Feltöltés dátuma: 2019.11.08.

100 kilométernyi út

Annak idején, amikor először húztam fel a túracipőmet a legelső teljesítménytúrához, éppen ide indultam, Abaligetre, ahova most is. Akkor tíz kilométeres táv jelentette a kihívást!
Azóta lefutottam 10 877 kilométernyi regisztrált távot, ezen felül még néhány ezer kilométernyit túrázgattam.

Illusztráció.

Mecseki Mátrix Túrák

Ez a mostani kihívás 100 kilométert jelent számomra, ezt választottam, hegyen-völgyön, nagyjából 2600 méternyi szintemelkedéssel a Mecsekben. Első alkalommal, 2016-ban, Bálint fiammal teljesítettük, 17 óra 58 perc alatt. Másodjára, 2017-ben, egyedül vágtam neki, és 15 óra 51 percig tartott a küzdelem. Idén harmadjára próbálkozom.

Abaligetről indul és a szomszédos Bükkösdön ér véget a táv, természetesen „némi” kitérővel. A kék útvonalon egészen a Cigány-hegyig tart a kitérő, majd indulás vissza a piroson.Vannak ellenőrzőpontok, ahol meg kell jelenni és a nevezéskor kapott menetlapon igazoltatni az áthaladást. A kihívás szintideje 27 óra. Ajánlott nem eltévedni!

Mi került a hátizsákomba? Vércukormérő, inzulinok (gyors és hosszú hatású), kétszer fél liter izotóniás sportital, két szalámis és egy szalonnás szendvics, néhány adag gyorsan felszívódó szénhidrát az esetleges hipoglikémiá(k)hoz, jó sok adag lassabban felszívódó szénhidrát (11 adag, cirka 170 g szénhidráttartalommal), fejlámpa, powerbank (a telefonhoz, fejlámpához, sportórához), tartalék elemek a túra-GPS-hez, magnézium, sótabletta, golyóstoll, esőkabát. Nem mértem meg, hány kiló, de elég nehéz. A zsebeimben telefon, túra-GPS (a betöltött útvonallal), a kezeimben egy-egy félliternyi ital (az egyikben izotóniás sportital, a másikban víz).

Érzelmi útravaló

Mentálisan is fel kell készülni, ez talán nehezebb. Tudni kell beosztani az erőt, energiát. Lehetnek mélypontok, holtpontok az út során. Ezeket tudni kell kezelni.

Valamiből erőt, motivációt kell teremteni a terepen, sárban, sötétben, fáradtan.

Az aktuális munkám nincs a legjobb hatással a térdeimre, burkolok éppen. A kihívás előtti napon, munka közben megjelent mögöttem Aranka néni, a megrendelőm, és felolvasott egy részletet a Bibliából: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” Nem mertem felnézni, könnyes lett a szemem. Nagyon jó volt érezni, hogy ő is akar adni útravalót, pluszenergiát.

Este megérkezett az ígért vihar. Éjjel kettőkor arra ébredtem, hogy szakad az eső. Mi lesz ebből? Még mielőtt igazán megijedtem volna, megláttam, hogy Hilda bejegyzést tett a Facebook-oldalamra. Ő egy nagyon kedves sport- és sorstársam, barátom. „Hajrá, Robi, szurkolunk, szeretünk!” (Hilda másnap futott, az ő beszámolóját előző számunkban olvashatták, Maraton címmel – szerk.) Legjobbkor jött, az utolsó pillanatban. Meg akarom mutatni, hogy diabétesszel is lehet sportolni, teljesíteni az élet kihívásait!

Zsongor-kő kilátó
Zsongor-kő kilátó

Egyedül az ellenőrzőponton

A 100 kilométeres távon ketten indulunk el, legalábbis reggel fél 7-kor. Váltunk néhány szót, majd szaporázni kezdem a lépteimet felfelé. Nemsokára elnyel a köd, a pára, ahogy haladok a Jakab-hegyre. Az útvonaltervemet úgy osztottam ki, hogy 5 kilométeres szakaszokat vettem alapul, és ezekre a szakaszokra terveztem bizonyos teljesítési időt. Erősen vissza kell fogni magam, mert tempósabban mentem volna, mint ahogy ezt a tervem mutatta.

Az első állomás a Zsongor-kő kilátónál van. Ez a Mecsek egyik legszebb pontja. Itt beigazolódik a sejtésem, ezzel a tempóval és a korai indulással nem lesznek még kint a pont-őrök a megadott helyeken. Felhívom a szervezőt, jelzem, hogy itt vagyok, egyedül. Igen, válaszolta, 8-kor nyit a pont. Kértem, had mehessek tovább, két GPS-es rögzítésem is folyamatban van, ez igazolhatja majd, hogy ténylegesen az adott útvonalat jártam be.

Könnyebb szakasz következik a Patacsi-mező felé. Jól kocogható. Érdekes módon nem túl sáros úton haladok. Megérkezvén pecsételek, semmi időhúzás, indulás ismét felfelé, a Vörös-hegyre. A kényelmes kocogást tempós gyaloglásra váltom, spórolok az energiával, lefelé ismét kocogok. Nem erőltetem, mert nem akarom a combizmaimat és a térdemet szétcsapatni. Remete-rét állomásra érkezéskor kénytelen vagyok szelfizni egyet az esőbeállóval.

Hol fel, hol le

Ismét jól kocogható szakasz következik egészen a Büdös-kúti kulcsos házig. Nagyon élvezem a kényelmes tempót a virágzó medvehagymával elárasztott erdőben. Szépen hagyom magam mögött a kilométereket, az erőnlétemmel sincs semmi gond. A lendületem visz egészen a Tapsifüles étteremig, ahol közlik, az ellenőrző pont nem náluk van, hanem a Mecsextrém parkban. De majd csak 10 órától lesz nyitva. Pedig számítottam rá, hogy kapok elemózsiát. Három órája vagyok úton, huszonkét kilométert jöttem eddig. Végül is baj nincs, kaja, pia van nálam. Hol le, hol fel, olykor sárban, néha aszfalton, végül megérkezem Zobákpusztára. Éppen akkor nyitják ki a pontot, eszem is, iszom is. Jó volt végre emberekkel találkozni.

Piros úton

A hátralevő útvonalon a piros jelzést kell követnem. Úgy érzem, hogy a „meccs” neheze, a „második félidőben” zajlik majd. Kocogok lefelé a piroson, amikor végre sporttársakkal találkozom. Ők éppen másznak felfelé, valamelyik rövidebb távon. Hajrá! Barátságos pillantások, és újból a magány. A Máré-várig meg sem állok. Itt is sikerként könyvelem el, hogy találkozhatok emberekkel.

Viszont abban biztos vagyok, hogy innentől kezdve már teljesen magamra leszek hagyatva. Nem lesz lehetőségem arra, hogy frissíthessek, kalóriát pótolhassak.

Gyorsan pecsételtetek a büfében, a tulaj pár kérdésére válaszolok, mire ő hüledezik. Mondom, a 48-dik kilométeremet gyűröm éppen, 100 körül lesz a vége. Ezt hallva a közelben dolgozó kertész majdnem eldobja a gereblyét. Kocogok tovább.

Máré-vár
Máré-vár

A talpammal minden rendben

Háromnegyed kettő körül érkezem az ötvenedik kilométerhez. A talpammal minden rendben, hólyagosodást nem érzek. Izomzatilag is rendben vagyok még. A magnéziumot pótolom rendszeresen. A jobb térdemet picit érzem már, de nem vészes. A vállaim fájnak, húzza a hátizsák.

Sikondán betérek a 4 csillagos szálloda recepciójára az igazolópecsétemért. Kérdezi a recepciós, szeretnék-e még valamit? Gondolkodom, hogy kérek egy forró zuhanyt, kávét és egy ágyat, de inkább folytatom az utam.

Képzelj el egy erdőt, amelyben szaladsz, és hirtelen egy irtáson találod magadat, ahol kivágtak egy csomó hatalmas bükkfát, a törzseiket és a vastag ágakat kitermelték, a lombkoronák pedig ott hevernek körülötted mindenfelé! Át kell verekedni magadat a hatalmas akadályokon. Közben keresed a piros jelzést mindenfelé, de nem látod, mert azokat a fákat is kicsapták, amelyekre fel voltak festve.

Megszólal a telefonom: – Mi újság? – kérdezi a feleségem. Amikor meghallja, hogy a hatvanvalahányadik kilométer környékén járok: – Még csak? – mondja. Tudom, hogy ez a nem éppen lelkesítő kérdés nyelvbotlás, és valójában azt jelenti, már negyven sincs vissza. Szép nyugis tempóban kocogok tovább. Kapkodni nem érdemes, mert az később megbosszulhatja magát!

Dömörkapu
Dömörkapu

Gyengének érzem magam

A Dömörkapu–Remete-rét szakasz igen kedvelt a pécsi futók, kirándulók körében. Most is van forgalom szépen. A 75-dik kilométeremet is elhagyva, már számolok visszafelé erősen, több mint egy félmaraton áll még előttem. Ahogy haladok, sorra előznek meg a szaladgáló emberek. Kezdem kínosan érezni magam. Tudom, hogy ők csak kijöttek egy laza körre, de akkor is rossz érzés.

Egyre többször jutnak eszembe Aranka néni és rajta keresztül Ézsaiás próféta szavai: „Elfáradnak és ellankadnak az ifjak, még a legkiválóbbak is megbotlanak…”

Kalkulálom, hogy utam melyik szakaszán fogy el a fény. Kezdem gyengének érezni magam. Előkotorászom hátizsákom bugyrából a gondosan vízhatlanná csomagolt vércukormérőmet. 3,4-t mutat, jól sejtettem.

Nyomban bekapok egy Balaton szeletet (cirka 17 gramm szénhidráttal), plusz egy kolbászos szenyát (cirka 30 gramm szénhidráttal), természetesen gyors hatású inzulin nélkül, mint az utam során az eddigieket is!

47 g szénhidráttal felturbózva felkapom fájós vállaimra újra a hátizsákomat. Kezd rázni a hideg. Tudtam, hogy ez lesz, ha leveszem a hátizsákomat a megizzadt hátamról ilyen hosszú időre. Kocogni kezdek, hogy mielőbb visszamelegedjek üzemi hőfokra.

Remete-rét másodszor
Remete-rét másodszor

Már itt tartok?

Mire Éger-völgybe érek, minden rendeződik, cukrom, üzemi hőmérsékletem oké. Ahogy kapaszkodom felfelé a völgyből, kétszer is keresztezem a még reggel bejárt szakaszokat. Érdekes érzéssel tölt el. Nem olyan rég – vagy mégis? – itt szaladtam, még erőm teljében, az ellenkező irányba, annak reményében, hogy mire újra ideérek, még mindig fittnek fogom érezni magam.

A Farkas-tetőn már fejlámpa fényében pásztázom a terepet, miközben újra csörren a telefonom. Ismét életem párja érdeklődik: – Otthon vagy már? Ő éppen indul haza a munkából. Mit lehet erre válaszolni, 90 kilométer környékén, amikor sötétedő erdő közepében bóklászik az ember?

Szép az éjszakai, élő erdő. Olykor felvillan egy-egy szempár a fejlámpám fényében, őzek, szarvasok, nyulak. Először csak néznek, hogy mit keres ez a kerge ember-fajzat itt ilyenkor, aztán nekiiramodnak, hogy megmutassák, sokkal gyorsabbak nálam.

Alig megyek 10 percet, ismét a telefonom zörrenésére leszek figyelmes, Bálint fiam keres. Mondom neki, hogy a 92-dik kilométert kezdem meg rövidesen. Elképed. Már itt tartok, ilyen korán?

Szeretet és hit

„Akik az Úrban bíznak, erejük megújul… járnak… futnak és nem fáradnak el.” – Hihetetlen, de ez tényleg így van. Szeretet és hit – ezzel a két érzéssel igenis lehet futni a vizes, térdig érő fűben is, akár a sötét éjszakában is!

Már látom Bükkösd fényeit! Ráfordulok a célegyenesre. 21 óra 40 percet mutat az órám, amikor kikapcsolom a GPS-t. Megérkeztem. 7,6 a vércukrom. Útközben elfogyasztottam cirka 240 g szénhidrátot, 4 magnéziumtablettát, mintegy 6 liter folyadékot, ebből 1,5 liter volt izotóniás sportital.

Sötét van, hűvös, egyedül vagyok és zárt ajtók várnak. De örülök, mert újra megcsináltam. 15 óra 9 percnyi út véget ért. 42 percet sikerült javítanom az eddigi legjobb időmön. Erős voltam, erős vagyok.

Dukai Róbert

Megjelent a diabetes2019/4. számában

Szeretne közvetlenül értesülni az újdonságokról? Megrendelési információk

 

A szerkesztőség megjegyzése: az optimális cukoranyagcsere eléréséhez az oldalakon hirdetett termékek alkalmazása esetén is feltétlenül szükséges a beállított diéta,
a rendszeres mozgás, és az orvosa által rendelt gyógyszerek használata, valamint a rendszeres ellenőrzés! Minden esetben kérje ki kezelőorvosa véleményét!
A kockázatokról és a mellékhatásokról olvassa el a betegtájékoztatót, vagy kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét!