Egyensúlyba kerültem
Joslin-díjasunk
2021-ben, a győri Diabétesz Világnapon kapta meg az 50 évnyi inzulinos cukorbetegségért járó Joslin-érmet a Téten élő Szabó Ferencné, Hugi.
– 1963 szeptemberében kezdődött. Anyu kórházban feküdt, így a nagynéném vitt orvoshoz, mert hánytam. Először a vesémmel kezeltek és sok cukros teát itattak velem, nehogy kiszáradjak. Végül Győrben rájöttek, hogy cukros vagyok és azonnal inzulinra állítottak. Az inzulinadást ott tanították, de gyerekként én még nem tudtam beadni magamnak. Először a szomszédunkban lakó hozzáértő nővér adta be az inzulint, amikor kellett.
– Hol gondoztak ezután?
– A nagynéném elvitt Budapestre, a gyermekbelgyógyászati klinikára, ahol a diétát is tanították. 18–19 éves lehettem, amikor Tamás Gyula professzor úrhoz kerültem. Nála megtanultam, melyik ételnek mennyi a szénhidráttartalma, itt erre nagy hangsúlyt fektettek. Ezután javult az állapotom, ezt most úgy mondják, „egyensúlyba” kerültem.
– Hogy alakult a sorsod így cukrosan?
– Férjhez mentem, aki elfogadta, hogy cukros vagyok. Ő is 2-es típusú diabéteszes lett, sőt, később már inzulint is kapott. Szerettünk volna gyermeket, 1979-ben lettem terhes. Veszélyeztetettként a klinikán feküdtem, elmondhatom, hogy vigyáztak rám. Mivel a 32. héten már majdnem megindult a szülés, amit sikerült leállítani, az orvosaim a 38. héten nem vártak tovább, és császárral szültem meg a fiamat. Több gyermek szülését nem javasolták az orvosok.
– A családban volt más is cukorbeteg?
– Anyu öreg korára cukorbeteg lett, de úgy sejtem, már korábban is az volt, csak nem vették észre. A fiamnak is vigyáznia kellene, bár ő még nem cukorbeteg.
– Milyen terápiát alkalmaztak nálad?
– Kezdetben cinkinzulint kaptam, akkor még a kifőzött fecskendő és tű volt a szokásos. Amikor terhes voltam, már létezett korszerűbb klinikai terápia, amit meg is kaptam. Sőt, megkaptam a 77 Elektronika Dcont 1 vércukormérőjét is használatra. Most penes vagyok, az orvosaim szerint elfogadható eredményekkel.
– Végig Budapesten gondoztak?
– Amíg a férjem fel tudott vinni kocsival, a fővárosba jártunk. Halála után a közelebb eső és vonattal is megközelíthető Veszprémbe jártam, ahol dr. Vándorfi Győző kezelt. 2010-től Győrben dr. Strényer Ferenc főorvos úr gondoz.
– Milyen a mostani állapotod?
– Ennyi idő után azért jönnek a szövődmények, ha nem is súlyosak. A lábaim fájósak, keveset tudok menni, és a szemem sem olyan, mint régen. Szerencsémre engem a szakemberek a diétára jól megtanítottak. Mindent összevetve, nem vagyok elégedetlen a sorsommal. Sok ismerős cukorbeteg már elment, én meg még itt vagyok. Remélem, hogy sokkal rosszabb nem lesz az életem.
Venesz László