Télből a tavaszba
Április 6-án reggel, amikorra megbeszéltük, hogy együtt indulunk a Budai Fonóba, a Diabetes magazin harmincadik születésnapjára, meglehetősen hideg volt. A csizma és a télikabát sem nyújtott elég biztonságot az elinduláshoz, tekintve, hogy a megelőző három nap éber óráit tüsszögéssel töltöttem. Nem is mertem erről egy szót sem szólni Vándorfi Győző főorvos úrnak, aki felajánlotta, hogy kolléganőmmel együtt útitársai lehetünk.
Jóval kezdés előtt érkeztünk, de már voltak jó néhányan, sürgős beszélgetésekbe bonyolódva, mint akik ezer éve nem látták egymást. Hasonló volt a folytatás is; egymás nyakába borulás, egymás szavába vágás, fotók, ölelések – megmondom őszintén, nem láttam még ilyent. Ennyi ember, szemmel láthatóan egymás jó ismerősei, akik ki sem fogytak a kérdésekből, és mintha az érkezők is ebből a közösségből származtak volna.
Nos, törölhetjük a feltételes módot, tényleg igaz, hogy a cukorbetegek közössége, akik éppen ezen a napon adtak egymásnak randevút, tényleg ennyire figyelnek egymásra, valódi a rokonszenv, az ölelés. Kiváló volt a program, jókat beszélgettünk, és amikor Vándorfi főorvos úr jelezte, hogy ideje indulni, a ház előtt már valódi tavasz várt bennünket. Az is csak este, a napot átgondolva jutott eszembe, hogy amíg a rendezvényen voltam, egyetlen egyszer sem tüsszentettem. Itt kezdődött a gyógyulásom? Nem csodálkoznék rajta.
Újra itt van, újra itt van
Nevetni jó. Akár úgy, hogy Viki, a főszerkesztő és a műsor házigazdája által kiprovokált vicces helyzeteken hahotázunk, akár úgy, hogy önkéntelenül is csatlakozunk valamelyik műsorszámhoz. Ilyen volt az egri Mézvirág kórus berobbanása. Ahogy Vikitől hallottuk, a kórus a Diabetes újság huszadik születésnapjára alakult, és jókedvű fellépésük azt bizonyította, az elmúlt tíz esztendőt is örömmel töltötték együtt. Vezetőjükkel az élen, hangos énekszóval sorakozott be a terembe a tíz hölgy, fekete szoknyában, friss fehér blúzban, piros vagy sötétkék muszlinsállal a nyakukon. – Újra itt van, újra itt van a nagy csapat – énekelték, és nem akadt senki a nézőtéren, aki ne csatlakozott volna hozzájuk. Összetartozásról szóló dalukat ugyancsak együtt énekelte a közönség.
Más hibájából tanul az okos
A színesek között komor feketére is emlékszem; egy szörnyű fotó őrizte meg azt a helyzetet, amibe a cukorbeteg sorstárs azért került, mert okosabbnak gondolta magát az orvosánál. Az egyik előadó mesélte a történetet.
Vannak a tanácsok, amelyeket a szakmai tudással, sok-sok gyakorlati tapasztalattal felvértezett orvosunktól hallunk, és vannak a magunk elé állított kihívások, amelyekre presztízskérdésként tekintünk. Hogy mi a válasz, az attól függ, szorult-e egy szemernyi ész delikvensünk agyába?
Ha az orvos kifejezetten megtiltja a félmaratont cukorbeteg páciensének, aki kiserei elhalása miatt már nem is érzékel fájdalmat, ugyan mi a teendő? Nem szabad nekivágni! Aki mégis megkockáztatja, ne csodálkozzon azon a látványon, ami a cipője lehúzása után fogadja a célnál. Megér a csökönyösség egy amputációt?
Okos eszközök makacs használói
A civil nap velejárója a kiállítás, amelynek résztvevői az ellátó környezetből verbuválódnak, kínálnak „kalóriamentes” salátát, kozmetikai cuccokat, hasznos kiadványokat, még hasznosabb okos szerkentyűket. Van, aki a látványt örömmel veszi tudomásul, mert ennyivel is könnyebb lesz a helyzete; más a könyveknek örül, hiszen a megtalált választ újra meg újra fellapozni valóságos fogódzkodót jelent; megint más azon morgolódik, minek ez a sok okoskütyü, ha marad a lényeg, a szúrás.
Talán már csak egy okospohár hiányzik, ami folyamatosan figyelmeztetné a kedves betegtársat: félig tele vagyok, örülj a könnyítő lehetőségeknek, ne azt hiányold, amit úgysem érhetsz el, tekintve, hogy ez az állapot egy életre szól. Mint minden, ez is nézőpont kérdése.
Őrsi Ágnes
Nosztalgiázás hűséges olvasónkkal
40 éve, terhessége félidejében tudta meg Papp Istvánné, hogy 1-es típusú diabéteszes, de nem a terhesgondozás során, hanem egy foglalkozás-egészségügyi vizsgálat alkalmával diagnosztizálták. Budapesten lakik, eddig az összes Civil Fórum rendezvényre eljött, annak az egynek a kivételével, amikor beteg volt. Minden évben szívesen jön, hiszen barátokkal, sorstársakkal találkozik, emellett az előadásokból mindig tanulni is lehet valami hasznosat.
A Diabetes újságnak a kezdetektől előfizetője, már akkor is rendszeresen olvasta, amikor még fekete-fehérben jelent meg. Legszívesebben a külföldi és belföldi híreket böngészi az újságban, legutóbb a visszaemlékezéseket olvasta nagy örömmel.
A nosztalgiázás kapcsán elegyedtünk szóba, miközben a 77 Elektronika segédeszközökből készült kiállítását szemléltük. Nekem újságíróként csak a reklámokból ismertek az új darabok, míg ő sorra megmutatta, melyiket használta korábban, gyakorlatilag mindet ismeri testközelből. Ma már ő is modern eszközt használ, ami lehetővé teszi a mért eredmények feltöltését mobiltelefonjával, amihez kezelőorvosának hozzáférést tud adni, így a kommunikáció gyorsabb, illetve gyakran tudnak beszélni személyes találkozás nélkül is.
Somfai Katalin