Diabéteszegyesületek
Fejér Megyei Cukorbetegek Egyesülete
Az egyesület 1991-ben alakult. Hosszú ideig inaktív életet élt, 2013-ban élesztettük újjá 32 fővel. Jelenlegi taglétszámunk 78. Állandó segítőnk, mentorunk dr. Balsay Miklós főorvos úr és Erdész Erzsébet dietetikus.
2014-ben megrendeztük a Regionális Cukorbeteg Világnapot. Ennek sikere révén 2015-ben a MACOSZ felkérte egyesületünket az Országos Diabétesz Világnap megrendezésére, amelyet nemzetközivé bővítettünk. Munkánkat segítették a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház orvosai, Székesfehérvár MJV Önkormányzata és egyéni támogatók. Az eredmény: 1200 regisztrált résztvevő, számos elismert orvos előadó és mintegy 20 kiállító részvétele. A cukorbetegséghez kapcsolódó szellemi totó és kulturális műsor színesítette rendezvényünket, amivel országos elismerést vívtunk ki magunknak.
Minden évben részt veszünk az Országos Diabétesz Világnapon, más-más város rendezvényein, a 77 Elektronika Kft. támogatásával. Havi rendszerességgel minden hónap utolsó keddjén tartunk foglalkozásokat, amelyeken szakorvosok és szakápolók tartanak előadásokat. Heti rendszerességgel, gyógytornász segítségével a helyi kórház által biztosított tornateremben végeztünk gyakorlatokat, ez azonban sajnos a pandémia miatt abbamaradt.
Minden évben 1-2 alkalommal, tankonyha jelleggel bográcsozunk, mellette játékos vetélkedők színesítik a napunkat. Megünnepeljük a nőnapot, kis ajándékkal kedveskedünk nőtagjainknak. Decemberben „szeretetvendégséggel” zárjuk az évet, ahol mindenki elkészíti a kedvenc diabetikus ételét, amelynek kiszámoljuk az összetevők alapján a szénhidráttartalmát.
2017-ben a Sanofi és az önkormányzat támogatásával megyei szinten sikeres oktatóprogramot szerveztünk több településen: Móron, Dunaújvárosban, Enyingen, Csóron, tagjaink részére pedig Hévízen.
Célunk, hogy elősegítsük a betegek képzését, a betegségükkel kapcsolatos ismeretanyag megszerzését. Figyelünk egymásra, igyekszünk egészségesebben élni, mert „Együtt erősebbek vagyunk!”
Ahhoz, hogy sikeresen tudjuk kezelni betegségünket, szükséges némi alapismeret a cukorbetegségről. Egyesületünk vezetői közül két fő edukátori oklevelet szerzett, hogy szélesebb körű tájékoztatást tudjunk adni a cukorbetegek által feltett kérdésekről.
2018-ban a mozgás és az étkezés kapott kiemelt figyelmet. Ennek megfelelően állítottuk össze programjainkat: az egészséges táplálkozást gyakorlati oldalról bemutató főzőtanfolyamok, képzések és rendezvények, az egészség és az egészséges életmód népszerűsítését célzó, oktató jellegű képzések, szakemberek előadásai, szemináriumok. 2019-ben a Sóstó Arénában Országos Diabétesz Világnapot rendeztünk nagy sikerrel, 27 városból érkeztek hozzánk sorstársaink. Színvonalas előadásokkal, kulturális programokkal tettük emlékezetessé a napot.
A szabadidő tartalmas eltöltésére irányuló nordic walking sétát rendszeresítettük. Kirándulásokkal tesszük jobbá mindennapjainkat. Sajnos a tagjaink többsége idős, egyedülálló nyugdíjas, akik nem igazán mozdulnak ki komfortzónájukból. Ezen próbál egyesületünk változtatni. Többen elég szűkös anyagi körülmények között élnek, nem engedhetik meg maguknak a luxusüdüléseket.
2019-ben szerveztük meg az első DIAB-tábort, amit azóta minden évben megismétlünk. Csapatépítő jellege mellett kellemes kikapcsolódást, pihenést biztosít a résztvevőknek. Megjelenünk minden olyan rendezvényen, amely az egészségmegőrzéssel kapcsolatos. Figyelemfelkeltő kampányt folytatunk, amelyen a cukorbetegség veszélyeire fókuszálunk.
A június végi 30 pluszos évfordulónkról a Diabetes magazin következő számában olvashatnak majd tudósítást.
Benke Anna Piroska elnök