A cukorbetegség diagnózisának feldolgozása
Hogyan segíthetünk gyermekünknek?
Az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek jelentős részét még iskolás kora előtt éri a diagnózis. A kórházi tartózkodás, a diabétesszel járó új feladatok, felelősség, az élet megváltozása komoly traumát jelent az érintett családok, gyermekek számára, időbe telik feldolgozni.
Sok szülő tanácstalan: hogyan is kéne beszélnie a diabéteszről a gyermekének, hogyan tud neki segíteni az elfogadásban, megértésben? Szerencsére a szakellátásban igénybe vehető pszichológiai támogatás, ennek keretében is érdemes tanácsot kérni ebben a kérdésben. Mi most néhány gondolatot szeretnénk megosztani arról, hogy mit tudunk tenni szülőként azért, hogy segítsük az óvodáskorú vagy még kisebb gyermekünket a rossz élmények és az új feladatok, szabályok feldolgozásában.
Nyíltan beszéljünk
Először is a legfontosabb: beszéljünk nyíltan, de a gyermek szintjén arról, hogy mi történt vele. Mondjuk el neki, hogy senki semmit nem csinált rosszul, nem ez okozta a diabéteszt. Nem, vagy már csak alig működik a szervezetének egy része, de szerencsére ezt a hiányosságot tudjuk pótolni: nagy odafigyeléssel, mérésekkel és inzulin beadásával éppúgy élhetjük tovább az életünket, mint előtte.
Ha tudunk a környezetünkben olyan gyermekről, aki akár diabétesszel, akár más, diétával, gyógyszerszedéssel járó krónikus betegséggel él (pl. tejérzékeny, asztmás), felidézhetjük, hogy bizony ő is odafigyel dolgokra, gyógyszert kell szednie. Amennyiben erre lehetőség van, akkor más diabéteszes gyerekekkel való találkozás, közös program is erőt adó lehet.
Lehetünk szomorúak, mérgesek
Bár sokan úgy gondolják, hogy ha szülőként valamiféle negatív érzésük van, akkor azt nem szabad a gyereknek megmutatni, mi mégis azt valljuk, hogy nem kell elrejtenünk, ha olykor szomorúak, mérgesek vagyunk. A szomorúság, a düh is természetes fázisai egy krónikus betegség elfogadásának, és a gyerekek úgyis megérzik, ha a szülő látszólag mosolyog, de belül sír. Tegyük egyértelművé, hogy nem a gyermek okozza a szomorúságot, hanem az a változás, amit közösen élünk át.
Hangsúlyozzuk azonban, hogy ezekbe az érzésekbe nem jó belesüppedni: fontos, hogy a szülő törekedjen elfogadni a gyermeke diabéteszét, a megváltozott élethelyzetet. Ez nem jelenti azt, hogy szeretni kell a diabéteszt, de az biztos, hogy a gyermeket szeretni kell a diabéteszével együtt, és támogatni kell abban, hogy ő maga is szeresse, elfogadja önmagát. Ha szülőként azt érezzük, hogy túlzott mértékben haragszunk, aggódunk, sötéten látjuk a gyermek vagy a család jövőjét, és nem enyhít a negatív érzéseken az idő, akkor érdemes szakember segítségét kérnünk a továbblépéshez.
Segít a játék, a mese
A gyerekek sok esetben ösztönösen újra átélik a velük történteket játék vagy mese által. Azzal, hogy a diabéteszüket képzeletben „kihelyezik” egy külső szereplőre, például egy plüssállatra, saját magukat segítik: egyrészről a játékban megfogalmazzák a számukra esetlegesen félelmetes élményeket (pl. az első szúrásokat, az infúziót), másrészről rendszerezik azt a tudást, amit már megszereztek. Ha a gyermek magától nem kezdeményez ilyen játékot, akkor mi magunk is bátoríthatjuk, hátha kedvet kap hozzá.
Sajnos, amikor az én 4 éves kislányom diabéteszes lett, nem volt olyan magyar nyelvű könyv, ami segített volna abban, hogy képek segítségével mesélni tudjunk a diabéteszről. Ezt a hiányt pótoltuk a MentaPRO Alapítvánnyal: tavaly ősszel megszületett Menta diabkalandjait bemutató képregénysorozatunk, amelynek főhőse egy békafiú, aki diabéteszes lett. Jelenleg 10 epizód érhető el digitális formában weboldalunkon (letölthető színezőként is), de idén tavasszal várható a hasonló című könyv megjelenése is. Kevés szöveg és sok kép segít elmagyarázni a diabéteszt, az inzulin és a táplálék jelentőségét. Az egyes részekben a mozgás fontosságáról, a közösségi életben való változatlan jelenlétről, az alacsony és a magas vércukorszintről, a penről, az inzulinpumpáról, a szenzorról is mesél Menta a barátainak, tanárainak. A könyvecske megjelenését a Facebook-oldalunkon jelezzük majd!
Szászné Bedő Ágnes kurátor MentaPRO Alapítvány
A Menta diabkalandjait bemutató képregénysorozat: www.mentapro.hu/kepregenyek