A beteget mindig meg kell hallgatni!

Tavasszal, a Magyar Diabetes Társaság kongresszusán vehette át prof. dr. Jermendy György a beteggondozásért járó Pro Aegrotis díjat.

Ambulancián rendelek minden nap

– Hosszú aktív pályafutásom alatt mindig a betegágy mellett álltam, két munkahelyem volt a pályafutásom során. Több mint két évtizedig a Merényi Gusztáv Kórház belgyógyászatán dolgoztam, majd a Bajcsy-Zsilinszky Kórház III. sz. Belgyógyászati Osztályának osztályvezető főorvosa lettem. A diploma megszerzése és fél év katonaság után, tavasszal kezdtem a kórházban. Egy adjunktus mellé osztottak be, aki elmagyarázta, mik a helyi szokások, hogyan kell vérvételt, röntgenfelvételt kérni, „merre nyílik az ajtó”. Két hét elteltével azt mondták: itt van két 10 ágyas kórterem, az itt fekvő betegeknek te vagy a kezelőorvosa. Egy hónap múlva pedig megkaptam a havi 10 ügyeletről szóló beosztásomat is. A két kórteremben kezdtem el a klinikai megfigyeléseimet, amelyek az évek során egyre gyarapodtak. Összegeztük őket kollégáimmal, publikáltuk. Az összes többi dolgozatom is mindig a betegágytól indult és klinikai kérdésekre kereste a választ. Osztályvezetőként más a klinikus munkája, az osztály ügyeit intéztem, medikusokat oktattam, de mind a kórházban, mind az ambulancián a betegellátás a mindennapjaim része maradt. 2015 végén átadtam az osztályvezetői megbízást, azóta ambulancián rendelek. Szakmai éveim utolsó aktív periódusát egyértelműen a cukorbeteggondozás tölti ki.

Belgyógyászból belgyógyász-diabetológus

– Szereti ezt a munkát?

– Szeretek belgyógyászként dolgozni, a pályám minden vetületét szerettem, még az ügyeleteket is.

– Miért épp az orvosi pályát választotta?

– Nem volt a környezetemben orvosi példakép. Édesapám gimnáziumi tanár volt, édesanyám adminisztratív munkakört töltött be a középiskolában. Egy bátyám van, ő egyértelműen műszaki érdeklődésű, ma mérnök. Gyerekkorunkban, amíg ő rádiókat bütykölt, én olvastam. Szüleim is a humán jellegű továbbtanulás felé terelgettek. Az orvosi egyetemre elsőre felvettek.

– A belgyógyászatban mi vonzotta?

– Az első két év elméleti tanulás után harmadévtől jött a klinikum. Magyar Imre professzortól tanultam sokat, nála hallgattuk a belgyógyászatot, klinikájára jártunk gyakorlatra, a szigorlatot, majd a szakvizsgát is nála tettem le. Megragadott, amit tanított: hogyan kell kikérdezni a beteget, hogyan kell megvizsgálni, milyen úton juthatunk el a helyes diagnózishoz egy-egy beteg esetében.

– Abban, hogy diabetológus lett, Magyar professzornak szerepe volt?

– Közvetve talán. A nagy forgalmú belgyógyászati osztályon sok beteggel találkoztam, sok cukorbeteget kezeltem. Klinikai megfigyeléseket tettem a diabétesz kezelésével kapcsolatban, amelyekről dolgozat formájában a Magyar Belorvosi Archívum hasábjain számoltam be. Életem első dolgozatát dr. Tamás Gyula lektorálta, aki – bár alaposan megkritizálta a kéziratot – összességében megdicsért és azt közlésre ajánlotta. Ez volt az első tudományos közleményem, innen aztán már elég egyenes út vezetett a diabetológia felé.

A beteg mindig partner, de nincs hatalmam a másik ember felett

– Mit tart a legfontosabbnak a diabéteszgondozásban?

– A beteget mindig meg kell hallgatni! Hiába ülnek sokan az ajtó előtt, időt kell szánni rá! Nem csak a betegségére kell figyelni, tájékozódnunk kell az életmódjáról, a környezetéről, szociális helyzetéről, gondjairól. Akkor adhatok megfelelő tanácsot, ha számos körülményt figyelembe tudok venni.

– A betegek megfogadják a tanácsait?

– 100-ből 98 elfogadja. A maradék kettőnek még egyszer elmondom az orvosi tanácsot, majd a végső döntést rájuk bízom. Azt szoktam mondani az ilyen gondolkodásúaknak, hogy mindenki úgy teszi tönkre az egészségét, ahogy akarja. Én szívesen segítek az egészség megőrzésében, de nincs hatalmam a másik ember felett.

– Van kedvenc betege?

– Igen, vannak kedvenceim, elsősorban azok, akiknél rögtön látható, hogy saját maguk is tenni akarnak a siker érdekében. Vissza tudok emlékezni például arra a cukorbetegre, aki műegyetemi tanárként a vércukor-önellenőrzés során mért értékek olyan statisztikáját hozta mindig a kontrollvizsgálatra, hogy azt öröm volt nézni – akkortájt, amikor a módszer hazai meghonosítása még csak a kezdetén tartott.

– Tapasztalatai alapján mi okozza a legnagyobb nehézséget a cukorbetegeknek?

– A 2-es típusú diabéteszesek esetében a testsúlyfelesleg elleni küzdelem gyakran egy életre szóló kihívást jelent, bár napjainkban egyre jobb készítményeket tudunk nekik ajánlani. Az 1-es típusú cukorbetegeknél magának a betegségnek és az inzulinkezelésnek az elfogadása – még felnőttkorban is. Ez utóbbi betegek gondozására több időt kell szánni.

Herth Viktória