Mindazt gyakorolhattam, amit fiatal orvosként célul tűztem ki

Interjú prof. dr. Winkler Gáborral

Dr. Winkler Gábor 1949-ben született, lassan 50 éve van a pályán. Több kitüntetés birtokosa, díjakkal ismerték el munkásságát a szakmai társaságok, megkapta a Batthyány-Strattmann László-díjat, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, polgári tagozat állami kitüntetését is. Most a Pro Aegrotis díjat ítélték neki. Ez az elismerés a diabétesz gondozása területén végzett eredményes munkáért jár.

– A tudományos munkáért járó kitüntetések mellett vajon mennyire értékes ez a díj?

– A szakma művelése, a tudományos tevékenység és a gyakorlati munka, beleértve a betegek oktatását is, szorosan összetartoznak. A betegoktatás magába foglalja mindazoknak a nélkülözhetetlen, ugyanakkor a tudományos eredményekkel lépést tartó ismereteknek az átadását, amelyek a beteg megfelelő életminőségéhez szükségesek. Természetesen figyelembe kell vennünk, hogy a beteg korábbi ismeretei megfelelő alapot biztosítanak-e.

Az ideálistól a nehezen gondozható cukorbetegig

– Gyakorlott diabetológusként hogyan látja, milyen az ideális cukorbeteg, s milyen a nehezen gondozható diabéteszes?

– A cukorbetegség krónikus állapot, s mint minden krónikus betegség esetében, itt is elmondható, csak az érintett tartós együttműködésével biztosítható a megfelelő eredmény. Tamás Gyula professzort tekintem mesteremnek, az ő útmutatása volt: amiben az orvos hisz, és amit meggyőzően át tud adni, azt a beteg is elfogadja. Orvosként tisztában kell lennünk azzal, hogy a cukorbetegséggel együtt élni nehéz. Fegyelmezett életet igényel, benne lehetőség szerint egyenletes étrenddel és megfelelő fizikai aktivitással. Előfordulhat, hogy valaki nem tud ellenállni a kísértésnek, ezt szokták a cukorbetegek bájosan bűnözésnek nevezni. Ez nem bűnözés, önmagukkal szemben is lehetnek megértőek. Az orvosi székben ülve könnyű beszélni.

Ki a jó és ki a rossz beteg? Széles az érintettek skálája. Vannak kiválóan együttműködő páciensek, akik nyomon követik saját diabéteszüket, s ha valami kibillen, ha felborul a vércukruk, azonnal segítségért fordulnak a szakrendeléshez. A másik véglet, aki nem tart be soha semmit, aki azt várja, hogy az orvos megoldja helyette a problémáit, vagy egyszerűen beletörődik, hogy minden rossz, nem hajlandó semmit tenni önmaga érdekében. E két szélsőség között széles az átmenet.

– A saját betegei közötti legnagyobb sikerélménye?

– Egy mérnök alapképzettségű páciensem az elsők között kapott inzulinpumpát, majd pedig önerőből szenzort vásárolt magának. E készülékek segítségével kiválóan értékeli a saját anyagcseréjét. Munkája miatt rendszeresen tesz hosszú távú utazásokat, időzónákon repül át, s tökéletesen tudja modellezni, hogy mikor mit kell tennie.

Járt hozzám egy idős házaspár, mindketten enyhe 2-es típusú diabétesszel éltek. Gyorsan megértették, hogy a rendszeres életmód a dolog kulcsa. Egyszer csak bejelentették, hogy köszönik szépen az eddigi munkámat, többet nem jönnek, a saját kezükbe veszik az irányítást. Kiderült, hogy vettek egy számítógépet, valahonnan kaptak egy programot, s ennek segítségével minden reggel megtervezték az ideális napjukat az étkezéstől a szokásos cselekvésekig. Azért időnként ellenőriztem őket: olyan jól végezték ezt a napi tervezést, hogy minimális vércukoreltéréseik voltak. De hangsúlyozom, enyhe 2-es típusú diabétesszel rendelkeztek.

„Orvosként is tudsz zenével foglalkozni”

– Miért az orvosi pályát választotta?

– Édesapám mérnök volt, édesanyám orvos. Mint oly sok értelmiségi családban, mindketten azt szerették volna, ha az ő életpályájukat követem. Azonban nekem a matematikához, fizikához nem sok affinitásom volt. Kitűnő tanuló voltam az egyetem végéig, de e két tantárgyhoz nagyobb erő kellett, mint a többihez. Így az orvosi pályát választottam.

De élt bennem egy másik vágy is. 16 évig zongoráztam, kiderült, hogy az énekhangom jobb az átlagnál, szerettem az operákat, így elcsábultam, énekelni tanultam. Harmadéves voltam az orvosi egyetemen, amikor az énektanárnőm azt mondta, nem reménytelen számomra az énekesi pálya. Összeült a családi kupaktanács, és édesanyám azt mondta: nincs olyan hangod, ami kiemelkedővé tenne, ráadásul idővel elmehet a hangod, s kettétörhet a karriered. Orvosként is tudsz zenével foglalkozni. Így is történt. Hanglemezeket szerkesztettem, könyveket írtam, többek között opera- és operettlexikont. Most van megjelenés előtt a legújabb könyvem: Királyok, csaták, hadvezérek – operák a történelem tükrében címmel.

– És a gyakorlati zenélés?

– Megmaradt családi körben.

A diabetológia a belgyógyászat egészét felöleli

– Az orvosi pályán belül miért a diabetológiát választotta?

– Kezdőként endokrin profilú osztályra kerültem, amelynek két fő része volt. Az egyik az elhízás és a hipofízis, a másik, Fövényi tanár úr vezetésével, a diabetológia. Én ez utóbbihoz kapcsolódtam. Majd egy belföldi ösztöndíj segítségével endokrinológiai kutatásban vettem részt, a kandidátusi értekezésemet is e témakörben védtem meg. Magyar Imre azt mondta, aki a diabetológiát tudja és gyakorolja, az otthon van a belgyógyászat egészében. Valóban így van, a diabetológia a belgyógyászat szinte egészét felöleli.

Winkler professzor úr a kezdetektől a budapesti Szent János Kórházban dolgozik. 2017-ig osztályvezetőként, azóta orvosigazgatóként, miközben a diabetológián változatlanul rendel. A miskolci egyetemen tanított hosszú ideig, jelenleg emeritus professzora az intézménynek.

– A tanítás, a tudományos munka és a gondozás közül melyiket szereti legjobban?

– Nem tudok válaszolni erre a kérdésre. 50. éve vagyok a pályán, és ez idő alatt mindent gyakorolhattam, amit fiatal orvosként célul tűztem ki magamnak. Végeztem tudományos munkát, taníthattam, foglalkozhattam közvetlenül a betegekkel, s most, orvosigazgatóként egészségügyi szervezéssel. Mindegyiket szeretem, mindegyikben van kihívás és öröm.

A szakmai sajtó fontossága

– Van még egy terület, amellyel foglalkozott, itt kollégák is vagyunk. A szakmai sajtót miért tartja fontosnak?

– Alapvető jelentőségűnek gondolom a szakterületünkkel kapcsolatos információk magyar nyelvű megismertetését. Lehet kérni az orvosoktól, hogy idegen nyelven olvassák a szakmai lapokat, de a mai leterheltség mellett ez nem elvárható. 1984 óta szorgalmaztam a szakmai sajtó létrehozását. Akkoriban a meglehetősen egyszerű kinézetű Diabetes Információt készítettük. Annak dacára, hogy nem volt igazi újság, meghívást kaptunk az IDF diabetológiai újságok szerkesztői tanácsába. Ide már Vándorfi Győző doktorral, a Diabetes betegedukációs lap alapítójával együtt mentünk. A Diabetes Információt később felváltotta a Diabetologia Hungarica, amelynek 1993 és 2021 között a főszerkesztője voltam, s amely véleményem szerint az elméleti ismeretek és a gyakorlati tudnivalók sokaságát adta át az évtizedek során a diabetológus kollégáknak. A betegújsággal az első lépésektől folyamatosan szoros volt a kapcsolatunk.

Herth Viktória