A telemedicina színe-visszája
Nagyon megváltozott az élet körülöttünk. Soha nem gondoltuk volna, hogy karanténba kerülünk, korlátozzák a szabadságunkat, a mozgásunkat, emberi kapcsolatainkat. Megtörtént, és mi hozzászoktunk, alkalmazkodtunk. Sokat romlott az életminőségünk a pandémia miatt, de valljuk be, hozott jót is. (Én például kifejezetten örültem, amikor több hónapig együtt lehettem otthon a két fiammal.) Eredménye a pandémiának, hogy a diabetológiában teret nyert a telemedicina.
Már többször írtunk ennek a furcsa szónak a jelentéséről, s rájöhettünk, kicsiben mi diabéteszesek már régóta gyakoroljuk. Sokszor előfordul, hogy felborul a cukrunk, nem emlékszünk, hogy beadtuk-e az esti inzulint, vagy valami mást rontottunk el, ilyenkor a telefonért nyúlunk és hívjuk a kezelőorvosunkat. Némi kiegészítéssel ennek a szokásnak a legalizálásáról szól a telemedicina.
Tavaly tavasszal készítettem interjút dr. Rosta László háziorvossal, a Magyar Diabetes Társaság háziorvosi munkacsoportjának alelnökével, aki tagja az MDT Digitális Diabetes Munkacsoportjának is. Akkor arról mesélt, ő hogyan változtatta meg a rendelését a karantén idején. A közelmúltban a CEOSZ DiabPONT Továbbképző programjának egyik keddi adásában, az online térben szintén ő értékelte a telemedicina gyakorlatát, neki tehettek fel kérdéseket a jelen lévő cukorbetegek. „A telemedicina rendszere még nagyon ingatag, sok a hibalehetőség. De az orvosok mellett rajtunk, betegeken is múlik, hogy ez a módszer megfelelően tud-e működni. Az egyik legjelentősebb gond, hogy a betegek nem érik el telefonon az orvosukat” – indította a beszélgetést Füzesi Brigitta, a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke. Rosta doktor nem tudott tiltakozni, ő mint háziorvos szintén ezt tapasztalja, ő sem éri el a szakorvosokat. Ugyanakkor háziorvosi tapasztalatai alapján árnyaltabban látja a helyzetet: „A magyar egészségügy éveken keresztül azt a látszatot akarta kelteni, hogy minden korlátlanul elérhető. Pedig ez egyre inkább nem igaz, most különösen, hiszen a COVID során sok minden feltorlódott. Nem tudunk mást tenni, rangsorolni kell. A telemedicinával kapcsolatban a fő gond, hogy nincs egységes elképzelés, nincs minta, ahogy csinálni kellene. Van olyan orvos, aki a telefont preferálja, van, aki előjegyzési naplót használ, nincs tökéles megoldás.”
Lássuk tehát, hogy tapasztalatai alapján mit tanácsol Rosta doktor!
Telefon, korlátok között
Sok helyen „szabadon engedték” a telefonokat. Tudom, hogy van olyan rendelő, ahol egy nap alatt ezer híváspróbálkozás történt. Ez a mennyiség kezelhetetlen. Egy jól felszerelt rendelőben is maximum három telefon van. Ha ezek állandóan csörögnek, aki tényleg rosszul van, nem fogja tudni elérni az orvosát.
Ha valamelyik orvos mégis a telefonos kommunikációt választja, mondja meg, mikor lehet telefonálni, azért is, hogy ne a rendelőben ülő betegre szánt időt akassza meg folyton a telefon. Vagy legyen egy üzenődoboz a váróban, ahová borítékban be lehet dobni a leírt kéréseket, receptigényeket.
Van még valami, amit a betegek nem tudnak: az orvosoknak mindig mindent dokumentálniuk kell. Mit beszélt a beteggel, mit írt fel neki. Ha telefonon kommunikáltak, akkor is, s ez kétszer annyi időt jelent.
A saját praxisomban e-mailes kommunikációt próbáltam bevezetni. Ezt sokkal könnyebb dokumentálni, visszakeresni. Cserében én azt vállaltam, hogy akár hétvégén vagy kora reggel, késő este megválaszolom a leveleket. Nem jelent ez kevesebb munkát, de strukturáltabbá teszi a napot. S a rendelőben az előttem ülő betegre tudom fordítani az időt, a figyelmemet.
Eleinte úgy gondolták a betegek, hogy le akarom rázni őket. Amikor látták, hogy érdemben válaszolok, akár este 10 órakor is, még azt is figyelem, hogy az általam felírt gyógyszert kiváltotta-e a betegem, megnyugodtak. Érdemes lenne megnézni, hogy hány felesleges kórházi napot, sürgősségin töltött estét lehetett kiváltani a válaszaimmal. Ha e mögé némi finanszírozást is tenne az állam, a betegek is jobban járnának.
Azt szokták mondani, hogy az idősek nem tudják kezelni a modern eszközöket. Ez nem igaz, minden csak hozzáállás, szándék kérdése. Több falu háziorvosaként tapasztalom, hogy mindegyik településen segítenek az időseknek. Csak be kell telefonálniuk a polgármesteri hivatalba, ott összegyűjtik a kéréseket, s továbbítják nekem. Mindenütt remekül működik a falugondnoki szolgálat, ők is szívesen közvetítenek.
Megfogalmaztam a kereteket és segítettem abban, hogy a betegeim ehhez alkalmazkodni tudjanak. Persze vannak, akik visszavárják a régi rendszert.
Folyamatos párbeszéd lehetősége
Nem az a baj, hogy valaki nem tud technikailag e-mailt írni, hanem az, hogy nem tudja magát írásban jól kifejezni. Van, hogy nem meri leírni, mi a panasza, pedig ez sokat segítene. Hogy megnézzek egy vérnyomás- vagy vércukornaplót, nem kell személyesen befáradni. A beteg elküldi, én megnézem és kiértékelem. Ugyanígy a laborvizsgálatok eredményeit is. Tovább megyek: ezen a módon sok betegemről lényegesen több információt szereztem, mint korábban.
Ha valaki kap egy új gyógyszert a vérnyomására, figyelni kell, hogy valóban jó-e. A betegnek rendszeresen mérnie kell, tehát rá is több felelősség hárul. Időnként elküldi az eredményeket, megnézem, értékelem – folyamatos párbeszéd alakul ki köztünk. Volt olyan betegem, aki COVID-osként is rendszeresen levélben számolt be az állapotáról. Bevallom, már nem tudnék visszaszokni arra, hogy folyton megzavarják a rendelésemet.
Egy betegre 10–15 perc jut. Ezt a betegeknek is tiszteletben kellene tartaniuk. Beszélgetni ma már a háziorvossal sem lehet. A betegek részéről is gyakran hiányzik a tolerancia, az együttműködés képessége. Jó lenne, ha felkészülten érkeznének a rendelőbe, például legyen náluk egy cédula, amire fel vannak írva a kérdéseik.
Mit szeretne tudni az orvos?
Mik azok az információk, amelyeket az orvos vár a betegtől, ha telefonon beszélünk vele, vagy e-mailt írunk neki? Mit szeretne tudni, hogy jó diagnózist állíthasson fel, vagy jó tanácsot adhasson?
Nagyon egyszerűen kell kezdődnie a levélnek, a telefonhívásnak: név, TAJ-szám, lakcím, telefonos elérhetőség. Ha gyógyszerfelírást kér a beteg, a gyógyszerek nevét írja le a dobozról a dózissal együtt, majd utána írja oda azt is, hogy mennyit kér belőle. Ha állandó gyógyszeréből most nem kér, külön jelölje indoklással, hogy miért nem kéri. Általában azért, mert megmaradt korábbról. Ha vérnyomás- vagy vércukornaplót csatolunk a levélhez, külön örülnek az orvosok.
Amit nem szeretünk: az utóbbi időben magasak a cukraim, mit tegyek? Erre nem lehet mit válaszolni. Legyen 1-2 egész napos vércukormérés, tehát a főétkezések előtt, majd utána másfél órával megmérjük a cukrunkat. Ha 2-3 ilyen mérés rendelkezésünkre áll, abból már következtetéseket lehet levonni, terápiás javaslatokat lehet megfogalmazni.
Akut panaszok esetén
Ha akut panasz is van, a tüneteket kell minél pontosabban leírni. Nem baj, ha nem tudjuk szaknyelven megfogalmazni, arra nincs szükség. De arra igen, hogy mit érzünk, ez az érzés mikor kezdődött, milyen gyakran van és milyen az intenzitása. Fontos információ, hogy szedtünk-e már rá gyógyszert, vagy sem.
Ha mondjuk azért ment le a lázunk, mert napi több lázcsillapítót vettünk be, akkor nem értékelhető az információ. Az is lényeges az orvos számára, hogy volt-e már ilyen tünetünk korábban is, vagy most van először. A családban volt-e másnak is ilyen? Inkább több információ legyen, mint kevesebb!
Ha telefonon beszélünk az orvossal, akkor legyen előttünk leírva ugyanez.
De legyen előttünk üres papír és toll is, mert amit az orvos mond, azt is le kell írni. Célszerű azonnal megbeszélni a személyes vagy telefonos kontroll időpontját is. Az okostelefonokon van hívásrögzítés funkció. Ha fel akarjuk venni az orvosunkkal folytatott beszélgetésünket, meg kell kérdezni, hozzájárul-e!
Mikor kell személyesen elmenni a rendelőbe?
Minden olyan esetben, amikor a beteg úgy érzi, hogy neki most el kellene mennie orvoshoz, célszerű elmenni, de legalább telefonálni, írni. Az orvos majd eldönti, hogy elegendő-e a telemedicina. Természetesen ilyenkor a monitorozás sokkal gyakoribb, mondjuk, óránként kér jelzést az orvos a betegtől.
Amikor nem szabad várni
Az orvoslásban nem a pillanatnyi állapot a legfontosabb, hanem hogy az adott állapot honnan indult és hova fejlődik. Ha rohamosan romlik, nem szabad várni!
Amikor feltétlenül el kell menni orvoshoz: hirtelen vérnyomásesés, mellkasi fájdalmak, amelyeknek nem tudjuk az okát, akut tünetek, amelyek gyorsan romlanak, fulladás, nehézlégzés. De ezekkel a sürgősségi ellátáshoz kell fordulni, nem a háziorvoshoz.
A beszélgetést lejegyezte: Herth Viktória