Szerző: Herth Viktória Feltöltés dátuma: 2024.06.10.

Doktori címet szerzett edukátor

Kézen fogom a betegeket

Nem mindennapi teljesítményről és egy nem mindennapi hölgyről lesz szó az alábbiakban. Egy gyógytornászról, diabetológiai edukátorról, aki a közelmúltban megszerezte a doktori címet.

Dr. Molnár Ágnes és dr. Halmos Eszter a Magyar Diabetes Társaság Szakdolgozói Szekciójának jelenlegi és korábbi elnöke a szekció XIII. Kongresszusán (Fotó: Juhász Gábor)
Dr. Molnár Ágnes és dr. Halmos Eszter a Magyar Diabetes Társaság Szakdolgozói Szekciójának jelenlegi és korábbi elnöke a szekció XIII. Kongresszusán (Fotó: Juhász Gábor)

Tanulás, tanulás

Dr. Molnár Ágnes 1987–1990 között Debrecenben egészségügyi szakiskolában tanult. Mindenki furcsállta, hogy ide jelentkezett, hiszen kitűnő tanuló volt. Ahogy végzett, belátta, hogy a felnőtteknek igaza volt, hiszen ez az iskola nem járt érettségivel, így a hajdúböszörményi Bocskai István Gimnáziumban, esti tagozaton, megszerezte. Osztályos ápolóként dolgozott, férjhez ment, született két gyermeke, közben gyógytornásznak tanult. 2010-ig a család és a tanulás töltötte ki az életét.

Ekkor döntött úgy, hogy visszatér a klinikára, konkrétan a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának belgyógyászatára. Gyógytornászként nem fenyegette a több műszakos munkarend réme, de arra nem gondolt, hogy épp akkor nem keresnek gyógytornászt. Viszont az intézményvezető felajánlotta, hogy ha elvégzi a szükséges képzést, diabetológiai edukátorként dolgozhat.

Ágnes sosem félt a tanulástól, így 2010 szeptemberétől a Changing Diabetes projekt kelet-magyarországi koordinátora lett.

– Hiszek az égiekben, nem lehetett ez véletlen. Már gyógytornászként is diabétesszel kapcsolatos témát dolgoztam fel a szakdolgozatomban. Mindaz, amit tanultam, egymásra épült, most valamennyit tudom hasznosítani a munkám során: ápolás, gyógytorna, rehabilitáció, diabetológiai edukáció.

A tanulást még mindig nem hagyja abba, tervezi, hogy rövidesen beiratkozik a debreceni egészségmenedzser-képzésre, úgy véli, így lesz teljes a kör.

Mozgással a neuropátia ellen

Ágnes jelenleg Debrecenben, a diabetológiai szakrendelésen dolgozik edukátorként, s ő végzi a páciensek neuropátiavizsgálatát. Nem véletlen tehát az sem, hogy a PhD-fokozat megszerzése során, disszertációjának témája a diabéteszes betegek neuropátiája volt.

– Cukorbetegek egy csoportjánál mozgásterápiát alkalmaztam, heti háromszor nordic walkingoztak. A másik csoportba tartozók B-vitamin-kezelésben részesültek. A vizsgálatom során egyértelműen kiderült, hogy a rendszeres mozgásnak kedvező a hatása, a vércukorszintet normalizálja és a neuropátia súlyosbodását lelassítja.

A diabétesz gondozásának három alappillére a diéta, a mozgás és a gyógyszeres kezelés, ezt mi jól tudjuk.

– A diétát és a mozgást együtt nevezzük életmódnak! Gyakran előfordul, hogy 2-es típusban kezdetben nincs is szükség gyógyszerre, az életmód megváltoztatása elegendő a vércukorértékek normalizálásához.

Az apró lépések is előrevisznek

A gondozóban Ágnesnek mint edukátornak önálló rendelése van.

– Nincs nálunk olyan, hogy egy beteg nem részesül edukációban. Mindig nálam kezdenek, beszélgetünk, papíralapú oktatóanyagokat adok nekik, a neten hiteles forrásokat ajánlok. Amikor elkezdtem ezt a tevékenységet, nemcsak én nem tudtam, mi a feladata az edukátornak, az orvosoktól sem kaptam tanácsot. Ehhez képest mára sokat javult a helyzet az egészségügy oldalán is, de megnőtt a betegek érdeklődése is. Ma már fontosnak tartják a szövődmények szűrését, előfordul, hogy ők maguk kérik, hogy vizsgáljam meg a lábukat. A diabéteszesek nagy részének a szemlélete megváltozott.

Van, aki könnyen hajlik a jó szóra, van, akit nehéz meggyőzni, hogy ne bújjon a genetika mögé, ne intézze el a túlsúlyát azzal, hogy a nagymamám, anyám is kövér volt. Változtatni mindig lehet.

– Nem kell nagy dolgokra gondolni. Nem kell edzőterembe járni, elég, ha gyalog megy a munkahelyére, két megállóval hamarabb száll le a buszról, nem használ liftet. Nem kell futni, elég, ha sétálni viszi a kutyát, ha kertészkedik. Az étrend változtatása is így működik. Egyszerre egy dolgot kell bevezetni, a krumplit bulgurra váltani, a köret és hús mellé zöldséget is tenni, fehér kenyér helyett teljes kiőrlésűt venni. Apró lépések is előrevisznek.

A hobbim a munkám

– A diabétesz kezelése során partnerkapcsolatra van szükség a cukorbeteg és az őt kezelő szakemberek között. Valójában maga a diabéteszes tudja menedzselni önmagát, én csak segítőként állok mögötte. Szigorú oktató vagyok, nem sajnálkozom, hanem segítek. De cselekedni, változtatni csak maga az érintett tud.

Ágnes jó példával jár elöl, egy héten háromszor-ötször megy tornászni, egészségesen étkezik.

– Nagy a felelősségünk, példaként kell a páciensek előtt állnunk. Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a munkám a hobbim, illetve a hobbim a munkám. Nagyon sokat dolgozom, nagy hévvel, de nagyon élvezem is.

A szakrendelőben végzett munkája mellett Ágnes a Magyar Diabetes Társaság Szakdolgozói Szekciójának elnöke, tagja az MDT vezetőségének és az MDT lábmunkacsoportjának. Egyetemi hallgatókat tanít óraadóként, szakdolgozatok témavezetője, opponense.

Herth Viktória

Megjelent a diabetes2024/2. számában

Rendelje meg a Diabetes című betegtájékoztató kiadványt, és féláron adjuk mellé a Diabetes különszámokat és a Hypertonia Magazint!
(Legfeljebb 3 db-ot)

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!