Nyári gyermektáborok
Érdemes beleugrani
Nyári táborok, csodálatos teljesítmények
Jó pár évtizede már az iskolapadok nem miattam kopnak, sőt, a gyerekeim is kiléptek a nagybetűs életbe, a szeptember mégis az iskolakezdés hónapja számomra is. Az első hétvégén ebéd közben nem annyira nosztalgiázva, inkább megkönnyebbülve emlegettük fiaimmal, hogy hány hosszú éven át a könyvek, füzetek bekötése volt ezen a hétvégén a program. (Nem hiányzik, fűzöm hozzá somolyogva.)
Az idei tanévkezdés különösen lázba hozott, gondolom sejtik, hogy a telefonmizéria miatt. Elfogadom – még az iskolából nemrég kiszabadult fiam is –, hogy valahogy korlátok közé kell szorítani a mobilon lógást. De a pár ezer cukorbeteg gyereknek nem játék, hanem a kezeléshez szükséges segédeszköz a telefon. Olvastam ugyan egy-két problémás esetről, de szenzort használó diabéteszes tanuló esetében egyetlen igazgató sem vonta kétségbe a telefon birtoklásának jogosságát. Ha valahol mégis gond adódik, nyugodtan forduljanak a Szurikáta Alapítványhoz – segítenek!
A szeptemberi iskolakezdést a nyári vakáció előzte meg, s ha nyár, akkor tábor. Én annak idején imádtam a 10 napos turnusokban megszervezett (és szüleimnek semmibe nem kerülő) úttörőtáborokat. Volt, hogy egy nyáron kétszer is elvégeztem az őrsvezetőképzőt, egyszer a Balatonnál, egyszer a Bakonyban. Így aztán szinte irigylem azokat a fiatalokat, akik a jó hangulatú, sok-sok barátságot termő diabtáborokról számoltak be. Cukorbeteg fiatalok esetében ez különösen fontos. Ahogy leírták, a legnagyobb élmény ezekben a táborokban az összetartozás érzése és a felismerés: „nem vagyok egyedül!” A szülők szemszögéből pedig a biztonság jelenti a fő vonzerőt.
A diabéteszes fiatalok és fiatalos diabéteszesek sportteljesítményei pedig lenyűgözőek: 24 órányi kerékpározás, Balaton-átúszás, az „apróbb” edzőtáborokban nyújtott teljesítményekről már nem is ejtünk szót – ezekről is olvashatnak a Diabetesben. Ahogy Jerry Gore 62 éves cukorbetegről is, aki évente teljesít egy-egy jótékony célú kerékpáros kihívást. Idén nyáron 2500 kilométert biciklizett.
Tudom, hogy ezt az újságot sok idős cukorbeteg olvassa, számukra ezek a dolgok már távoliak. De lehetnek példaadóak! Bár mi már nem biciklizünk körbe a Hungaroringen, de bármennyire is fáj a lábunk, elmehetünk gyalog a boltba, ha kell, kétszer is egy nap. Fel tudunk úgy kelni, hogy nem arra koncentrálunk: nehéz az élet, a cukorbetegség hatalmas teher, hanem arra, hogy igenis képesek vagyunk teljes életet élni! Természetesen a megfelelő odafigyeléssel, a szabályok betartásával – a diabos sportolók is ezt teszik.
„Ha az ember kis lépéseket tesz, mindig egy kicsit jobb lesz a helyzet. Nincs olyan életkor, amikor az ember ne tudna tenni saját magáért” – zárta az e lapban megjelenő cikkét Domboróczki Zsolt doktor úr, aki az időskor állapotáról írt tanulságos összefoglalót.
Végezetül szeretném felhívni a figyelmüket, hogy a Joslin-oklevélhez és -éremhez az igénylésüket legkésőbb 2024. november 14-ig, a Diabetes Világnapig küldjék el szerkesztőségünkbe. (Amennyiben nem kapnak visszajelzést, akkor nem kaptuk meg a jelentkezést, kérjük, érdeklődjenek telefonon!)
Herth Viktória
