Inzulin-centenárium
100 év, sok százmillió megmentett élet
Az 1916-ban született Teddy Rydernél négyéves korában 1-es típusú cukorbetegséget diagnosztizáltak. Akkoriban az egyetlen hatékony terápia egy olyan alacsony kalóriabevitelű diéta volt, amely határos az éhezéssel: a mindössze napi 500–600 kalóriás étrend néhány évvel képes volt ugyan meghosszabbítani a páciensek életét, ám drasztikus árat követelt. Ryder testtömege ötéves korában, 1921-ben alig 12 kilogramm volt.
Teddy fára mászott
Az ijesztően lefogyott gyermek nagybátyja 99 éve, 1922 tavaszán fölkereste Torontóban dr. Frederick Bantinget, akiről híre járt, hogy ígéretes kísérleteket folytat egy inzulin nevű vegyülettel. Bantingnek azonban nem volt elegendő inzulinja ahhoz, hogy Teddyt is fölvegye a betegei közé. Látva azonban, hogy a fiú életveszélyben van, a kutatóorvos végül 1922 júliusában mégis megkezdte Teddy inzulinkezelését, akinél két hét múlva már a testtömeg növekedését tapasztalták. Teddy nemsokára hazatérhetett, és az orvosnak küldött első levelében azt írta:
„Kedves dr. Banting, bárcsak meglátogathatna! Most kövér fiú vagyok, és jól érzem magam. Fára is mászhatok.”
Teddy Ryder ezután még 71 évig élt.
Út az inzulinhoz
Az inzulin felfedezése azonban nem csak az ő életét mentette meg, hanem világszerte még több százmillió emberét. A felfedezéshez, amelynek idén ünnepeljük a 100. évfordulóját, tudományos áttörések sora vezetett el. 1889-ben Oscar Minkowski és Josef von Mering állatkísérletekkel bizonyította, hogy a hasnyálmirigy hiánya cukorbetegség kialakulásához vezet.
1916-ban Nicolae Paulescu igazolta, hogy az inzulin elnevezésű (a név a latin insula, sziget szóból származik) hasnyálmirigy-kivonattal javítani lehet a cukorbeteg állatok állapotán. 1921-ben pedig egy kanadai kutatócsoport a már említett Frederick Banting és Charles Best vezetésével előállította az emberi alkalmazásra alkalmas inzulint. A világraszóló siker két év múlva Nobel-díjat ért.
Az is az inzulin regényes történetéhez tartozik, hogy Banting és Best a szabadalmat szabadon elérhetővé tette, és a gyártást sem monopolizálták – önzetlenségüknek köszönhetően az inzulinkezelés gyorsan elterjedt, lehetővé téve egy halálos kór, az inzulinhiány miatt kialakuló 1-es típusú cukorbetegség hatékony kezelését.
Inzulingyártás az elsők között
A betegek hasnyálmirigye nem termeli meg a vérben lévő cukor lebontásához szükséges inzulin hormont – ezt a hiányosságot képes orvosolni az inzulinterápia. Az elmúlt 100 év során a Sanofi mindvégig jelen volt az inzulin gyártásában, a mesterséges humán inzulin megalkotásában és a diabéteszterápiák fejlesztésében.
A cég magyarországi jogelődje, a Chinoin Gyógyszergyár 1928-ban a világon az elsők között kezdte meg az ipari léptékű inzulinelőállítást. Bár a terápiás lehetőségek rengeteget fejlődtek az elmúlt évszázad alatt, mögöttük a Sanofi filozófiája változatlan maradt. Ahogyan Teddy Ryder története is példázza: a középpontban mindig az ember áll; minden érintett beteg egyedi megközelítést igényel; a cél, hogy mindenki képes legyen kézben tartani és kontrollálni az egészségi állapotát, és hogy mindenkinek, aki cukorbetegséggel él, biztosítani lehessen a jó életminőséget és a félelem nélküli életet.
Bár a diabétesz előfordulása riasztóan növekszik – a betegség világszerte közel 500 millió felnőttet érint az IDF 2019-es adatai szerint –, a kiterjedt tudományos együttműködés és a szakadatlan innováció révén az egyénre szabott, a szövődmények megelőzésére és az optimális életminőségre koncentráló ellátás ma már nem csupán célkitűzés, hanem százmilliók számára a naponta megélt valóság.