Szerző: Katona József Feltöltés dátuma: 2020.12.12.

Jöhet a hosszú év vége!

A karácsony egyik főszereplője hagyományosan az ünnepi menü, ám idén vélhetően ez is másképp lesz, ez alkalommal sokkal több múlhat a tervezésen, a készülődésen.

Illusztráció.

A járványhelyzet aligha javul számottevően a következő 2-3 hónapban, s arra se látszik szándék, hogy általános kényszerintézkedésekkel blokkolják a vírus terjedését. Pillanatnyilag a központi szabályok keretein belül mindenkinek magának kell kialakítania a személyes védekezési stratégiáját. Ilyesmin elgondolkodni különösen azoknak érdemes, akik számára a koruk vagy valamilyen bajuk miatt az átlagosnál is nagyobb veszélyt jelent a COVID-19-cel való megfertőződés. Egy békebeli karácsonyozásban pedig sok olyan szokás van, amit a jelenlegi helyzetben inkább elkerülendő kockázatnak ítélhetünk.

Közöttük a legnyilvánvalóbb talán az ünnepeket közvetlenül megelőző s rendszerint hatalmas tömegeket megmozgató bevásárlás. Legyen a helyszín piac, diszkont vagy nagyáruház, ilyenkor látszik igazán, hogy milyen sok potenciális fertőző fér el egy kis helyen is. Ez ellen védekezni most lehet a tervezéssel, s az akár hetekkel előrébb hozott vásárlásokkal. Akár az ünnepi menüt is érdemes lehet úgy megreformálni, hogy ahhoz se kelljen semmit az utolsó napokban, tömegben megvenni.

Ugyanebből a szempontból lehet hasznos átgondolni az ajándékozást. S ez alkalommal kerülni azokat a meglepetéseket, amelyek a boltokban hosszas utánajárást, személyes helyszíni kutakodást, válogatást kívánnak. Az elektronikus üzletek, a távvásárlás most erre is biztonságosabb alternatívát kínál. Persze ehhez megint csak hamarabb kell belekezdeni és döntésre jutni, hogy a kiszállításra is biztosan maradjon idő. Ugyanez lehet a helyzet a távolabbi ismerősök megajándékozásával, akikhez most jobb lehet küldeni, mint személyesen elvinni a meglepetést. Bár a Magyar Posta azt állította október elején, hogy ők felkészültek a nagy ünnepi forgalomra, érdemes ezt némi „ráhagyással” kezelni. Ám azt már akkor is jelezték, hogy a külföldről rendelt ajándékok idén sokkal lassabban érkeznek, például Kínából most akár két hónapnál is tovább tarthat az útjuk.

A személyes stratégiát persze nagyban befolyásolhatja, hogy ki mit gondol a maszkokról. Mennyire bízik bennük, illetve az azokat használó embertársaiban? Október végén a Qubit tekintett át egy sor, a maszkok hatékonyságát firtató kutatást. Ezekben azt vizsgálták, hogy a különböző konstrukciójú eszközök mennyire fogják le azokat a légzési aeroszolokat, illetve kicsit nagyobb, például köhögéssel elszabaduló nyálcseppeket, amelyeken új gazdához utazhatnak a vírusok. A jó hír, hogy az arcra tapadó – FFP, N95, KN95 szabványjelzésű – maszkok „elfogási aránya” 90 százalék feletti, s közel hasonlóan teljesítenek az illeszkedő, többrétegű textilmaszkok is. Az egyrétegű pamut- vagy selyemmaszkoktól azonban csak nagyjából fele ilyen jó teljesítmény várható. S persze a laborbeli remek eredmények sem érnek semmit, ha az eszközt úgy viselik, hogy az laza, s nem illeszkedik pontosan az arcra. Ugyanígy nem közösségbarát a szelepes – eredetileg munkavédelmi – maszkok hordása sem, amelyek hivatása, hogy befelé ne engedjék be a port, de a kilégzést ne gátolják.

Az idézett áttekintésből az szűrhető le, amit a Nature.com is idéz az Edinburgh-i Egyetem virológusától, Paul Digardtól: „A maszkok működnek, de nem tévedhetetlenek.” Ezért ő kiegészítésként a következetes távolságtartást javasolja. Amit kiegészíthetünk azzal is, hogy kerüljük a nem feltétlenül szükséges kontaktusokat.

Ennek átgondolására is elég sok alkalmat kínál az év vége. S nem csak akkor, ha a bevásárlásra vagy az ajándékozásra készülnek. Az ünnepek alatti családi programok is vetnek fel kérdéseket. Kell-e minden rokont most is személyesen meglátogatni? S hogyan legyen a lazulás? Idén is úgy esnek az ünnepnapok, hogy 4 nap szabadsággal akár 11 napos szünetet is össze lehet hozni. Mit kezdenek vele? Ésszerű-e most tömegben wellnessezni, szilveszterezni? Vagy sikerül kevesebb kontaktussal is elbúcsúztatniuk az évet? Most még van idő kitalálni.

A cikket az Accu-Chek vércukormérők gyártója, a Roche Magyarország Kft. támogatta.
BGM/SP/1/1/PRART/C/2020/05v.

Katona József

Megjelent a diabetes2020/6. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!