A közösség, amelyhez érdemes tartozni!

Nemrég megkérdezte tőlem két egyetemen oktató professzor, hogy mégis mit tud adni a CEOSZ a betegeknek? Hiszen pontosan tudjuk, hogyan lehet megelőzni a cukorbetegséget. Ha az átlagosnál nagyobb kockázatú csoportba tartozunk, tudjuk, hogyan kell résen lenni és időben „leleplezni” a kialakulás első jeleit. Ha pedig már van diagnózisunk, akkor percre, grammra beosztott menüsorok garmadája közül választhatjuk ki az ízlésünknek, pénztárcánknak és életritmusunknak megfelelőt. Mindemellett a fénysebességgel fejlődő tudománynak köszönhetően a kiváló szakemberek egyre könnyebben és hatékonyabban alkalmazható terápiákkal kezelik a diabétesszel élőket. A cukorbetegséggel való együttélést számtalan, egyre jobb és mindenki számára egyre könnyeben kezelhető eszköz segíti, a betegedukációs anyagok pedig bárki számára elérhetők akár nyomtatott, akár online formában vagy éppen valamilyen applikáción keresztül.
Amikor idáig jutottam a gondolataimban, akkor egy pillanatra elbizonytalanodtam, tényleg, mit tud nyújtani egy betegegyesület? Szükség van-e rá egyáltalán? De eszembe jutottak a jelenleg zajló programjaink, majd azok, amelyeket 2023-ban indítunk, és azok a tervek is, amelyek egyelőre az ötlet szintjén várják, hogy részletesen kidolgozzuk a megvalósítás lépéseit.
Új irányba fordultunk
A CEOSZ fiatal szervezet, mindössze 6 és fél éve alakult, de ez a 78 hónap rendkívül sok ötlet megvalósítására, kiváló kapcsolatok és együttműködések kialakítására és a korábbi betegszervezeti működés helyett egy teljesen új irányba fordulásra is elegendő volt.
Szakítottunk a korábbi hagyományokkal, vagyis a „valamilyen orvosi előadással színesített »evés-ivás-mulatság« mint úgymond betegedukációs tevékenység egy nyugdíjasklub keretein belül” helyett a tagszervezetek részére strukturált és egységes programokat biztosítunk. A CEOSZ tevékenysége projektekre épül, ezek alapját és kiindulópontját minden esetben a Magyar Diabetes Társaság vonatkozó irányelvei jelentik.
Egyik első projektünk éppen az MDT szakmai támogatásával megvalósult egységes betegoktató anyag – „Lépésről lépésre – tudnivalók a cukorbetegségről” – létrejötte volt, amelyet több mint 5000 beteg ingyenesen kapott meg. Ezt az anyagot továbbra is biztosítjuk a szakembereken keresztül.
DiabPONT – online oktatás
A korábbi hagyományos klubszerű előadások helyett a COVID következményeként minden kedden – tehát havonta 4–5 alkalommal – 17 órától indul a CEOSZ DiabPont online adása, amelynek során egy, a diabéteszhez kapcsolódó aktuális témát járunk körbe meghívott szakértő segítségével. Ezt követően van mód kérdéseket feltenni az előadónak, és sokszor ez a konzultációs lehetőség kötetlen beszélgetéssé alakul át az orvos és a betegek egy jelentős csoportja között.
Túl vagyunk 200 adáson, és a honlapunkon bárki tájékozódhat az aktuális hónap témáival és előadóival kapcsolatban. Az eddigi tapasztalatok alapján kijelenthető, hogy a DiabPONT – rendszerességét, tematikáját és tartalmát tekintve – már ebben a formájában is kiváló lehetőség elsősorban a 2-es típusú diabéteszesek népes táborának edukációjára.
Ezt a már közel 3 éve tartó online betegedukációs előadás-sorozatot nem tudnánk ilyen magas szinten működtetni az ebben részt vevő 14 kiváló szakember nélkül. Ők a CEOSZ szakértői, akik tudásukkal és tapasztalataikkal partnerként segítik a CEOSZ munkáját nemcsak az online adásokon keresztül.
„Teherédes várandósság”
Hosszas és alapos előkészületek után 2023 februárjában elindult a CEOSZ terhességi diabétesszel foglalkozó „Teherédes várandósság” programja. Ennek keretében a kismamák szakértőinktől kaphatnak választ kérdéseikre, és minden hónap utolsó csütörtökén online előadáson és az azt követő konzultáción vehetnek részt, természetesen ingyen. Szeretnénk, hogy ez a lehetőség minél több kismama számára megnyugtató megoldást kínáljon arra az időszakra, amíg eljutnak saját kezelőorvosukhoz.
A diabétesszel való jó együttélés feltétele egy olyan életmód kialakítása, amely a korábbi szokások megváltoztatását kívánja meg. Ez borzasztóan nehéz feladat, és ezért is igyekszünk olyan programokat megvalósítani, amelyek szórakoztatva tanítják a megfelelő életmód egyes elemeit.
A résztvevők teszik különlegessé
A Civil Fórumon jelentjük be az idei CEOSZ Receptverseny témáját. Az Ízműves élménykonyha folyamatosan várja a már profi és a leendő konyhatündérek jelentkezését. Május 20-án indul az országos „Botra fel!” nordic walking séta. Íme néhány a legnépszerűbb programjaink közül. A részletek honlapunkon – www.ceosz.hu – olvashatók.
A programok azonban önmagukban nem sokat jelentenének, hiszen majdnem ugyanezeket már sokan, sokszor kitalálták. A CEOSZ programjait azok az emberek teszik kivételessé, akik részt vesznek rajtuk. Tőlük, általuk válnak különlegessé. Az azonos értékrend megadja az együvé tartozás érzését és biztonságos környezetet jelent a résztvevők számára. Mert bár mindenki más, a diabétesz sorsközösséget teremt. Ezt azonban nem tartalmazzák a szakmai irányelvek, rájönni, megfogalmazni, megmagyarázni sem egyszerű. Csak érezni lehet, ha benne vagyunk.
Nos, a professzorok kérdésére ez a válasz. Ezt tudja adni a CEOSZ – a közösség, amelyhez érdemes tartozni!

Minden kedden, 17 órától szakemberek (diabetológus, dietetikus) előadása várja a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) DiabPONT online adásában az érdeklődőket. Kérdése van? Tegye fel az előadást követően, az online beszélgetés során!
A DiabPONT online előadásokon a részvétel ingyenes. A CEOSZ tagszervezeti tagok a klubon, egyesületen keresztül csatlakozhatnak. A nem tagok részvételi szándékukat az info@diabetes.hu e-mail címen jelezhetik.
A részletes havi program a https://ceosz.hu/ceosz/diabpont weboldalon olvasható.
a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke
Füzesi Brigitta