Sportosak és vidámak

Eléggé el nem ítélhető módon autóval érkeztünk az agárdi strandra, a Sportos Cukorbetegek Egyesületének programjára. Amikor mi parkolóhelyet keresgéltünk, sok sportos gyermek és fiatal már visszaért a Velencei-tó körbebiciklizése után. Példát vehettünk volna róluk!

Az is igaz, hogy amikor ők a fák árnyékában hűsöltek, mi a tűző napon lévő színpadon égettük magunkat. Nem átvitt értelemben – a Diabetes magazinnak sikere volt a családok körében –, hanem szó szerint.

Célvonal nélkül

2019 júliusának első szombatján tartotta harmadik nyári találkozóját a Sportos Cukorbetegek Egyesülete a Velencei-tó partján, első alkalommal igazi kánikulában. Ezeknek a találkozóknak a lényege – a találkozás! Ám nem azért sportosak, hogy mindezt üldögélve tegyék. Nem kis teljesítmény a tó körbekerekezése. Győztest senki nem hirdetett, célvonal sem volt. Mert nem ez a lényeg.

S ha már találkozás: nem akárkivel lehettek együtt kicsik és nagyok: Kusztor Péter kerékpárversenyző is részt vett a programon, aki a közelmúltban a Novo Nordisk hivatásos, nemzetközi kerékpáros csapatának tagja lett. Öröm ez számára, mert igazi, nagy csapatban versenyezhet, ám kevésbé öröm csatlakozásának feltétele, hogy cukorbeteg lett. (Kusztor Péterrel természetesen interjút is készítettünk, melyet itt olvashatnak.)

Árnyékban, hűs habokban

Muskát Erika, az egyesület elnöke hívta meg lapunkat a programra, hogy velük is megünnepeljük a Diabetes 30. évfordulóját. Úgy gondolom, vidám szülinapi buli sikeredett. A biciklizés után volt, aki az árnyékba, de a többség a hűs habokba menekült. Mikor ebéd után elkezdtük programunkat, lassan gyűlt össze a közönség.

Marton Renáta sorstársunk két évvel ezelőtt a Távol-Keletről biciklizett haza, élményeiről mesélt a jelenlévőknek. Majd – hasonlóan az áprilisi, Civil Fórumon megtartott születésnapunkhoz – „komoly” vetélkedőn mértük össze három, az egyesület tagjai körében közkedvelt gyermekdiabetológus „szakmai” tudását. Dr. Körner Anna, dr. Luczay Andrea és dr. Tóth-Heyn Péter nagyon komolyan vették a feladatokat, ennek ellenére – illetve éppen ezért – perceken belül mindenki arcán mosoly ragyogott, olykor hangos nevetés kísérte a versengést.

Felfalt kellékek

A célba dobásnál segítőket hívhattak a színpadra, egy-egy kedves kis betegüket. Amikor uzsonnát kellett kimérni, ínycsiklandozó gyümölcsök között válogatva, az alig kétszer négy méteres színpadon hirtelen vagy 16-an lettünk. Mert, hogy képzeljük mi, hogy csak egy kisdiabos segédkezhet?

Műsorvezetőként leszorultam a dobogóról, így én magam is élvezhettem a közös méregetés, számolgatás zsibongását, miközben diabetológus és diabéteszes időnként konfliktusba is keveredett. Mikor végre sikerült a tányérra épp annyi szénhidrátnyi gyümölcsöt pakolni, amennyit kellett, s megállapítottuk, hogy orvosok és pácienseik egyaránt ügyesek – a kellékek pillanatok alatt eltűntek az asztalról: diabos pocakokba kerültek.

A diabétesz során inzulin és szénhidrát kényes egyensúlyát kell megteremtenünk – ezt a feladatot szimbolizálta a Villa Paletti nevű játék: a nehezen felépített torony alsó szintjeiről ki kellett varázsolni az oszlopokat. Itt persze egyedül maradtak a felnőttek, kemény küzdelmet folytattak – a billegő asztallal és a fel-feltámadó széllel. Nem is emlékszem, melyikőjük volt a legügyesebb, de arra tisztán emlékszem, hogy a vetélkedő során ekkor már mindenki őszintén nevetett.

Kakaós csigával a kézben

Sikere volt a szituációs játéknak is. Például: gyanútlanul sétálsz az utcán a barátaiddal. S ahogy nekik, úgy neked is egy termetes kakaós csiga van a kezedben. Ki jön szembe veletek? A diabetológusod!

A másik példa: nem tudhattad, hogy a diabetológusod és a matektanárod egy baráti társaságba tartozik. Hétvégén találkoztak, s a kezelőorvosod azt hallja: szörnyű labilis a vércukrod, folyton hipózol. Különösen akkor, amikor ki akar hívni a tanár felelni, vagy ha dolgozatot kell írni. Természetesen gyanút fog.

Vidám orvosok

A Diabetes magazin képviselőiként örültünk a meghívásnak, még jobban örültünk annak, amilyen szeretettel fogadtak bennünket a gyermekek és szüleik. Jó érzés volt az is, hogy a rendelőben komoly, néha szigorú kezelőorvosok milyen lazán, vidáman és közvetlenül viselkedtek velünk és kis betegeikkel. Ennek nem elsősorban mi örültünk, élményt szereztek a diabosoknak. Köszönjük!

A vetélkedő után mi hazaindultunk, de a sportosak folytatták a programot, kenuba ültek, hogy közelről megismerhessék a tó élővilágát.

Herth Viktória