48 órás extrém magashegyi kaland
Triglav – 2864 m
A hétvégén megnéztük a napfelkeltét, 2860 méteren állva. Régi tervem volt a Sportos Cukorbetegek Egyesületével ellátogatni a Júliai-Alpokba.
Válogatott sportoscukros csapattal (kipróbált, harcedzett sportolókkal) jó tempóban, szombaton hajnali indulással, vasárnap éjféli hazaérkezéssel kóstolót vettünk a magashegyek világából.
A Triglav csoportban, keletről mentünk egy (részben) körtúrát: Rudno polje, Vodnikov ház, Kredarica, Triglav és ugyanez vissza. Az eredeti terv szerint a Krma völgyből indult volna a túra, de a Szlovénián nyáron átvonuló viharok ezt a helyszínt annyira megrongálták, hogy kocsival nem lehetett megközelíteni a starthelyet. A magashegyi túrák állandó résztvevője a változás, az alkalmazkodás a körülményekhez.
Ahhoz képest, hogy a társaság nagyobb része nem jártas az alpesi túrákban, szinte minden szakaszon „szintidőket” mentünk, ami várakozáson felüli volt. (Az eligazító táblák szerinti időhöz viszonyítva a miénket.) Senkire sem kellett várni, és nem érezte úgy magát senki, hogy fékezné a csapatot.
Az időjárási ablak azon a hétvégén a régi túrázók számára a „nem létező” kategóriába tartozott: szinte végig szélcsendes, napos, felhőmentes, stabil idő volt. (Ez a már jóval korábban eltervezett út kizárólag stabil időjárás esetén jöhetett szóba.)
A túra célja az volt, hogy a sportokban jártas – kerékpáros, terepfutó, maratonos – résztvevőknek megmutassa, hogy azzal a fizikai állóképességgel, amit felépítettek az évek során, milyen jól lehet mozogni a hegyekben. A hegyekben ugyanis a diabos sportoló akár előnyt is kovácsolhat az anyagcserét befolyásoló hátrányából. Többször előfordult már, hogy cukorbetegként segítettem ki „egészséges” túratársat, mert láttam rajta, hogy „eléhezett”. Ezen a túrán nem láttam hipózó társat, de éjszaka a házban a szenzorok igen zajos koncertet adtak!
Hajnalban, sötétben, fejlámpa segítségével másztunk a csúcsra, ahová bőven a napfelkeltét megelőzően érkeztünk.
Monostori Andrisnak köszönöm az egyesület részére biztosított via ferrata eszközöket ezúton is. Nagy megtiszteltetés volt, hogy a belgyógyász diabetológus doktorunk, dr. Svébis Márk is részt vett velünk a túrán, és egy diabos gyermek nem diabos apukája is velünk tartott, és részt vett a szenzoros glükózmonitorozásban. Ezt a későbbiekben fogjuk összehasonlítani a diabos pumpás és penes pajtások értékeivel. És köszönöm öreg barátom, dr. Simon Gábor (gyermekkardiológus főorvos, Gottsegen Intézet) támogató jelenlétét!
Légár Balázs
