Feltöltés dátuma: 2019.11.13.

Álmomban is cukorbeteg vagyok

David Green, a Saint Mary Főiskola (Leavenworth, Kansas, USA) asszisztens professzorának a Diabetes Forecast című magazin 1997. decemberi írása a Diabetes 1998/1. számában jelent meg József Attila fordításában.

Illusztráció.

Tammi, a feleségem és én mindig élveztük a filozofikus beszélgetéseket. Múltkor arról gondolkodtunk, mennyire tartjuk elképzelhetőnek, hogy egy szép napon kigyógyulok a cukorbetegségből.

Meglepődve vettük tudomásul, hogy mennyire nehéz még csak elképzelni is olyasvalamit, ami ennyire kívül esik a valóságon. Sokkal bonyolultabb volt, mint a gondolat, miszerint tartalék élelmiszer nélkül csatangoljon az ember egy hatalmas hegyen. Ahhoz, hogy elképzeljem, milyen lehet diabétesz nélkül élni, a mindennapi életvitelem szinte minden mozzanatát újra kellett gondolnom.

A cukorbetegséggel nőttem fel, kihasználtam, amikor kamasz koromban befolyásolni akartam a szüleimet, tudatában voltam, amikor sorozásra jelentkeztem a vietnami háború idején. Ez tette lehetővé, hogy ösztöndíjjal tanulhattam a főiskolán, a disszertációm a munkabíróképesség és a diabétesz viszonyáról szólt.

Akkor is velem volt, amikor megismertem Tammit. Azóta is része az életünknek.

Próbáltam visszaemlékezni a cukorbetegségemet megelőző első 10 évemre. Habár néhány konkrét élményt sikerült visszaidéznem, arra mégsem emlékszem, hogy milyen volt injekciók, vércukormérések és meghatározott étrend nélkül élni.

Úgy véltük Tammival, ez arra vezethető vissza, hogy teljesen elfogadtam az állapotomat. Mégsem állíthatom, hogy bármelyikünk is biztos lett volna abban, hogy elfogadtuk a tényt, miszerint örökre cukorbeteg maradok. Ezen a ponton felismertük beszélgetésünk valódi okát: a beletörődés és az egészséges remény egyensúlyáért folytatott szakadatlan harcunkat.

Az az orvos, aki megállapította, hogy cukorbeteg vagyok, azt mondta nekem, hogy öt éven belül megtalálják a „gyógymódot”. Habár nagyon nemes céllal mondta, mégis hamis reményeket keltett a szüleimben és bennem. Tanultam ebből a kemény leckéből! Mégis hagyom magam olyan újságcikkekkel becsapni, amelyek a „cukorbetegség gyógyításának” legújabb lehetőségeiről számolnak be. A kutatók ráadásul hasznot is húznak abból, ha az emberekben reményt keltenek. Támogatom, hogy beszámoljanak a legutóbbi vívmányokról, hogy pénzt gyűjtsenek azok támogatására. Ugyanakkor tiltakozom, hogy végül mindig csalódnom kell, amikor kiderül, hogy évekig tarthat, amíg ezek a „kúrák” valóban elérhetővé válnak.

Azt is be kell vallanom, hogy nem csak a külvilág kelt bennem ilyen reményeket. Néha egyszerűen engedek annak a késztetésnek, hogy úgy érezzem, mégiscsak van egy végső pont a láthatáron. Ez az ideiglenes „halogatás” nagyon kellemes menekvés számomra a mindennapos gondoktól, s ha nem csüggedek, még abban is segít, hogy sikerrel kontrolláljam cukorbetegségemet.

Sem Tammi, sem én nem tudhatjuk teljes bizonyossággal, hogy megismerjük-e valaha is a diabétesz nélküli életet. Mindenesetre megértettük, hogy milyen nagy az értéke egy ilyen álomnak. Ezért fejeztük be a beszélgetést egy pohárköszöntővel – a reményre ittunk!

David Green

Megjelent a diabetes2019/5. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!