Siker a diabétesz árnyékában

Léteznek emberek, akik a lehetőséget és a sikert látják negatív élethelyzetben is. Pontosan ilyen személyiséggel áldotta meg az élet ifj. dr. Gremsperger Gábort. Sportolóként nem csak az ellenféllel, de a szervezetével is meg kell küzdenie, ugyanis cukorbeteg. Nem érezte magát soha példaképnek, sorstársainak mégis bíztatást jelent életútja.

– Milyen érzés volt megtudni, hogy ezzel a betegséggel kell együtt élned?

– Nyolcéves koromban derült ki, hogy diabéteszes vagyok, akkor már két éve fociztam. A legtöbb kisgyermekhez hasonlóan én sem tudtam sokat erről a betegségről. Szerencsésnek tartom magam, hogy a szüleimmel együtt sikeresen fel tudtunk készülni az életmódbeli változásokra. Kicsit nehéz volt, de tudtam, nincs más választásom, szigorúbb rendszert kell kialakítanom az étrendemben, nem ehetek cukorban, szénhidrátban gazdag ételeket.

– A szülők nem mindig lehettek ott, hogy segítsenek, ilyenkor kire számíthattál?

– A betegségem diagnosztizálása után egyből kórházba kerültem, egy hétig tartott az inzulinbeállítás. Természetesen megtanultam egyedül is kezelni ezt a helyzetet. Elég gyorsan érő típus voltam, a korom ellenére egyből tudtam: ez a betegség nem játék, komolyan kell vennem. Ez a mentalitás végigkísért a sportpályafutásomon, és ennek a privát életemben is hasznát veszem.

– Nehéz volt diabéteszesként tovább sportolni?

– Soha nem tekintettem erre az egészre teherként, inkább pluszfeladatnak fogtam fel, amit meg kell, hogy oldjak. A sikeres pályafutásomat részben ennek is köszönhetem, hiszen mentálisan sokkal érettebb lettem, mint a kortársaim. Viccesen hangzik, de előnyt is adott nekem. A célom mindig az volt, hogy jobb és jobb legyek, legyőzzem az előttem álló akadályokat. Számomra a labdarúgás mindig is több volt, mint sport. Sokat köszönhetek neki!

– Hogyan lett belőled Hollandiát is megjárt, válogatott futsalkapus?

– 6 éves korom óta focilázban égtem, az álmom mindig is az volt, hogy a 4 nagy top liga közül valamelyikben pályára léphessek. Tizenhat éves koromra már országos bajnoknak és 16-szoros magyar utánpótlás-válogatottnak mondhattam magam. A Stoke Citynél és a Real Betisnél is töltöttem időt, de úgy éreztük családommal együtt, hogy fiatal vagyok még egy külföldi pályafutáshoz. Végül a futsalban találtam otthonra, itt tizennyolc éves koromra már közel 20-szoros utánpótlás-válogatottsággal és közel 10-szeres felnőttválogatottsággal magam mögött kezdtem el a jogi egyetemi tanulmányaimat. Ezen kívül háromszoros magyar utánpótlásbajnok-csapat tagjaként és felnőtt Magyar Kupa győztesként, valamint országos bajnoki ezüst- és kétszeres országos bronzérmesként hívtak meg, és szerződtem ki Hollandiába. Az első évben sikerült a csapattal kiharcolnunk a bajnokság végére a harmadik helyet, és emellett sikerült az első számú kapussá válnom a felnőtteknél. Minden összejött.

– Mennyi munkádba telt ezt a szép karriert elérni?

– Nem fogok hazudni: rengeteg munkám van benne. A sok edzés mellett folyamatosan figyelnem kellett az étkezésemre és az egészségemre. Nagyon sok dologról le kellett mondanom a betegség és a sport miatt, ezek együtt még nehezebbé tették az utam. Viszont az, hogy Hollandiában teltház előtt játszhattam a szurkolóink előtt, minden fáradságos verejtéket megért.

– Szokták mondani: „van élet az élsport után is”. Mivel foglalkozol most?

– Fontos ráérezni, hogy mikor kell kilépni az élsportból, viszont teljesen otthagyni soha nem tudnám. Pontosan ezért lettem sportmenedzser a jogászkarrierem mellett, és megalapítottam a The Agent ügynökséget. Sok dolgot láttam, tapasztaltam, amit sokak hasznára tudok fordítani mind az életben, mind a pályán. Nem vagyok hős, de ha a kitartásommal és céltudatosságommal példaképként szolgálhatok, megérte a fáradozást.

– Sportmenedzserként miben tudod segíteni a diabéteszes sportolókat?

– A sportolóimnál kiemelt szerepet kap a pénzügyi, jogi és sportmenedzsmenti kérdések megoldása mellett az egészségügyi ellátásuk javítása is. Egy sportolónál a sorozatos terhelések miatt mindig vizsgálni, figyelni kell az egészségi állapotot. Számunkra ezért is volt fontos, hogy Magyarország vezető magánklinikáival partnerkapcsolati szerződést kössünk.

– Mit üzensz a hozzád hasonlóan diabétesszel küzdőknek?

– Remélem, az én példám is jól mutatja, hogy lehet teljes életet élni diabéteszesként is. Sokszor nem az számít, milyen betegségben szenvedsz, hanem az, hogy képes vagy elfogadni a változást és vele együtt élni. Legyetek mindig kitartók, merjetek segítséget kérni és nyíltan beszélni!

Schmidt Balázs