A cukorbetegség nem kifogás

3200 km-t tett meg kerékpárral két biciklista, hogy adományt gyűjtsön az Ukrajnában élő diabéteszeseknek.

Amint arról lapunk egy korábbi számában beszámoltunk, a két elszánt kerékpáros, Jerry Gore és Paul Buckley elhatározta, hogy Londonból Kijevbe kerekeznek egy hónapon belül azzal a céllal, hogy adományt gyűjtsenek az Ukrajnában élő krónikus betegek és diabéteszesek számára. 26 kerékpáron töltött nap alatt sikeresen teljesítették ezt a nem szokványos kihívást, ráadásul támogató csapat nélkül.

Útjukról Jerry számolt be lapunknak, aki ezzel a teljesítményével rekordot állított fel, 62 évesen ő a legidősebb 1-es típusú cukorbeteg, aki ilyen hosszú utat végigtekert.

Vércukorszint-menedzselés mesterfokon

A legnagyobb kihívást a szénhidrátszámolás jelentette, mert rendkívül változó volt, hogy mit tudtak enni az útjuk során. A napi 4000 kalória energiaszükségletüket hol benzinkutak, szupermarketek, hotelek kínálatából fedezték, hol helyi támogatók látták őket otthonukban vendégül, máskor konferenciavacsorákon vettek részt vagy gyorséttermekben étkeztek. Szintén nehézséget jelentett, hogy minden nap más időpontban ettek, ezért Jerry éjjel 2-re mindig állított egy ébresztőt, hogy ellenőrizze vércukrát. A Freestyle Libre folyamatos vércukormonitor és a Contour Next vércukormérője volt segítségére a vércukorértékeinek követésében. A napi átlag 120 km kerékpározástól érzékenyebbé vált az inzulinra, a bázis Levemirt 12 egységről nappalra 3-ra, éjjelre 8-ra vette vissza. A bólus Humalogot is 5–6 egységről 1–2-re csökkentette.

Egy-egy enyhe hipo- és hiperglikémiás állapot minden nap bekövetkezett. A komolyabb hipo megelőzése érdekében mesterségesen magasan tartotta a vércukorértékeit, lehetőség szerint kerülve a magas szénhidráttartalmú ételeket, előnyben részesítve a fehérjét, zsírt, zöldséget. Este már soha nem evett édességet, hogy elkerülje az éjjeli hirtelen vércukorszint-kiugrást. HbA_1c-szintje 6,8 szokott lenni, de a kihívás során 8,2-re emelkedett. Nem volt ez újdonság Jerry számára, 2004 óta minden évben teljesít egy hasonló kihívást adománygyűjtés céljából, amivel diabétesszel élő gyermekeket és fiatal felnőtteket támogat.

Az Ukrajnai diabéteszesek küzdelmei

A front közelében élők számára az alapvető inzulinhoz való hozzájutás is nehéz. A harcoktól távolabb élők jobb helyzetben vannak, de több olyan szülővel találkoztak az útjuk során, akik arról számoltak be, hogy a gyerekeknek szánt 0,5 egység inzulint is adó peneket nem tudják beszerezni, illetve nem kapnak szenzort a Freestyle Libréhez. A humanitárius segélyek eljuttatása is problémás a frontvonalhoz közeli területekre, nem garantált a biztonság a segélyek szállítói számára sem, számolt be Irina Vlaszenko, a London-Kijev kihívás projektkoordinátora, a Nemzetközi Diabétesz Szövetség (IDF) alelnöke.

A másik nagy probléma a frissen diagnosztizált gyerekek és szüleik számára a hiányzó oktatás a diabétesz mindennapi kezeléséről, illetve a jól képzett, diabéteszkezelésre szakosodott orvosok hiánya, mert a legtöbb orvost a frontközeli kórházakba helyezik át. A háború kezdete óta jelentősen megnőtt az 1-es típusú diabétesszel diagnosztizált gyerekek száma, hetente legalább két új esettel találkoztak az elmúlt egy évben a lvivi gyermekkórházban, amely az ország legnagyobb gyermekkórháza.

Ukrán édesanyák elmondása alapján a háború mentálisan vagy fizikailag betegít meg minden gyermeket, akinek át kell élnie a borzalmakat. Az éjszakai bombázások, a hideg, nyirkos óvóhelyeken töltött órák nem teszik lehetővé a fejlődésükhöz szükséges megfelelő mennyiségű és minőségű alvást.

A közösség ereje

Lapzártánkig összesen több mint 15 000 euró adomány érkezett a felhívásra. A projekt során több mint 300 biciklista csatlakozott be az út egy részébe vagy egy-egy helyi rendezvényhez, amelyekkel az ukrán cukorbetegek nehéz helyzetére hívták fel a figyelmet. A 3200 km alatt érintett országokban a diabéteszszövetségek támogatták az adománygyűjtést, konferenciákat szerveztek, újságcikkek, interjúk készültek Jerryvel és Paullal.

Mélypontok és csúcsok

Jerrynek több mélypontja volt a 26 nap alatt, az egyik a 19. napon történt, a Krakkóból Tarnówba vezető 105 km-es szakaszon. Egy szörnyű éjszaka miatt, amit a túl meleg és hangos szállásuk okozott, későn indultak. Az út elején Paul defektet kapott, Jerrynek pedig esni kezdett a vércukra, amit egy gyors kávézói betéréssel orvosolt, ettől azonban szinte azonnal az egekbe szökött a cukra. Plusz egy egység inzulin és egy óra intenzív tekerés után javult a helyzet, de ekkor Paul másodszor is defektet kapott. A rossz utak és keskeny hidak után végre elérték a jó minőségű utat, már csak 20 km-re voltak a következő szállásuktól, amikor ismét nagyot zuhant Jerry cukra. Négy müzliszeleten túl már a vész-vész tartalékához kellett nyúlnia, de az sem bizonyult elégnek, ezért kerestek egy kisboltot. A szomszédos épületben egy lagzi zajlott éppen, ahová szívélyesen meginvitálták a két megfáradt biciklistát. Fél óra múlva a táncparketten találták magukat egy fergeteges hangulatú buliban. Némi sütemény és alkohol hatására a vércukrával nem volt egyszerű dolga, ám felejthetetlen élmény maradt az este. Igazi hullámvasútnak bizonyult ez a nap az út viszontagságaival, a vércukra ingadozásával és a szívélyes vendéglátással. Este csodával határos módon eltalálta az éjjeli bólus mennyiségét, másnap kiváló értékkel ébredt.

A boldogság belőlünk jön

Minden nap kemény volt, körülbelül napi 10 órát tekertek, a kihívás végére Jerry 5 kg-t fogyott. Esténként legalább éjfélig dolgoztak, hogy elkészítsék az összegzéseiket, megszervezzék a találkozókat, a szállásokat.

A cukorbetegsége azonban egyszer sem volt ok arra, hogy feladja, mert akiknek a támogatását vállalta, sokkal többet szenvednek, ráadásul nekik nincs választásuk. Jerry azt vallja, a boldogságunk, az élettel való elégedettségünk belőlünk jön, mi határozzuk meg, nem az állapotunk.

Somfai Katalin