Feltöltés dátuma: 2019.11.08.

Korai prevenció

Nem lehet elég korán kezdeni a gyerekek megóvását az elhízástól, illetve a cukorbetegség következményeitől, erről tanúskodik két friss vizsgálat.

Illusztráció.

Túl édes bébiételek

Több előrelátást ajánl a szülőknek az egészségügyi világszervezet (WHO) egy friss közleménye. Ezt azt követően adták ki, hogy az európai régió négy nagyvárosában (Bécsben, Budapesten, Haifában és Szófiában) megvizsgálták az üzletekben elérhető bébiételeket.

A WHO kitart amellett, hogy 6 hónapos kor alatt kizárólag az anyatejes táplálást javasolja mint a gyermekek számára legjobbat. Már 2016-ban is szorgalmazták, hogy a kereskedők ne kínálhassanak ilyen korú csecsemőknek ipari ételeket. Álláspontjuk szerint ez a szoptatás ellen hathat, alááshatja a házi ételkészítés iránti bizalmat, illetve olyan étkezési szokásokat alakíthat ki, amelyek később elhízáshoz is vezethetnek.

A mintavételes vizsgálat nyomán igazolódott: túl sok anyatejjel konkuráló terméken találtak a kedvező egészségi hatásokra utaló promóciós szöveget. Ám nagyobb bajnak tűnt, hogy a csecsemőknek gyártott és ajánlott termékekben túl sok a cukor. A termékek kétötödében a kalóriatartalom több mint 40 százalékát cukrok adják. A gyerekek ízvonzalmainak kialakításában ezt nem tekinti jó útnak a világszervezet. Ezért ismét leszögezték: „Cukor, gyümölcslé, koncentrált gyümölcslé és egyéb édesítőszerek nem adhatók csecsemők és kisgyermekek számára készült élelmiszerekhez!”

A csecsemőknek és kisgyerekeknek változatlanul ajánlják a sok zöldséget, gyümölcsöt, természetközelibb formájukban. Még akkor is, ha a házilag megtört alma és tök nem olyan selymes és édes, mint a gyári pürék és ivólevek.

Anyai túlsúly

Arról már korábban is voltak adatok, hogy a várandósság alatt felszedett pluszkilók – egy bizonyos mértéken túl – kockáztatják mind az anya, mind a magzat egészségét. Egy újabb kutatási eredmény – amelyről a JAMA orvosi lap nyomán az OTSZ Online számolt be – viszont azt találta, hogy a terhesség előtti testtömeg még erősebben hat az egészségi kockázatokra, mint a fogamzás utáni súlygyarapodás.

Holland tudósok mintegy 200 ezer nő terhességének adatait dolgozták fel. Olyan rendellenességek előfordulását vizsgálták, mint a preeklampszia („terhességi toxémia”, „terhességi mérgezés” néven is említik, ez felel az anyai halálozás legnagyobb részéért), a magas vérnyomás, a terhességi diabétesz (amely a magzat fejlődését is veszélyezteti), a császármetszés, a koraszülés, a magas, illetve alacsony születési súly (ez utóbbi növeli a kockázatát a gyerekek későbbi elhízásának, illetve diabéteszének is).

Megfigyelték, hogy a rendellenességek bekövetkezésének esélye a nők terhesség előtti testtömegindexének megfelelően nőt. A soványaknál és normál alkatúaknál egyharmad körül volt a rizikó, a túlsúlyosaknál meghaladta a 40 százalékot, a súlyosan elhízottak esetében a kétharmadot is megközelítette.

Izgalmasabb volt a kép, ha kifejezetten a terhesség alatti súlygyarapodás hatását vizsgálták. Az eredetileg sovány nőknél még 26–28 kiló felszedése esetén is viszonylag alacsony kockázati értéket kaptak. Alig nagyobb volt a rizikó a normál súllyal kezdőknél, ha a babavárás alatt 14–15 kilogrammal gyarapodtak. Az eredetileg is túlsúlyosoknál pedig már 2–4 kilogramm gyarapodás is a rendellenességek nagyobb kockázatával járt.

Összegezve: az a testsúlykorrekció az igazán hatásos, amely már a terhességre való felkészülés idején megtörténik.

Katona József

A cikket az Accu-Chek vércukormérők gyártója, a Roche Magyarország Kft. támogatta.

Megjelent a diabetes2019/4. számában

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta, a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!