Diabéteszegyesületek Jász-Nagykun-Szolnok megyében
Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület

Városunkban a cukorbetegklub 2000. április 25-én alakult, egyesületté 2002. május 16-án váltunk. A megalakulást dr. Czakó László, a megyei cukorbeteg-gondozó főorvosa segítette, aki haláláig kísérte munkánkat.
A cukorbetegséggel kapcsolatos ismereteim kezdetben nagyon hiányosak voltak, egy cél lebegett előttem: minél többet elsajátítani a legújabb ismeretekből, betegségem kezeléséről, másokat segíteni tudásom átadásával, hogy valamennyien úgy élhessünk, mint egészséges embertársaink. Minden elérhető információt megragadtam, igyekeztem családomat is bevonni, hiszen a diéta betartása az egyik alappillér, amely a családtagjaimnak is előnyére válik.
24 ezer fős városban élünk, sajnos a cukorbetegek számáról nem rendelkezem információval, mivel az orvosok nem adhatják ki az adatokat a személyiségi jogokra hivatkozva. Városunkban a rendelőintézet belgyógyászatán folyik a cukorbetegek gondozása, háromhavi ellenőrzéssel, majd a háziorvosok bevonásával folyik a kezelés, havi rendszerességgel.
Egyesületünk taglétszáma 66, az egészségnevelő programokon általában 40-en vesznek részt. Többen a betegségük miatt maradnak távol, de tagságukat nem szeretnék megszüntetni.
Terveinkben szerepel a fiatal cukorbetegek megszólítása, óvodákban, általános és középiskolákban egészségnapi rendezvényeken veszünk részt tanácsokkal, diabetikus termékek kóstoltatásával, helyszínen történő elkészítéssel, szűrővizsgálatokkal. A szülőkkel is lehetőségünk van ilyenkor beszélgetni, kérdéseikre válaszolni.
Havonta egy alkalommal, minden harmadik hétfőn 14–17 óra között találkozunk. Közhasznú tevékenységünk célja a betegség időbeni felismerése, kezelése, a szövődmények kialakulásának késleltetése, a mozgás jelentőségének tudatosítása előadások, tájékoztatók, bemutatók, filmvetítések formájában.
A városi rendezvényeknek is rendszeres résztvevői vagyunk, diabetikus receptekkel, receptkönyvekkel, termékbemutatókkal, kóstoltatásokkal igyekszünk tanácsot adni.
Kezdettől fogva részesei vagyunk a CEOSZ által szervezett nordic walking országos programnak közel 40 fővel. A közös séta alkalmával jól elbeszélgetünk egymással, tapasztalatokat cserélünk és kellemesen elfáradunk.
Minden évben megemlékezünk a diabetes világnapjáról saját szervezésben, de részt veszünk az országos rendezvényeken, az egri nemzetközi cukorbeteg-találkozón is.
Idén hetedik alkalommal – pályázati segítséggel – sikerült megvalósítanunk 35 fő részvételével életmódtáborunkat: szakmai előadások, javaslatok a táplálkozási szokások megváltoztatására, ételbemutató, diabetikus étkezés szénhidrát- és kalóriaszámításokkal, szárazföldi, vízi torna gyakorlása.
Nagyon büszkék vagyunk a két alkalommal megrendezett Országos Orvos-Beteg Találkozóra. A zsúfolásig megtelt sportcsarnokunkba alkalmanként több mint 700 cukorbeteg sorstárs érkezett az ország minden részéről. Sokan a mai napig is örömmel emlékeznek vissza erre a programunkra.
Tapasztalatcsere programokra 21 testvérszervezethez jutottunk el, megismerhettük munkájukat, barátságokat köthettünk.
Fő célunk a prevenció, a betegségek időbeni felismerése, ezért évente járunk a megyei kórház szemészetére, vizsgálatokra, nefrológiai szűrésre. Melanómaszűrésen a közelmúltban 40 fő vett részt. Sorstársaimat sikerült ezen szűrések fontosságáról meggyőzni, rendszeres résztvevők.
Az egészségnevelő munkában eltöltött 20 év alatt a tagság jól összekovácsolódott, az új ismereteket érdeklődően fogadva, egymást segítve, tapasztalataikat megosztva tudatosan tevékenykednek egészségük megóvása, betegségük kezelése érdekében.
Buzás Sándorné