Joslin-díjasaink
„Nem mondtam le a jogosítványról”
Mondiné Kovács Krisztina Jászalsószentgyörgyről érkezett magazinunk 30. születésnapjára. Magas, modellalkatú hölgy, aki ma már megrendülés nélkül mesél azokról a napokról, amikor meghiúsult addig remélt életpályája.
− Tizenhét éves voltam, autóforgalmi szakközépiskolába jártam, amikor az alkalmassági vizsgálaton kiderült, cukorbeteg vagyok. Szembesülve a 23,3-as értékkel, nem tudtam, hogy mit jelent, súlyos-e ez a dolog? Azonnal Jászberénybe kerültem a kórházba, majd két nap elteltével Szolnokra szállítottak, ahol egyből inzulinra fogtak. Akkor még azt hittem, most beteg vagyok, gyógykezelnek, majd elmúlik az egész. De elkezdődött a folyamatos szúrás, vércukormérés, és természetesen a folyamatos diéta.
A kezdeti stressz után jött a beletörődés, és bár a család sem viselte könnyen, hisz korábban senki sem volt cukros, lassan megtanultak együtt élni ezzel az állapottal. A mai napig nem született válasz a kérdésre, hogy a stressz okozta-e, esetleg egy kullancsfertőzés, vagy talán egy egyszerű nátha – ezt mára már lehetetlen kideríteni.
Krisztina igyekszik minden előírást betartani. Mint mondja, huszonhárom éve dolgozik irodában. Naponta többször méri a vércukorszintjét. Tizenkét éves lánya van, és nagyon érdekes, a terhesség alatt voltak a legjobb vércukorszintértékei. Így vonja meg az elmúlt huszonhét év mérlegét:
− Jönnek ugyan hullámvölgyek, de észre kellett hogy vegyem, senki sem állt, áll hozzám negatívan. Ahogyan én is, a környezetem is tudomásul veszi, hogy nincs választás; sajnos egy napon belül is nagyon ingadozik a vércukorszintem, a munkahelyen pedig sok a stressz.
Kérdésemre, hogy mi lett a vezetéssel, hosszabb szünettel, majd mély sóhajjal érkezik a válasz:
− Amikor kiderült, hogy cukorbeteg vagyok, pontosan napi 40 egység inzulinra állítottak be. Az akkori előírás szerint, aki napi 40 egység, vagy ennél több inzulint ad magának, nem vezethet. Azóta változtak a dolgok, de mindig volt valami, ami a jogosítvány megszerzését a háttérbe szorította: munka mellett elvégeztem egy főiskolát, majd az egyetemet, 2007-ben megszületett a kislányom, akivel próbálok minél több időt együtt tölteni. Az az igazság, hogy kacérkodom a gondolattal: egyszer nekem is lesz még jogosítványom. A férjem katona, bejárta az egész világot, tehát sokszor hónapokig volt távol az otthonunktól. Lényegesen változtatna a helyzetünkön, ha én is vezethetnék.
Végül azt kérdeztem: mit választana, ha lehetne egyetlen kívánsága?
− Nincs fontosabb az egészségnél. Ha tehetném, megszüntetném ezt a cukorbeteg-állapotot, ám mivel nem tehetem, próbálok pozitívan hozzáállni és nem betegségként kezelni. Másrészt megköszönöm mindenkinek, aki megkönnyíti elviselni számomra a helyzetet.
Őrsi Ágnes
