fontos kulcsszót emelnék ki az elhangzottakból a sikeres terápia érdekében: mozgás és szenzoros monitorozás!

Dezsőné Rácz Hilda

A sorstársakkal töltött idő ereje

Hiánypótló és egyedülálló, amit csináltok, ilyen rendezvény nincs Szlovákiában.

Az összes orvoson, előadón érezni lehetett, hogy a szakmájuk egyben a szenvedélyük is, csak így lehet ilyen lelkesen előadni, mint ahogy ők tették.

Nagyon sok hasznos információt hoztam el, amit beépítek lányom diab-kezelésébe. Bízom benne, hogy más rendezvényetekre is eljutok, és akár a gyerektáborba is bejut Lilla, hogy saját bőrén tapasztalja meg a sorstársakkal együtt töltött idő erejét.

Gaborova Csilla

Mindenhol izomlázam van

A várakozást idén is felülmúlta a tábor. Azóta is lábujjtól fejbúbig (na jó, nyakig) mindenhol izomlázam van. Napi 6–7 óra edzés után mondjuk legyen is. De annyira tele van a szívem!

Az alapvető erősítő edzéseket, akadályversenyeket, csapatjátékokat és a reggel 6.30-as hengerezést idén is Pálos Attila vezette. Az időjárás nem kedvezett a kinti programoknak, így a tervezett via ferratát (speciális túrázás – a szerk.) akrobatika alapozó edzéssel helyettesítettük, illetve sokan életünkben először golfoztunk, ami sokkal izgalmasabb és megerőltetőbb, mint amilyennek gondoltam.

Az edzések mellett idén nem előadások tarkították a programot, hanem beszélgetések. Például Kusztor Péter – profi kerékpárversenyző, diabéteszes, a Novo Nordisk országúti kerékpárcsapat tagja – készített nekünk és velünk tartalmas reggelit, közben megosztotta velünk tapasztalatait. Megismerhettük a Magyarországon elérhetővé vált In Pen technológiát. Szokás szerint a pumpások népszerűsítették az inzulinpumpa használatát, illetve egy nagyszerű kerekasztalbeszélgetést hallgathattunk végig. Időutazáson is részt vettünk, megnéztük, hova fejlődött az ’50-es évektől napjainkig a diabétesz kezelésének módja, milyen lehetőségek érhetők el ma itthon, illetve arról is szó esett, hogy mi várható a jövőben.

A tábor utolsó estéjére szerveztünk egy bulit a DiabAkadémia résztvevőivel együtt, beszélgettünk és táncoltunk (akiben még maradt energia).

Számomra nagyon megható, hogy ma Magyarországon a legmodernebb kezelési eljárásokban részesülhetünk. Ami sokkoló, hogy a mai napig sem érhető el minden országban az inzulin a cukorbetegek számára.

K. Kriszti

Gyerünk mááár!

Minden edzőtábor újabb határfeszegetés a számomra. 6.30-kor már mozgásba lendülünk, az első nap még csak az SMR henger használata közben fáj mindenem, másnapra csak a fülcimpám marad fájdalommentes. Rádöbbenek, hogy aluledzett vagyok, sok olyan gyakorlat okoz kihívást, amelyet az ember kisgyerekként spontán módon űz (nyusziugrás, cigánykerék, tigrisbukfenc). Az akadálypálya délután okoz kétségbeesést, amikor a csapat saját átlagához képest jobbat kell mennünk, és tudom, bele kell adnom a maradék energiámat.

A közös beszélgetések, az élmény- és tapasztalatmegosztás minden alkalommal feltölt, érzem a sorsközösséget, a támogatást. Az első táboromban, frissen diagnosztizáltan nem láttam ki a kétségbeesés mögül, mostanra részese vagyok ennek az elképesztően vicces és inspiráló ­csapatnak.

Minden nap legalább kétszer meggyógyulunk – ezért is megyünk. A táborban részt vevő orvosoktól mindig lehet tanulni, kérdezni, azt hiszem, ők is tanulnak tőlünk. És Légár Balázs továbbra is ordít: „Gyerünk máááár!”

Artai Monika