A tenger mélyéről a csillagokig

Akiről, amiről mesélni fogok önöknek: non plus ultra (e latin kifejezés jelentése: felülmúlhatatlan, utolérhetetlen dolog, aminél már nem kell jobb vagy több). Egy diabéteszes fiatalemberről mesélek, aki jelentkezett űrhajósnak, és a több száz jelentkező közül bejutott az első 25-be. Ott kiesett – de nem a diabétesze miatt. Dalicsek Dániel 34 éves, Dániában él, 16 és fél éves kora óta 1-es típusú diabéteszes és búvárrégészként dolgozik. Ő a bizonyítéka annak, hogy a diabétesz nem akadálya semminek.

Az első 25-ben

Az Európai Űrügynökség, amelynek Magyarország is tagja, 2021 februárjában, 13 év után először, újra űrhajósokat keresett. Emellett indítottak egy úgynevezett paraasztronauta-programot is. Ebben testi rendellenességgel, elsősorban végtaghiányossággal élők, vagy túl magas, túl alacsony személyek jelentkezését várták. Magas követelményeknek kellett megfelelni, ez vonatkozott a paraasztronauta-jelöltekre is. Dániel úgy gondolta, jelentkezik, hiszen cukorbetegként neki is van testi rendellenessége. Nem fogadták el.

Fél év múlva, 2021 szeptemberében a magyar állam is bejelentette saját programját – összhangban az Európai Űrügynökséggel. Mivel Dánielnek minden dokumentuma, kitöltött kérdőíve, motivációs levele készen volt, beadta őket.

2022 elején elindult a válogatás. Az első szűrő után online tesztet kellett kitölteni, szűk határidőre. Majd a német légierő kiképzőközpontjában folytatódtak a tesztek. Többek közt a természettudományos tudást, a pszichológiai képességeket, a személyiséget, a tűrőképességet, a térbeli látást, a reakciókészséget vizsgálták, nagyon profi módon. A vizsgálatok végén 25 fő jutott tovább. Dániel benne volt e 25-ben! Őket az Európai Űrhajós Központban tesztelték tovább, valódi asztronauták közreműködésével.

Egyértelmű üzenet lenne

Egészségügyi vizsgálattal folytatódott a válogatás, innen már nem jutott tovább, de ne gondolják, hogy a cukorbetegsége miatt. Egy apróság volt az ok.

– Innen már csak a legtökéletesebb jelöltek juthattak tovább. Az egészségügyi vizsgálat elképesztően átfogó volt, az kevés, ha az ember az átlagnál egészségesebb, az űrhajósok felé az elvárások sokkal magasabbak.

Dániel nem keseredett el.

– Soha nem gondolok arra, hogy valami nekem nem fog sikerülni. Mindig elmegyek addig a pontig, amikor valaki más mond nemet. Most sem rágódom azon, miért nem választottak engem. Ők pontosan tudják az okát.

– Kanyarodjunk vissza az elejére: miért jelentkezett?

– Számomra ez természetes volt, meg sem fordult a fejemben, hogy ne jelentkezzek. Mindenki tudja, hogy az űrhajósok saját magukon is végeznek vizsgálatokat a küldetés során. A diabéteszem új kutatási felületet nyújtana, hiszen sok dologra az én testem máshogy reagál, mint az egészségeseké. Arról nem is beszélve, milyen egyértelmű üzenet lenne a világon élő sok tízmillió diabéteszesnek, ha közülünk egy feljutna az űrbe. A kalandvágy mellett ez motivált engem. De nem adom fel. Leszek még űrhajós! Kivárom, amíg valaki úgy gondolja, szükség van diabéteszes űrhajósra.

Maradjak a Földön

Dániel Budapesten született. Pontosabban Csepelen, a Csillag telepen, a Rakéta utcában. Ez a fantasztikus egybeesés neki is csak akkor tűnt fel, amikor az egyik kérdőíven az előző lakhelyeit kellett megadnia. Bízzunk benne, hogy sorsszerű jelzés!

S ha már a szülőhelyig visszanyúltunk, adta magát a kérdés, szülei hogyan viszonyultak az űrhajós próbálkozásához. (Bevallom, mivel hasonló korú fiam van, engem az érdekelt, hogy édesanyja idegrendszere hogy viselte?)

– Hosszú évek tréningjének köszönhetően egész jól viselte édesanyám. Büszkék rám a szüleim, szurkoltak, de tudom, leginkább azt szerették volna, ha kiválasztanak, kiképeznek, de maradok a Földön.

Pedig Dániel élete a Földön sem veszélytelen. Jelenleg egy dán kisvárosban, Horsensben él, dán feleségével. Egy múzeum kurátora, és hetente legalább egyszer merül. Májustól szeptemberig pedig minden héten többször is. Ez az úgynevezett terepmunka, ami mellett ott van az unalmas rész, a múzeumi adminisztráció.

– Meglepően sok tapasztalatot és készséget lehetett felhasználni a búvárrégészetből az űrhajós megmérettetésnél: komplex tudományos feladatok elvégzése extrém környezetben, súlytalanságban, csapatmunka, folytonos kockázatelemzés és temérdek gyakorlati problémamegoldás.

A búvárrégészetről

Sokunk számára teljesen misztikus fogalom a búvárrégészet. Dániel 2018-ban már mesélt a Diabetes olvasóinak hivatásáról. Most ebből a beszámolóból idézek:

A búvárrégészet nem csak munka, ez hivatás. Az ember nem dolgozik búvárrégészként, hanem búvárrégész. Én főleg a Balti-tengerben dolgozom, az ottani történelmi és régészeti hátteret ismerem a legjobban és ott alakult ki a kapcsolatrendszerem. (Ókori és középkori történelmet és kultúrát tanult Dublinban.) A búvárrégészet azonban nem csak, sőt általában nem az ásatásból áll. A kevés tisztán kutató ásatást kivéve nagy infrastrukturális projektek – elektromos és egyéb vezetékek építése, szélerőműparkok, kikötőbővítés – teszik a víz alatti örökség védelmét szükségessé.

A leletek nem csak hajóroncsok lehetnek, még ha mindenki erre is gondol először. Történelmi kikötők, hidak, mólók, kőkorszaki települések és világháborús repülőgépek is találhatóak a víz alatt.

Nehezítést kaptam

Az én víz iránti szerelmem az uszodában, vízilabdázáskor kezdődött, majd a tenger és a hajózás iránt a Velencei-tavon és a Balatonon folytatódott. A versenyekhez viszont sportorvosi igazolás kellett, kezelőorvosom engedélyével.

16 és fél éves koromban diagnosztizálták nálam a cukorbetegséget. Amikor a kórházban voltam, az egyik legfőbb aggodalmam a következő heti snowboardozás kiesése volt. Praktikus tanácsok tömkelegét zúdították rám, amelyek közül az maradt meg leginkább a fejemben: a testmozgás csökkenti a vércukorszintet és segíti a szabályozását. Így hát minden nap hosszan sétáltam, és amíg egyik kezembe be volt kötve az infúzió, másik kézzel tudtam fekvőtámaszokat nyomni.

Már mostani beszélgetésünk során kérdeztem rá, lelkileg mit jelentett neki a diabétesz megjelenése.

– Nem voltam sem mérges, sem elkeseredett. Úgy gondoltam, minden megy tovább, csak nehezítést kaptam. De azt is tudtam, ezzel együtt meg fogok csinálni mindent. Tudomásul vettem a helyzetet, soha nem szégyelltem. Szüleim akkor is mindenben segítettek és engedték, hogy éljem az életemet. Bevallom, vannak pillanatok, amikor nem vagyok szuper diabéteszes. De az optimizmusom a diabétesz során is segít. Ha valamiért épp nem jó a cukrom, bár zavar, de arra gondolok: majd lesz jobb. Ez segít, hogy például magas cukor esetén ne lőjjem túl az inzulint.

Legalább megpróbáltam

Óhatatlanul felmerül a kérdés: a diabétesz ellensúlyozása miatt vág bele ennyi mindenbe? Bizonyítani akar?

– A szüleim, barátaim valószínűleg azt mondanák, azért csinálom, hogy gátakat bontsak. De a cukorbetegség előtt is kalandvágyó voltam. Néha az is kaland egyébként, amikor egy-egy orvosi engedélyért küzdök, ezernyi telefonhívással, levélírással. De sosem adom fel! Ha kudarc ér, arra gondolok: legalább megpróbáltam. Lehet, nem én leszek az első diabéteszes űrhajós, de talán 10 év múlva, ha valaki jelentkezik, akkor mind az orvosok, mind a kiválasztásért felelősök emlékezni fognak rám, és senkit nem utasítanak el csak a diabétesze miatt.

Az élet sikerekből, kudarcokból épül fel és nem minden tervezhető. Vajon Dániel hogyan képzeli a jövőjét? Milyen lesz 15 év múlva?

– Szeretek tanítani, a harvardi egyetem régészeti kurzusát én tartom nyaranta. A búvárkodást és a vitorlázást mindenképpen folytatom, és meg szeretném szerezni a kapitányi képesítést. Szeretem, amit csinálok és fejlődni akarok minden téren. No meg, remélhetőleg űrhajós leszek!

Dalicsek Dániel 2018-as írása: https://diabetes.hu/cikkek/diabetes/1801/az-eletem-teljes

Herth Viktória