Szerző: Füzesi Brigitta Feltöltés dátuma: 2020.05.20.

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének online adása

Tanulni most is kell

A koronavírus okozta világméretű járvány eddig soha nem tapasztalt helyzeteket teremt, bizonytalanságot szül életünk szinte minden területén, és egyelőre megjósolni sem lehet, hogy mikor és hogyan kerülünk vissza – legalábbis megközelítőleg – a normál kerékvágásba.

Illusztráció.

Hetente többször a diabéteszről

A Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetsége (CEOSZ) valamennyi tagszervezetével együtt ebben a megváltozott környezetben is igyekszik rendszeresen támogatást nyújtani a diabétesszel élők számára, akiknek most fokozottan szükségük van a segítségre, törődésre, támogatásra. Ennek érdekében hetente több alkalommal videóadásban cukorbetegeket érintő témákkal foglalkozunk.

Kiváló szakemberek közreműködésével a gyakorlatban is jól alkalmazható tanácsokat nyújtunk, amelyek segítik a diabétesz kezelését és a különböző veszélyhelyzetek elkerülését.

A megfelelő táplálkozással kapcsolatos tudnivalók, praktikus és hasznos konyhai trükkök segíthetnek a megfelelő vércukorszint kialakításában. Emellett olyan információkhoz is hozzájuthatunk, amelyek – már kis odafigyeléssel is – segíthetnek a minél egészségesebb életmód kialakításában.

Hetente jelentkezünk testmozgással, hogy a karantén ideje alatt se kelljen lemondani a rendszeres testedzés jótékony hatásáról. Még az is előfordulhat – és reméljük, így lesz –, hogy sokan éppen ezáltal szoknak majd rá a rendszeres tornára!

Természetesen jelentős hangsúlyt kap a cukorbetegség kezelése is. Ennek érdekében kiváló szakemberek osztanak meg hasznos információkat, és segítenek az otthoni lábápolás, sebkezelés, vérnyomásmérés és még számos egyéb téma megfelelő elsajátításában.

Témajavaslatot kérünk

Minden héten megpróbálunk választ találni a cukorbetegeket leginkább foglalkoztató kérdésekre. Ahhoz, hogy ez valóban hatékonyan működhessen, az egyesületi vezetőknek kell a saját tagjaiktól összegyűjteni a kérdéseiket, problémáikat és az alábbi kérdéscsoportok valamelyikéhez hozzárendelve elküldeni az iroda@ceosz.hu e-mail címre:

  • Gyógyszeres, inzulinos kezeléssel kapcsolatos kérdések (adagolás, változtatás lehetőségei)
  • Táplálkozással, diétával kapcsolatos kérdések
  • Testmozgással kapcsolatos kérdések
  • Hangulati, lelki problémákkal kapcsolatos kérdések
  • Szövődményekkel (szemészeti, vese, szív és ér-, idegrendszeri) kapcsolatos kérdések
  • Járvánnyal kapcsolatos kérdések
  • Javaslatok (gyakorlati tanácsok, azaz ki mit tesz a jó cukorszintért?)
  • Sürgősségi ellátóhelyek elérhetőségei, hol kaphatok segítséget a járvány alatt?

Zoom alkalmazásban, egyszerűen

Kik láthatják ezeket az adásokat? Valamennyi CEOSZ tagszervezeti tag! Dolgozunk azon, hogy jelenleg még tagsággal nem rendelkező érdeklődők számára is elérhető legyen a CEOSZ online adása. Az ezzel kapcsolatos fejleményekért a ceosz.hu honlapot és a diabetes.hu Facebook közösség oldalát érdemes követni.

Terveink megvalósításához szükséges, hogy olyan eszközöket tanuljunk meg használni, amelyeknek sokunk még a létezéséről sem tudott korábban. Szerencsére azonban ez nem olyan nehéz, mint ahogy elsőre tűnhet, és ehhez is igyekszünk minden támogatást megadni.

Valamennyi adásunkat a Zoom alkalmazásban lehet megtekinteni, amely mindenki számára ingyen hozzáférhető, amennyiben rendelkezik számítógéppel, táblagéppel vagy okostelefonnal és internettel. Az alkalmazás letöltése az első alkalommal okozhat egy kis nehézséget, de ehhez jól érthető, lépésről lépésre navigáló írásos útmutatót biztosítunk. Az alkalmazás sikeres telepítése után egyetlen kattintással elérhető az adás.

Minden adás előtt valamennyi tagszervezeti vezető részére elküldjük a megtekintésére feljogosító „meghívó” linket, amelyet az egyesületi vezetőnek kell e-mailen vagy messengeren eljuttatnia valamennyi olyan tagja számára, aki rendelkezik számítógéppel, táblagéppel vagy okostelefonnal és internettel, és szeretné megnézni az aktuális adást.

Egyelőre nem tervezzük az adások visszajátszhatóságát, bár minden anyag a CEOSZ tulajdonát képezi, és lehetőség lesz a későbbiekben ezeket újra felhasználni – akár tagszervezeti szinten is. Jelenleg az a célunk, hogy a meghirdetett alkalmak időpontjában a meghívott tagok becsatlakozzanak, mert így alakítható ki egy előre tervezhető menetrend mindenki számára, és attól lesz értékesebb, hogy nem megismételhető.

Az első adásra április 15-én került sor, majd minden hétfőn, szerdán és pénteken 16 órától kb. 40 perces adásokkal jelentkezünk.

Bízunk benne, hogy egyre többen csatlakoznak mind a tagság, mind a támogatók részéről ehhez a kezdeményezéshez!

Füzesi Brigitta

Megjelent a diabetes2020/2. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!