Feltöltés dátuma: 2020.12.21.

A maraton

Halálosan izgultam a maraton előtt, és bár sokan mondták, hogy futottunk mi már ennél többet is (augusztus végén vettünk részt a Spartan Ultra versenyen Csehországban a férjemmel), de nem futottunk ennyit, mert ott gyalogoltunk is és megálltunk az akadályoknál. A maraton előtt az edzők azt javasolták, legyünk kiéhezve a futásra. Ez sikerült, azon a héten igyekeztünk pihenni.

Illusztráció

Örömfutással kezdődött

A táv első fele örömfutás volt számomra, annyira élveztem, hogy emlékszem, egy pillanatig azt gondoltam, végig imádni fogom, annyira szuper minden! Persze tudtam, hogy a maratonisták élete nem csak játék és mese, így felvérteztem magam biztató gondolatokkal, amikhez majd tudok nyúlni, ha fogy az energia. Ezek közül néhányat még a frissítési tervem mellé is kinyomtattam, hogy szükség esetén csak rá kelljen néznem – kellett. Mindegyiket elővettem a táv bizonyos szakaszán, illetve gondoltam azokra a barátokra is, akik korábban tippekkel láttak el, például a Sportos Cukros táborban a sorstársaim.

A Sportos Cukorbetegek Egyesülete kint volt a versenyen sátorral, már az is erőt adott, hogy tudtam, a verseny végén ott várnak majd, ráadásként szuper transzparenseket is gyártottak nekem, ezzel szurkoltak, amivel óriási erőt adtak! Mellettük a legkitartóbb szurkolónk nővérem volt, aki bringával körözött az útvonalon, minden lehetséges helyen megállva, és biztatva minket. Azt a lelkesedést kívánom mindenkinek, amivel ő szurkolt!

21 kilométerig tökéletes volt minden, centire tartottuk az ütemtervet, nem kellett nagy erő sem fizikailag, sem fejben, pedig közben az eső is eleredt. Egyszerűen csak élveztem a futást. Néha arra gondoltam: ez most A maraton! Mekkora mantra!

Komolyodnak a dolgok

A félmaratoni táv után kezdett fogyni az energia, nem vészesen, de azért éreztük, hogy innen már komolyodnak a dolgok. Mivel férjemnek elkezdett fájni a térde, azt mondta, menjek előre, ő nem biztos, hogy tudja tartani a tempót.

Innentől magányos voltam, a gondolataim ekkor még pozitívak voltak, még fel tudtam támadni, ez kitartott 30 kilométerig, amikortól elkezdtem visszaszámolni: már csak annyi, mint 3 kör a futóútvonalunkon! Menni fog! 32-nél, amikor már csak 10 km volt hátra, a tesóm azzal biztatott: innen már fejből lenyomod!

Igaza volt, innen tényleg „fejből nyomtam”, már annyira kevés erő volt a lábamban, annyira fájt, amin nem segített semmilyen mantra. Már csak 3 frissítőállomás! Már csak 7 kilométer! Hiába akartam valami biztatóra gondolni, egyszerűen nem ment, csak számoltam a kilométereket.

file

Célegyenes

Három frissítőállomással a vége előtt, ivás után alig bírtam újra elkezdeni futni. Éreztem, hogy nem lesz meg a 4 órán belüli idő, de menni kell tovább, legyen olyan jó az időm, amennyire lehet! A hídon már alig bírtam a tesómnak integetni, aki ugyanolyan elánnal szurkolt itt is – ha nem jobban –, mint 15 találkozással korábban.

A híd után már tényleg a célegyenes. Van erő megnyomni? Van! Honnan volt erőm, senki ne kérdezze, de az utolsó 1,2 kilométert behoztam 5 perc alá, vitt a lábam, már csak arra tudtam gondolni, hogy mindjárt bemondják a nevem, és mellé, hogy maratonista! Mindjárt vége, ott már lehet feküdni, meg lehet halni, de addig nem!

Az utolsó 100 métert nem tudom leírni: büszkeség, megkönnyebbülés, katarzis. Nincs szó, amivel át tudnám adni azt az érzelmet, ami akkor átjárt.

Az időm végül 4:01:19 lett, amivel – tudva, hogy mindent beletettem, amire képes voltam – maximálisan elégedett vagyok.

file
Turbó Patrik is szurkolt nekem

Cukorkontroll

Kicsit a vércukorkontrollról: féltem, nehogy leessen menet közben a cukrom, nem akartam kockáztatni, hogy romoljon a teljesítményem, és hogy a cukorbevitelen kelljen idegeskednem (a mérésen szerencsére alapból nem kell, mert szenzort használok). Rajt előtt 1 órával még 4 körülire lement, ezért ettem szőlőcukrot, illetve tudtam, hogy indulás előtt még eszem egy müzliszeletet. Közvetlenül rajt előtt már 10 volt az érték, de tudom, hogy innen az első pár kilométeren hirtelen le szokott zuhanni, úgyhogy terv szerint megettem a müzliszeletet is.

Végig 11 körülire beállt az érték, és mivel nem volt nagy ingadozás, nyugodtan tudtam futni, nem tartottam a hipótól. A vége felé azért a gélek formájában bejuttatott szénhidrát kezdte emelni a cukrom. A pumpa 10 százalékon ment, az utolsó 3 kilométeren visszaraktam 100 százalékra és beadtam 0,5 egység kompenzációt.

Milyen volt verseny után? Amennyire fájt a testem, a lelkem annyira feltöltődött élményekkel! Nem tudom megunni a képek és videók nézegetését a versenyről, és újraélni az egészet, az örömfutástól a küzdelemig, és onnan a célig.

Sántha-Kis Nóra

Megjelent a diabetes2020/6. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!