Mit evett az ősember?

A gasztronómia kezdeteiről lapunk 2000/4-es számában írtunk.

Arra mindannyian emlékszünk a történelemórákról, hogy az őskőkorszak embere gyűjtögetett, halászott, vadászott. Gyűjthetett makkot, gombát, gyökereket, magvakat, érett terméseket, bogyókat, hagymát, pitypangot, vadspárgát, virágszirmokat. Foghatott csigát, kagylót, apró állatokat, hörcsögöt, vakondot, mókust. Ha szerencséje volt, a nehezen ásott csapdába beleesett egy-egy nagyobb állat is. Biztosan ritka, nagyra becsült eledelnek számított.

Tűz

A pattintott kőkorszak embere, aki a kovakőből szerszámot készített magának, felfedezte és birtokba vette a tüzet. Rájött a húsokat konzerváló füst hasznára. Sziklalapon tüzet rakott, s addig égette rajta a fát, amíg annyira át nem tüzesedett, hogy süthetett rajta halat, madártojást. Sütött parázsban és nyárson is.

Ha főzni akart, keresett egy mélyedést a sziklában, megtöltötte eső- vagy forrásvízzel. Tüzet gyújtott néhány homokkődarab fölött, megvárta, amíg jól áttüzesednek. A köveket a vízzel teli sziklamélyedésbe dobta, így forralta fel a vizet, aztán persze beletette a fő ennivalót is. Az agyagedény feltalálása előtt az ősember főzhetett kivájt farönkben is.

Fűszerek és hús

Az előbbi főzési módot és még néhány kőkorszakbeli receptet Raimond Oliver francia mesterszakács rekonstruálta néprajzi megfigyelések és régészeti kutatások alapján. Az őskőkori gasztronómus hozzákezdett a fűszerek használatához is. Sós források vizét, édesítésre a vadméhek mézét vagy a jávorfa nedvét alkalmazta, hamuval, magvakkal, aromás növényekkel ízesítette ételét.

Hatalmas előrelépést jelentett az emberiség történetében az állatok háziasítása. Az ember jó néhány állatfajtát megszelídített: juhot, kecskét, szarvasmarhát, szárnyasokat. Ettől kezdve a húsfogyasztás rendszeressé válhatott, nem függött a bizonytalan kimenetelű vadászattól.

Gabonák

Elődünk eszközöket készített a földműveléshez, kőbaltái egy része valószínűleg kezdetleges kapa és eke lehetett, megismert, kiválasztott néhány hasznos növényt, és termesztésükbe fogott. A búza, árpa, köles magvait eleinte nyersen, később pörkölve fogyasztotta. Aztán lapos kövön megtörte, vízzel pempővé gyúrta, izzó kövön megsütötte. Ez volt a kenyér őse. A gabona törésére még Egyiptomban, az V. dinasztia idején is rovátkás követ használtak, a rabszolganők ezen zúzták szét a magvakat fáradságos munkával.

Régészeti ásatások során a csiszolt kőkorszak végéről származó tésztaféleséget találtak, amit valamiféle sziruppal állíthatott össze az őscukrász. Vízben kifőzte, aztán levelekbe göngyölve sütötte. Ez lett a hamuban sült pogácsa őse. Hogy mikor és ki jött rá a kovász használatára a kenyérkészítésben, nem tudjuk.

Szerencsére a mi dolgunk könnyebb, mint az őskor emberéé. Nincs már szükség hosszadalmas és fáradságos munkára a nyersanyagok beszerzéséhez, csak azon kell gondolkodnunk, mit is főzzünk.

Hegyi Adrienne